művész


Jászberényi Gábor

Jászberényi Gábor

Színész.

 Tovább

Aktuális programok


Stílgyak

A történet egyszerű… sőt, szinte semmilyen… Mégis zseniálissá tehető, ha egy olyan szerző látja meg benne a lehetőségeket, aki…

Folyóügy

Folyóügy (az RS9 Színház előadása)

A vándorkutya

Minden hétvégén más család gondoskodik Vándorkutyáról. Imádják a gyerekek, de minden szülő másképpen fogadja. Hiszen Vándorkutya mindent lát! És…

Kövek

Kövek (a Másik Produkció előadása) Az előadás hossza: kb. 120 perc, egy szünettel

A VEZÉR

Alfred de Musset LORENZACCIO című drámája nyomán Musset a legtöbb művében a saját kiábrándult, passzív generációjával foglalkozott, a cselekedni…

Tallér Edina: Egy perccel tovább

EGY PERCCEL TOVÁBB (a Másik Produkció előadása, a Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Fesztivál fődíjasa – 2015.)

A Tizenegyes kórterem

Tizenegyes kórterem (az RS9 Színház előadása)

Színész.

A folyóhoz vezető erdei ösvény

A folyóhoz vezető erdei ösvény

RS9 Színház
Színész
A hold foglyai

A hold foglyai

Pécsi Országos Színházi Találkozó
Ulpius Tamás
A hold foglyai (Gyulai Várszínház rendezésében)

A hold foglyai (Gyulai Várszínház rendezésében)

Viva la Voce Kamara és Énekegyüttes KHE
Színész
A mizantróp

A mizantróp

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Philinte, Alceste barátja
A mizantróp

A mizantróp

Szarvasi Vízi Színház
Philinte, Alceste barátja
A padlás

A padlás

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Barrabás, B. Barrabás, a gengszer, Révész, aki csak külsőleg azonos Barrabással
A padlás

A padlás

Békéscsabai Jókai Színház
Barrabás/Révész
A SHOW FOLYTATÓDIK

A SHOW FOLYTATÓDIK

Általános2
Színész
A SHOW FOLYTATÓDIK

A SHOW FOLYTATÓDIK

Általános2
Színész
A vezér / Mentőcsónak Egység – FÜGE

A vezér / Mentőcsónak Egység – FÜGE

Átrium
Színész
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Csiky G. Színház Közhasznú Nonprofit Kft.
Benito
Andaxinház Suttogók

Andaxinház Suttogók

HK Produkció
Színész
Az ösvény

Az ösvény

RS9 Színház
Színész
BANYAMESÉK

BANYAMESÉK

Általános2
Színész
Csongor és Tünde

Csongor és Tünde

Stúdió K Színház
Színész
Egmont

Egmont

Reök Palota
Színész
Egmont    - zenés médiaszenny 60 percben-

Egmont - zenés médiaszenny 60 percben-

MALADYPE SZÍNHÁZ
Orániai Vilmos
Egy fiú Boszniából - Találkozások program

Egy fiú Boszniából - Találkozások program

Bethlen Téri Színház
DJUKA
Egy perccel tovább

Egy perccel tovább

Békéscsabai Jókai Színház
Fiú
Egy perccel tovább

Egy perccel tovább

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
FÉRFI
Egy perccel tovább...

Egy perccel tovább...

RS9 Színház
Férfi
Egy perccel tovább... 50. előadás

Egy perccel tovább... 50. előadás

B32 Galéria és Kultúrtér
Férfi
Folyó ügy

Folyó ügy

Broadway Ticket Hungary Kft.
Színész
Haverom a Messiás (Biff evangéliuma)- Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínháza

Haverom a Messiás (Biff evangéliuma)- Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínháza

FÜGE - Függetlenül Egymással
Lévi (Biff)
II. Vallai Fesztivál // Egy perccel tovább // versenyen kívül

II. Vallai Fesztivál // Egy perccel tovább // versenyen kívül

RS9 Színház
Férfi
II. Vallai Fesztivál // Suttogók

II. Vallai Fesztivál // Suttogók

RS9 Színház
Színész
Jelen/lét Fesztivál - Karaván Műv. Alapítvány: A show folytatódik

Jelen/lét Fesztivál - Karaván Műv. Alapítvány: A show folytatódik

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Színész
Johann Wolfgang von Goethe: Egmont

Johann Wolfgang von Goethe: Egmont

Jászai Mari Színház, Népház
Színész
Kabaré

Kabaré

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Konferanszié
KÖVEK A ZSEBBEN

KÖVEK A ZSEBBEN

Békéscsabai Jókai Színház
Színész
Kövek a zsebben

Kövek a zsebben

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Színész
Kulcskeresők

Kulcskeresők

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
A Bolyongó
Kulcskeresők

Kulcskeresők

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
A Bolyongó
Kuplékirály

Kuplékirály

Aranytíz
Zongorista (Vencel)
Kuplékirály

Kuplékirály

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Zongorista(Vencel)
KV Társulat/Trafó- Caryl Churchill: Földi paradicsom

KV Társulat/Trafó- Caryl Churchill: Földi paradicsom

Hybrid Művészeti Kulturális Nonprofit Kft.
Színész
MALADYPE SZÍNHÁZ: A. P. CSEHOV - PLATONOV

MALADYPE SZÍNHÁZ: A. P. CSEHOV - PLATONOV

Trafó Kortárs Művészetek Háza
Iszak Abramovics Vengerovics, a fia
Marie Jones: KÖVEK

Marie Jones: KÖVEK

Aranytíz
Színész
MENNYORSZÁG

MENNYORSZÁG

Békéscsabai Jókai Színház
Gudjon
Mese a tűzpiros virágról

Mese a tűzpiros virágról

Jászai Mari Színház, Népház
Szörny
MESE A TŰZPIROS VIRÁGRÓL

MESE A TŰZPIROS VIRÁGRÓL

Általános2
Szörny
Mese a tűzpiros virágról

Mese a tűzpiros virágról

Ferencvárosi Pinceszínház
Szörny
Mese a tűzpiros virágról

Mese a tűzpiros virágról

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Szörny
Mese a tűzpiros virágról

Mese a tűzpiros virágról

Csiky G. Színház Közhasznú Nonprofit Kft.
Szörny
Mirandolina

Mirandolina

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Fabrizio, a fogadó pincére
Moliére: A mizantróp

Moliére: A mizantróp

Millenáris
Philinte, Alceste barátja
Öt év múlva

Öt év múlva

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Színész
Platonov

Platonov

MALADYPE SZÍNHÁZ
Színész
Platonov

Platonov

MALADYPE SZÍNHÁZ
Iszak Abramovics Vengerovics, a fia
Rák Jóska,dán királyfi

Rák Jóska,dán királyfi

Móricz Zsigmond Színház
Hamlet
Spirit Színház: A kaméliás hölgy

Spirit Színház: A kaméliás hölgy

Spirit Színház
Armand Duval
Spirit Színház:Moliére: A mizantróp

Spirit Színház:Moliére: A mizantróp

Általános
Philinte, Alceste barátja
Spirit Színház:Moliére: A mizantróp

Spirit Színház:Moliére: A mizantróp

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Philinte, Alceste barátja
Sztriptíz- Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínháza

Sztriptíz- Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínháza

FÜGE - Függetlenül Egymással
Színész
Übü király

Übü király

MALADYPE SZÍNHÁZ
Poszomány kapitány / Vencel király / Königsbergi Máté / Nemesek / Pénzügyiek / I. paraszt / Tanácsosok / Paizs / Zsinór

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok