Künstler

Nagy  Ibolya
2

Nagy Ibolya

Énekesnő, színésznő, operett primadonna.

Déryné-díjas énekesnő, színésznő, operett primadonna, a Dankó Rádió alapító szerkesztő- műsorvezetője, melyben 7 évig szerkeszttette és vezette az operettműsort. A  Debreceni Zeneművészeti Főiskola magánének diplomája után, a Miskolci Nemzeti Színház primadonnája lett, ahol énekelt operát, operettet, musicalt és játszott prózai főszerepet. Vendégművészeként fellépett az ország különböző kőszínházaiban, mint például a debreceni, szegedi, kecskeméti, soproni, veszprémi, békéscsabai, nyíregyházi és…

 weiter

Aktuelle Programme

Zerkovitz-Topolcsányi: Orfeum hercegnő

Mosoly Muzsika Produkció

ORFEUM HERCEGNŐ - ORSZÁGOS PREMIER III. Zenés operettkomédia két részben – pezsgő humor, pesti romantika, örök dallamok!

Zerkovitz-Topolcsányi: Orfeum hercegnő

Mosoly Muzsika Produkció

ORSZÁGOS PREMIER III. Zenés operettkomédia két részben – pezsgő humor, pesti romantika, örök dallamok!

Énekesnő, színésznő, operett primadonna.

Déryné-díjas énekesnő, színésznő, operett primadonna, a Dankó Rádió alapító szerkesztő- műsorvezetője, melyben 7 évig szerkeszttette és vezette az operettműsort. A  Debreceni Zeneművészeti Főiskola magánének diplomája után, a Miskolci Nemzeti Színház primadonnája lett, ahol énekelt operát, operettet, musicalt és játszott prózai főszerepet. Vendégművészeként fellépett az ország különböző kőszínházaiban, mint például a debreceni, szegedi, kecskeméti, soproni, veszprémi, békéscsabai, nyíregyházi és a Budapesti Operettszínházban. Játszott a Kassai- és a Torontói Magyar Színházban is.

- 2001-től 2010-ig a Kovács József által alapított INTEROPERETT állandó tagja volt. Az Újévi gálakoncerteket a Magyar Televízió élőben közvetítette.
- 2006 és 2012-között osztrák-német nyelvterületen játszotta a Csárdáskirálynő, a Cirkuszhercegnő, a Bál a Savoyban és a Marica grófnő valamint a Magyar mennyegző címszerepét.

Gyakran koncertezettaz USA-ban és Kanadában, de Ausztriában, Németországban, Svájcban, Izraelben, Angliában és Finnországban.

- 2001-ben az ELTE BTK-n kulturális menedzser diploma.
- 2016-ban MASTER diplomát szerzett a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának magánének szakán.

Fontosabb színházi szerepei:

OPERETT, MUSICAL ÉS PRÓZA:
- Franz Schubert -  Berté Henrik : Három a kislány...Médi
- Szigligeti Ede: Liliomfi...Mariska
- Brandon Thomas-Aldobolyi-Nagy György: Charley nénje - Anni
- Békeffi István - Lajtai Lajos: Mesék az írógépről...Baba
- Eisemann Mihály- Szilágyi László: Tokaji aszú - Zsófi
- Huszka Jenő: Mária főhadnagy...Lebstück Mária
- Huszka Jenő: Lili bárónő...Lili
- Lehár Ferenc: Luxemburg grófja...Angele
- Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül...Pólika
- Kálmán Imre: Csárdáskirálynő...Sylvia
- Kálmán Imre: A cirkuszhercegnő...Fedora Palinska
- Kálmán Imre: Marica grófnő...Marica grófnő
- Szép Ernő: Háromlevelű lóhere...Marion
- Johann Strauss: A cigánybáró...Szaffi
- Alan Jay Lerner - Frederick Loewe:My fair lady...Eliza
- Jacobi Viktor: Sybill...Sybill
- Jacobi Viktor: Leányvásár...Lucy
- Ábrahám Pál: Bál a Savoyban...Madeleine
- Ábrahám Pál: Viktória...Viktória
- Görgey Gábor - Illés Lajos: Csongor és a Tündér...Tünde,
- Szirmai Albert: Mágnás Miska...Rolla
- Nico Dostal: Die ungarische Hochzeit- Magyar mennyegző – Janka

OPERA:
- Pietro Mascagni: Parasztbecsület...Lola
- Giuseppe Verdi: Traviata...Annina
- Wolfgang Amadeus Mozart: A varázsfuvola... Első dáma

Filmek, tv
- InterOperett újévi koncertek
- "Jöjj vissza hozzám..." - Kovács József születésnapi műsora
- Jó ebédhez szól a nóta

Fényes Szabolcs - Klemen Terézia: Oda vagyok magáért

Mosoly Muzsika Produkció
  • Déryné díjas színésznő, operett primadonna, a Dankó Rádió alapító szerkesztő-műsorvezetője

  • Déryné-díjas színésznő, operett primadonna

  • Déryné díjas színésznő, operett primadonna, a Dankó Rádió alapító szerkesztő-műsorvezetője az InterOperett egykori primadonnája

  • Déryné-díjas színésznő, operett primadonna.

  • Déryné-díjas színésznő, operett primadonnaa

  • Közreműködik

  • eMeRTon díjas musical és operett színés

Fényes Szabolcs - Klemen Terézia: Oda vagyok magáért...

  • Déryné-díjas színésznő, operettprimadonna, a Dankó Rádió alapító szerkesztő- műsorvezetője

Fényes Szabolcs - Klemen Terézia: Szerelmem, Fényes Szabolcs!

Mosoly Muzsika Produkció
  • Déryné díjas színésznő, operett primadonna, a Dankó Rádió alapító szerkesztő-műsorvezetője az InterOperett egykori primadonnája

Fényes Szabolcs-Klemen Terézia: Oda vagyok magáért...

Mosoly Muzsika Produkció
  • Déryné-díjas színésznő, operett primadonna.

Kálmán Imre - Meskó Zsolt: Te rongyos élet...

Mosoly Muzsika Produkció
  • színész-énekes

  • Öltöztető

  • Schauspieler/Schauspielerin

Kálmán Imre-Meskó Zsolt: Te rongyos élet...

Muskátli Kabaré

Karinthy Színház
  • Schauspieler/Schauspielerin

Muskátli Kabaré (Gózon Gyula Kamaraszínház)

FÉM Arts & Café
  • Schauspieler/Schauspielerin

Odavagyok magáért...

Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
  • színésznő, Déryné -díjas primadonna

Orfeum hercegnő

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Déryné-díjas operettprimadonna, a Dankó Rádió alapító műsorvezetője

Te rongyos élet

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Schauspieler/Schauspielerin

Te rongyos élet - a Váci Szimfonikus Zenekar operett estje

Zsidó Kulturális Fesztivál
  • Schauspieler/Schauspielerin

Te rongyos élet...

Budaörsi Latinovits Színház
  • Schauspieler/Schauspielerin

XMuskátli Kabaré

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Schauspieler/Schauspielerin

XMuskátli Kabaré

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Schauspieler/Schauspielerin

Zerkovitz-Topolcsányi: Orfeum hercegnő

Mosoly Muzsika Produkció
  • Déryné-díjas operettprimadonna, a Dankó Rádió alapító műsorvezetője

Zerkovitz-Topolcsányi: Orfeum hercegnő

Mosoly Muzsika Produkció
  • Közreműködik

Zerkovitz-Topolcsányi: Orfeum hercegnő

Mosoly Muzsika Produkció
  • Közreműködik

Zerkovitz-Topolcsányi: Orfeum hercegnő

Mosoly Muzsika Produkció
  • Közreműködik

Zerkovitz-Topolcsányi: Orfeum hercegnő

Mosoly Muzsika Produkció
  • Közreműködik

Zerkovitz-Topolcsányi: Orfeum hercegnő

Mosoly Muzsika Produkció
  • Közreműködik

Zerkovitz-Topolcsányi: Orfeum hercegnő

Mosoly Muzsika Produkció
  • Közreműködik

Zerkovitz-Topolcsányi: Orfeum hercegnő

Mosoly Muzsika Produkció
  • Közreműködik

Zerkovitz-Topolcsányi: Orfeum hercegnő

Mosoly Muzsika Produkció
  • Közreműködik

Zerkovitz-Topolcsányi: Orfeum hercegnő

Mosoly Muzsika Produkció
  • Közreműködik

Zerkovitz-Topolcsányi: Orfeum hercegnő

Mosoly Muzsika Produkció
  • Közreműködik

Zerkovitz-Topolcsányi: Orfeum hercegnő

Mosoly Muzsika Produkció
  • Közreműködik

Zerkovitz-Topolcsányi: Orfeum hercegnő

Mosoly Muzsika Produkció
  • Közreműködik

Zerkovitz-Topolcsányi: Orfeum hercegnő

Mosoly Muzsika Produkció
  • Közreműködik

Sonderangebote

Accessibility menu
Increase font size
100%

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:

Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!