Künstler


Dőry Virág

Dőry Virág

geboren: 1941. december 21.

Jászai Mari-díjas magyar színésznő, jelmeztervező. Budapesten született.

Életpályája.

Először balettozni tanult. 1966-ban végzett a Színház-és Filmművészeti Főiskolán. Tanárai voltak: Várkonyi Zoltán, Ádám Ottó, Vámos László. Ezután két évig (1966-1968) a Vígszínházban szerepelt, majd a József Attila Színházban játszott egy évet (1969). 1969-től a Radnóti Színpad,…

 weiter

Aktuelle Programme


Derzeit kein laufendes Programm!

Jászai Mari-díjas magyar színésznő, jelmeztervező. Budapesten született.

Életpályája.

Először balettozni tanult. 1966-ban végzett a Színház-és Filmművészeti Főiskolán. Tanárai voltak: Várkonyi Zoltán, Ádám Ottó, Vámos László. Ezután két évig (1966-1968) a Vígszínházban szerepelt, majd a József Attila Színházban játszott egy évet (1969). 1969-től a Radnóti Színpad, illetve Radnóti Színház tagja lett. 1990 óta jelmeztervezéssel is foglalkozik. Az 1990-ben újraindított Színházi Élet rovatvezetője volt 1991-ig.

Fiatal hősnők ábrázolásától eljutott az érett karakterfigurákig. Több filmben szerepelt.

Színházi munkái:
Színészként:

García Lorca: Yerma....Nőstény
Csiky Gergely: Az udvari kalap (A nagyra termett)....Bruno
Madách Imre: Az ember tragédiája....Cluvia
Moliere: Tudós nők....Beliza
Radzinszkij: Filmet forgatunk....Zina
Kodály Zoltán: Háry János....I. Udvarhölgy
Heltai Jenő: A néma levente....Gianetta
Huxley: A Mona Lisa mosolya....Doris Mead
Rostand: Cyrano de Bergerac....Cukrászlány
Gorkij: A Nap fiai....Fima
Békefi István: Egy asszonygyilkos vallomása....Erika
Magnier: Mona Marie mosolya....Genevieve
Madách Imre: Csák végnapjai....Klára
Carlo Goldoni: Hotel "Mirandolina"....Csibi
Moliere: Mizantróp'68....Éliante
Giraudoux: Bellaci Apollo....Ágnes
Hubay Miklós: Lélegzetvisszafojtva....Lány
Somlyó György: A bírák könyvéből....Öregember lánya
Simon Zsuzsa: Hej, cigányok!....
Büchner: Woyzeck....Marie
Büchner: Leonce és Léna....Rosetta
Györe Imre: Orfeo szerelme....Euridiké
Karinthy Ferenc: Budán....Labancz Kati
Romhányi József: Csipkerózsika....Nórika
Patkós Judit: Angela....
Örkény István: Egyperces novellák....
Vasziljev: Csendesek a hajnalok....
Hegedüs Géza: Versenyt a szelekkel....Justina
Ajtmatov: A versenyló halála....
Szakonyi Károly: A színház jegyében....
Vasziljev: Iván hajója....

Karinthy-Kaposy: Az ezerarcú lélek....
Ungvári Tamás: Dóra jelenti....
Vörösmarty Mihály: Előszó....
Radnóti-Gelléri: Sem emlék, sem varázslat....
Gelléri-Wolker-Novomsky-Stehlik: Bizakodva....
Stehlík: A bizalom vonala....Másik nyugdíjas
Devecseri Gábor: A meztelen istennő....
Ady Endre: A muszáj-Herkules....
Everac: Néhány hamis pofon....Nő
Voltaire: Candide....
Schwajda György: Csoda magyar módra....Veronika
Gorin: A gyújtogató....Erita
Gosztonyi-Krúdy: K-R-Ú-D-Y, avagy békeidők szép emléke....Montmorency
Nagy Lajos: Budapest Nagykávéház....
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde....Mirigy
Fejes Endre: Az angyalarcú....Borbála
Ördögh Szilveszter: Koponyák hegye....Mária
Novák János: Lumpáciusz Vagabundusz vagy a három jómadár....Fortuna
Kürti András: Pulykák....Marosné Ettel Edit
Gáspár János: Csavargók....
Kaposy Miklós: Reggelre ne feledd a pénzt....
Molnár Ferenc: Az ibolya....Thúz kisasszony
Calderón de la Barca: Az élet álom....Estrella
Gozsdu-Márton: Lepkék a kalapon....Baán Márta
Kárpáti Péter: Szingapúr, végállomás....Nővérke
Gosztonyi János: Andrássy út 60....Fischer Vera
Kompolthy Zsigmond: Kísértet-csárdás....Mariska néném
Shaw: Pygmalion....Eynsford Hillné
Anouilh: Eurüdike....Eurüdike anyja

Jelmeztervezőként:

Kaposy Miklós: Reggelre ne feledd a pénzt (1985)
Bernhard: Ritter, Dene, Voss (1989-1990)
Russell: Shirley Valentine (1990)
Márai Sándor: Kaland (1990, 2000)
Nicolaj: Éljen az ifjú pár (1990)
Nicolaj: Rend a lelke mindennek (1990)
Nicolaj: A kilátó (1990)
Thomson: Aranytó (1990)
Berr-Verneuil: Az ügyvéd és a férje (1991)
Mamet: Floridai öröklakás eladó (1991)
Strindberg: Júlia kisasszony (1991)
Williams: Az ifjúság édes madara (1991)
Turczi István: Könyörgöm, szeress! (1991)
Pörtner: Hajmeresztő (1992)
Coward: Vidám kísértet (1992)
Dürrenmatt: Meteor (1992)
Pozsgai Zsolt: Viaszmadár (1992)
Sternheim: A bugyogó (1992)
Danek: Negyven gazfickó és egy maszületett bárány (1992)
Uhry: Miss Daisy (1992)
Gorkij: Idelenn (1992)
Strauss: Az idő és a szoba (1992)
Moliere: A fösvény (1993)
Tábori György: Jubileum (1993)
Fierstein: Kakukktojás (1993)
Mrozek: Tangó (1993)
Vadnai László: A csúnya lány (1993)
Havergal: Utazások nénikémmel (1993)
Pozsgai Zsolt: Törődj a kerttel! (1993)
Berkoff: Görög (1994)
Durang: Bolond szél (1994)
Harold Pinter: A születésnap (1994, 2000)
Waterhouse-Hall: Hazudós Billy (1994)
Németh Ákos: Anita, avagy a szenvedély (1994)
Simon: A nagymama soha (1994)
Scarnacci-Tarabusi: Kaviár és lencse (1994)
Szakonyi Károly: Adáshiba (1994)
Ibsen: Ha mi holtak feltámadunk (1994)
Szoppard: Ez az igazi (1995)
Bergman: Társasjáték New Yorkban (1995)
Menzel: Nőt akarok (1995)
Katona József: Bánk bán (1995)
Garaczi László: Imoga (1995)
Gyurkó László: Szerelmem, Elektra! (1995)
William Shakespeare: Pericles (1995)
Albee: Nem félünk a farkastól (1995)
Synge: A szentek kútja (1996)
Genet: Cselédek (1996)
Fábri Péter: Az élő álarc (1996)
Másik János: Ahogy tesszük (1996)
Mrozek: Szerelem a Krímben (1996)
Molnár Ferenc: A jó tündér (1996)
Pielmeier: Isten Ágnese (1996)
Ibsen: Hedda Gabler (1996)
Mrozek: A szerződés (1997)
Simon: Luxuslakosztály (1997)
Tábori György: Mein Kampf (1997)
William Shakespeare: Tévedések vígjátéka (1997)
Vajda Katalin: Anconai szerelmesek (1997, 2006)
Karp: Örömszülők (1997)

Mándi Iván: Régi idők mozija (1997)
Spiró György: Honderű (1998)
Anouilh: Szeret, nem szeret (1998)
Caragiale: Zűrzavaros éjszaka (1998)
Simon: Pletyka (1998, 2006)
Spiró György: Kvartett (1998)
Euripidész: Iphigeneia Auliszban (1998)
Müller Péter: Szomorú vasárnap (1999)
Frenkó-Barabás: Egy szoknya, egy nadrág (1999)
Carlo Goldoni: A fogadósnő (1999)
Dosztojevszkij: Fehér éjszakák (1999)
Dosztojevszkij: A szelíd teremtés (1999)
Maurier: A Manderley-ház asszonya (1999)
Elice-Rees: Kettős játszma (2000)
Móricz Zsigmond: Rokonok (2000)
Carlo Goldoni: Mirandolina (2000)
Schisgal: Szerelem, Ó! (2000)
Osborne: Dühöngő ifjúság (2000)
Hampton: Emberbarát (2000)
Molnár Ferenc: Olympia (2000)
Füst Milán: Máli néni (2001)
Edson: Fekete angyal (2001)
Gaál-Gvadányi: A peleskei nótárius (2001)
Hamilton: Gázláng (2001)
O'Neill: Párbajhős (2001)
Anouilh: A csábítás művészete (Ornifle vagy a buborék) (2002)
Csáth Géza: A Janika (2002)
Békés-Rozgonyi: Szegény Lázár (2002)
Schiller: Ármány és szerelem (2002)
Gogol: A revizor (2002, 2005)
O'Neill: Vágy a szilfák alatt (2003)
Shaw: Az ördög cimborája (2003)
Dumas: Gautier Margit, avagy a kaméliás hölgy esete (2003)
Sütő András: Káin és Ábel (2004)
Hampton: A kúra (Jung a díványon) (2004)
Csiky Gergely: Buborékok (2004)
Molnár Ferenc: Előjáték a Lear királyhoz (2004)
Molnár Ferenc: Az ibolya (2004)
Molnár Ferenc: Színház (2004, 2006)
Moliere: Gömböc úr (2004)
Thuróczy Katalin: Mátyás mesék (2004)
Le Sage: A pénzes zsák (2005)
Caragiale: Farsang (2005)
William Shakespeare: A windsori víg nők (2005)
Gosztonyi János: A mi Józsink (2005)
Erdman: Az öngyilkos (2006)
Molnár Ferenc: Riviera (2006)
Nordby: Jégszirom (2006)
Gozzi: A Szarvaskirály (2006)
Sánta-Hamvai: Az ötödik pecsét (2006)
Hasek: Svejk, a derék (2007)
Horváth Péter: Blikk (2007)
William Shakespeare: Rómeó és Júlia (2007)
Garaczi László: Plazma (2007)
Gogol: Az őrült naplója (2008)
Nabokov: Lolita (2009)
Csehov: Cseresznyéskert (2009)
Opelka: C'est La Vie (2010)
Arthur Miller: Az ügynök halála (2011)

Díszlettervezőként:

Strauss: M. V. mint vendég (2000) (jelmeztervező is)
Strindberg: Play Strindberg - Játsszunk Strindberget! (2002) (jelmeztervező is)
Márai-Kővári: Válás Budán (2002) (jelmeztervező is)
Racine: Phaedra (2003) (jelmeztervező is)
Egressy Zoltán: Vesztett éden (2003)
Márai Sándor: Az igazi (2009) (jelmeztervező is)
Molnár Ferenc: Liliom (2009) (jelmeztervező is)
Zorin: Varsói melódia (2010) (jelmeztervező is)
Nádai Péter: Magányos cédrus (2010) (jelmeztervező is)
Sultz Sándor: Zöldalma (2010) (jelmeztervező is)

Filmjei:

Egy hét Pesten és Budán (2003)
Kisváros (2001)
Franciska vasárnapjai (1997)
Hoppá (1993)
Família Kft. (1992)
Napóleon (1989)
Tisztelgés Molnár Ferencnek (1988) [tévéjáték]
Szomszédok (1988)
Halál a pénztárban (1981)
Dorottya (1973)
A halhatatlan légiós (1971)
Lássátok feleim (1968)
Princ, a katona (1967)
Harlekin és szerelmese (1966)
Szerelmes biciklisták (1965)
Zöldár (1965)

A mi osztályunk

A mi osztályunk

Weöres Sándor Színház
  • Kostüm
A mi osztályunk

A mi osztályunk

Weöres Sándor Színház
  • Kostüm
A nők iskolája

A nők iskolája

Weöres Sándor Színház
  • Kostüm
Az elveszett levél

Az elveszett levél

Szegedi Nemzeti Színház
  • Kostüm
Az igazi

Az igazi

Budaörsi Latinovits Színház
  • Díszlet, Jelmez
Az ügynök halála

Az ügynök halála

Nemzeti Színház
  • Kostüm
AZ ÜGYNÖK HALÁLA

AZ ÜGYNÖK HALÁLA

Weöres Sándor Színház
  • Kostüm
Blixen bárónő szerelmei

Blixen bárónő szerelmei

Centrál Színház
  • Kostüm
Blixen bárónő szerelmei

Blixen bárónő szerelmei

Ferencvárosi Pinceszínház
  • Díszlet, jelmez
Én és a kisöcsém

Én és a kisöcsém

Weöres Sándor Színház
  • Kostüm
Fejünk felől a tetőt

Fejünk felől a tetőt

Thália Színház
  • Díszlet, jelmez
FEJÜNK FELÖL A TETŐT - színpadi játék

FEJÜNK FELÖL A TETŐT - színpadi játék

Ivancsics Nonprofit Kft.
  • Díszlet, jelmez
Így szerettek ők

Így szerettek ők

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Kostüm
Játék a kastélyban

Játék a kastélyban

Weöres Sándor Színház
  • Kostüm
Jókai Anna: Fejünk felől a tetőt

Jókai Anna: Fejünk felől a tetőt

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Díszlet, jelmez
Jókai Anna: Fejünk felől a tetőt - prózai színpadi előadás

Jókai Anna: Fejünk felől a tetőt - prózai színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Kostüm
Jókai Anna: Fejünk felöl tetőt

Jókai Anna: Fejünk felöl tetőt

Óbudai Kultúrális Központ
  • Kostüm
KÉK RÓKA

KÉK RÓKA

Békéscsabai Jókai Színház
  • Díszlet, jelmez
KIMI- Sirály

KIMI- Sirály

Ferencvárosi Pinceszínház
  • Jelmez-konzultáns
Magányos cédrus

Magányos cédrus

József Attila Színház
  • Kostüm
Máli néni

Máli néni

Weöres Sándor Színház
  • Kostüm
Márai Sándor: Varázs

Márai Sándor: Varázs

Ferencvárosi Pinceszínház
  • Kostüm
Mirandolina

Mirandolina

Vörösmarty Színház
  • Kostüm
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban

Molnár Ferenc: Játék a kastélyban

Veres 1 Színház
  • Kostüm
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban

Molnár Ferenc: Játék a kastélyban

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Kostüm
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban

Molnár Ferenc: Játék a kastélyban

Veres 1 Színház
  • Kostüm
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban

Molnár Ferenc: Játék a kastélyban

Veres 1 Színház
  • Kostüm
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban (komédia)

Molnár Ferenc: Játék a kastélyban (komédia)

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Kostüm
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők

Nyáry Krisztián: Így szerettek ők

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Kostüm
R.Thomas: Szegény Dániel

R.Thomas: Szegény Dániel

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Kostüm
Rokonok

Rokonok

Weöres Sándor Színház
  • Kostüm
Skót Mámor - Ivancsics Ilona és Színtársai előadása

Skót Mámor - Ivancsics Ilona és Színtársai előadása

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata
  • Díszlet/jelmez
Szegény Dániel

Szegény Dániel

Karinthy Színház
  • Kostüm
Trió

Trió

Mozsár Műhely
  • Díszlet- és jelmeztervező
Vidéki Színházak Fesztiválja bemutatja - Játék a kastélyban - Veres1Színház Veresegyház előadása

Vidéki Színházak Fesztiválja bemutatja - Játék a kastélyban - Veres1Színház Veresegyház előadása

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata
  • Kostüm

Sonderangebote


Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!