Künstler


Gothár Péter
2

Gothár Péter

geboren: 1947. augusztus 28. (Pécs)

Filmrendező, forgatókönyvíró, jelmez- és díszlettervező, egyetemi tanár.

Kamaszkorában a fotózás világa ragadta el, napi 36 filmkockát exponált, amiket maga hívott elő, és nagyított. A Magyar Televíziónál volt rendezőasszisztens 1968–1971 között. 1974-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán film- és tévérendezői szakon. 1975–1979 között a Magyar Televízió rendezője,…

 weiter

Aktuelle Programme


Óz, a varázsló

Kolibri Színház

A zölden tündöklő Smaragdvárosban él és uralkodik Óz, a nagy varázsló. Fényes palotájában kincsek garmadáját gyűjtötte bátorságból, észből és…

Filmrendező, forgatókönyvíró, jelmez- és díszlettervező, egyetemi tanár.

Kamaszkorában a fotózás világa ragadta el, napi 36 filmkockát exponált, amiket maga hívott elő, és nagyított. A Magyar Televíziónál volt rendezőasszisztens 1968–1971 között. 1974-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán film- és tévérendezői szakon. 1975–1979 között a Magyar Televízió rendezője, 1979–1992 között a kaposvári Csiky Gergely Színház főrendezője, majd 1993-2019 között a budapesti Katona József Színház rendezője volt. 2002 és 2019 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára. 2007-ben az intézmény tiszteletbeli doktori címet adományozott.

Díjai:
A veszprémi tv-találkozó fődíja (1977)
Legjobb rendezés díja (1979)
A filmkritikusok díja (1980, 1983, 1987, 1997, 2002)
Velencei Arany Oroszlán díj (1980)
A Filmszemle díja (1982, 1986, 1988)
Cannes-i különdíj (1982)
A New York-i kritikusok díja (1982)
A taorminai fesztivál második díja (1982)
Chicagói Ezüst Hugó-díj (1982)
Brüsszeli Aranykor-díj (1983)
A tokiói fesztivál díja (1985)
Balázs Béla-díj (1987)
Ifjúsági Díj (1989)
Érdemes művész (1990)
Gene Moskowitz-díj (1995)
Don Quijote-díj (1995)
A Filmszemle fődíja (1995, 1996, 2003)
Karlovy Vary-i legjobb rendezés díja (1995, 1996)
B. Nagy László-díj (1996)
Kossuth-díj (1997)
A Színházi Találkozó díja (2000, 2002)
POSZT: Legjobb rendezés (2002)
Vastaps-díj (2006)
A színikritikusok díja (2007)
A Nemzet Művésze (2014)

Színházi munkái:
(d=díszlettervező; j=jelmeztervező)

Szerzőként:
Diótörő (1984, 1991, 2001–2002)
Kutyaszív (1989, 1995)

Rendezőként:
Hervé: Nebáncsvirág
Bereményi: Halmi, vagy a tékozló fiú (1979)
Pinter:
    Hazatérés (1980) (j)
    A születésnap (2000) (d)
Von Kleist:
    Az eltört korsó (1980)
    Amphitryon (2008) (d, j)
Szomory: Hermelin (1982, 1990)
Gogol:
    A revizor (1982) (d)
    Háztűznéző (2007) (d)
Katajev: A Werthert már megírták (1983) (d, j)
Hoffmann: Diótörő (1984, 1991)
Caragiale: Farsang (1984) (d)
Ifj. Johann Strauss: A cigánybáró (1984) (d)
Majakovszkij: Gőzfürdő (1985) (d)
Königsmark: Agyő, kedvesem! (1985, (j) 1997) (d)
Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása (1986)
Mrożek: A rendőrség (1987) (d, j)
Brecht:
    Kurázsi mama és gyermekei (1989)
    Koldusopera (1990)
Bulgakov: Kutyaszív (1989)
Johnson: Négyhangú opera (1991, (d, j) 2000)
O’Casey: A kezdet vége (1991)
Tersánszky: Kakuk Marci (1992) (d)
Von Horváth: Hit, remény, szeretet (1993) (d)
Shakespeare:
    Szentivánéji álom (1994) (d)
    Makrancos Kata (2012) (d)
    Lear király (2010) (d)
Osztrovszkij: Erdő (1999) (d)
Harrower: Kés a tyúkban (1999) (d, j)
Bernhard: A színházcsináló (2000) (d)
Edward Albee:
    Nem félünk a farkastól (1995)
    Szilvia, a K. (2003) (d)
Jerofejev: Walpurgis-éj, avagy a kővendég léptei (1996) (d)
Molière:
    Dandin György avagy a megcsúfolt férj (1996) (d)
    Mizantróp (2008) (d)
Ibsen: Hedda Gabler (2002) (d)
Szigarjev: Fekete tej (2004) (d)
Örkény: Tóték (2004) (d)
Zelenka: Hétköznapi őrületek (2005) (d)
Darvasi: Trapiti (2005) (d)
Selmeczi: A szirén (2005)
Papp-Térey: Kazamaták (2006) (d)
Krleža: Szentistvánnapi búcsú (2006) (d)
Szophoklész: Trakhiszi nők (2007) (d)
Vvegyenszkij: Ivanovék karácsonya (2007) (d)
Vinnai: Vakond (2009) (d)
Andrejev: Kutyakeringő (2009) (d)
Schimmelpfennig: Az aranysárkány (2010) (d)
Esterházy: Én vagyok a Te (2011) (d)
Fekete: Excelsior! (2011) (d)
Bessenyei: A filozófus (2011) (d)
Csokonai: Karnyóné-gyakorlatok (2012)
Rubin-Németh: Ahol a farkas is jó (2014) (d)
Sarkadi: Oszlopos Simeon (2015) (d)
Viripajev: Részegek (2015) (d)
McDonagh:
Kripli (2001, (d) 2010)
Vaknyugat (2004, 2010, 2012) (d)
Hóhérok (2017) (d)

Díszlettervezői munkák:
- Christopher Isherwood, John Van Druten, Joe Masteroff, Fred Ebb, John Kander: Isten veled, Berlin!
(1980, veszprémi Petőfi Színház, rendező: Gazdag Gyula)
- Örkény István: Pisti a vérzivatarban (1988, Kaposvári Csiky Gergely Színház, rendező: Babarczy László)

Játékfilmek:
Az örömhöz (1974)
Ajándék ez a nap (1979)
Megáll az idő (1982)
Idő van (1986)
Tiszta Amerika (1987)
Melodráma (1990)
A részleg (1995)
Haggyállógva, Vászka (1996)
Akasztottak (2000)
Paszport - Útlevél a semmibe (2001)
Magyar szépség (2003)
Hét kis véletlen (2020)

Tévéfilmek:
Kérdőív (1974)
Lord Byron levelei (1975)
A násznép (1976)
Égi csikón léptet a nyár (1976)
Rendőrség (1976)
Baleset (1977)
Felső-Ausztria (1977)
Pesti gyerekek (1977)
Vujicsics Tihamér (1977)
Már mindent tudsz? (1977-ismeretterjesztő film)
Libatömő verseny (1978)
Imre (1978)
Baleset (1978)
Woyzeck (1981)
Csere (1981)
A tökfilkó (1982)
A revizor (1984)
Hermelin (1985)
Búcsú (1989)
Négyhangú opera (1992)
Kakuk Marci (1992)
Alfa (1993)
Egyperces novellák - Közjáték (1995)
A kezdet vége (1995)
A leghidegebb éjszaka (2000)
Tanúvallomás (2008)
Hangyatérkép (2011)

Szereplőként:
Ébrenjárók (2002)

Producerkért:
A három nővér (1991)
Papsajt (2002)
Vakáció (2006)
Uszodai tolvaj (2007)

*Martin McDonagh: Vaknyugat

*Martin McDonagh: Vaknyugat

Átrium
  • Regisseur
*Vaknyugat / The Lonesome West / Martin McDonagh / Kultúrbrigád-Átrium

*Vaknyugat / The Lonesome West / Martin McDonagh / Kultúrbrigád-Átrium

Átrium
  • Regisseur
A filozófus

A filozófus

Katona József Színház
  • Bühnenbild
A FILOZÓFUS

A FILOZÓFUS

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Bühnenbild
A Kék Angyal

A Kék Angyal

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Bühnenbild
A Kék Angyal.

A Kék Angyal.

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Bühnenbild
Ahol a farkas is jó

Ahol a farkas is jó

Katona József Színház
  • Bühnenbild
AHOL A FARKAS IS JÓ

AHOL A FARKAS IS JÓ

Katona József Színház
  • Bühnenbild
Amphitryon

Amphitryon

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Bühnenbild
Amphitryon

Amphitryon

Nemzeti Színház
  • Bühnenbild
Amphitryon

Amphitryon

Nemzeti Színház
  • Bühnenbild
Az én filmem | Megáll az idő | Novák Péter

Az én filmem | Megáll az idő | Novák Péter

MOMkult
  • Regisseur
Én vagyok a Te

Én vagyok a Te

Nemzeti Színház
  • Látvány
Excelsior!

Excelsior!

Thália Színház
  • Rendező, díszlet
Farsang

Farsang

Katona József Színház
  • Bühnenbild
Fekete Gyula: Excelsior! / Liszt Ferenc mennybemenetele

Fekete Gyula: Excelsior! / Liszt Ferenc mennybemenetele

Budapesti Tavaszi Fesztivál
  • Regisseur
Gothár Péter: Idő van (1984) MÜPA MOZI

Gothár Péter: Idő van (1984) MÜPA MOZI

Müpa
  • Regisseur
Hóhérok

Hóhérok

Katona József Színház
  • Bühnenbild
Karnyóné - gyakorlatok

Karnyóné - gyakorlatok

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Regisseur
Karnyóné-gyakorlatok

Karnyóné-gyakorlatok

SZFE
  • Regisseur
Két úr szolgája

Két úr szolgája

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Bühnenbild
MAKRANCOS KATA

MAKRANCOS KATA

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Bühnenbild
Makrancos Kata

Makrancos Kata

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Regisseur
McDonagh-gyakorlatok

McDonagh-gyakorlatok

SZFE
  • Regisseur
McDonagh-gyakorlatok

McDonagh-gyakorlatok

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Regisseur
McDonagh-gyakorlatok

McDonagh-gyakorlatok

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Regisseur
MCDONAGH-GYAKORLATOK - Jelenetek M. McDonagh: Vaknyugat és A kripli c. drámáiból - R:Gothár Péter

MCDONAGH-GYAKORLATOK - Jelenetek M. McDonagh: Vaknyugat és A kripli c. drámáiból - R:Gothár Péter

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Regisseur
Minden kombi cirkó, de nem minden cirkó bojler

Minden kombi cirkó, de nem minden cirkó bojler

Katona József Színház
  • Regisseur
Minden kombi cirkó, de nem minden cirkó bojler

Minden kombi cirkó, de nem minden cirkó bojler

Katona József Színház
  • Regisseur
Nemzeti Dokumentumfilm (filmvetítés)

Nemzeti Dokumentumfilm (filmvetítés)

Weöres Sándor Színház
  • Schauspieler/Schauspielerin
Oszlopos Simeon

Oszlopos Simeon

Katona József Színház
  • Bühnenbild
Oszlopos Simeon

Oszlopos Simeon

Katona József Színház
  • Rendező, díszlet
Oszlopos Simeon - Készülő produkciónk nyílt próbája

Oszlopos Simeon - Készülő produkciónk nyílt próbája

Katona József Színház
  • Bühnenbild
Presznyakov-gyakorlatok

Presznyakov-gyakorlatok

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Látvány
Részegek

Részegek

Katona József Színház
  • Bühnenbild
Részegek

Részegek

Katona József Színház
  • Regisseur
Részegek

Részegek

Katona József Színház
  • Bühnenbild
Szürke galamb

Szürke galamb

Katona József Színház
  • Regisseur
TÁP Színház - Vajdai Vilmos: Rókonok

TÁP Színház - Vajdai Vilmos: Rókonok

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Díszlet & jelmez
Terrorizmus

Terrorizmus

SZFE
  • Látvány
Vaknyugat

Vaknyugat

Budaörsi Latinovits Színház
  • Regisseur
Vaknyugat / The Lonesome West

Vaknyugat / The Lonesome West

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Regisseur

Sonderangebote


Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!