művész


Czintos  József
2

Czintos József

Született: † 1946–2023

Színművész.

Elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában, Marosvásárhelyen végezte. Az elemit a Bolyai Farkas Líceumban kezdte, majd a Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskolában folytatta, hegedű szakon. Ugyanitt végezte középiskolai tanulmányait is, bőgő szakon. 1965-ben vették fel a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet színész szakára, ahol 1969-ben szerzett diplomát. 1969–2001 között…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Színművész.

Elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában, Marosvásárhelyen végezte. Az elemit a Bolyai Farkas Líceumban kezdte, majd a Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskolában folytatta, hegedű szakon. Ugyanitt végezte középiskolai tanulmányait is, bőgő szakon. 1965-ben vették fel a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet színész szakára, ahol 1969-ben szerzett diplomát. 1969–2001 között a Szatmárnémeti Északi Színház magyar tagozatának tagja, 2001-től a Bárka Színház gyakori vendége, egy évig a társulat tagja. Munkaviszonya ezalatt sem szűnt meg a szatmári Harag György Társulattal, fizetés nélküli szabadságott vett ki.

Hazatelepülése után újra aktív színésze, 2006 és 2009 között pedig művészeti igazgatója is volt a társulatnak. Az 1990-es évek végén, Parászka Miklós kettős igazgatása alatt maga is részese a Csíki Játékszín megalapításának, a két intézmény útjainak 2002-es elválásakor azonban Szatmárnémetiben maradt. 2009-ben, negyvenhárom év munkaviszony után megy nyugdíjba, 2011-ben a Harag György Társulat örökös tagjává avatják. 2013-tól újra szerepeket vállal a Harag György Társulatnál és a Csíki Játékszín társulatánál is játszik.

Díjai:
1990 – Kisvárda: Legjobb férfi alakítás Caliban alakjának megformálásáért (Vihar)
1991 – Kisvárda: Legjobb férfi alakítás Fóris alakjának megformálásáért (Kulcskeresők)
1991 – Sepsiszentgyörgy: Legjobb férfi alakítás Fóris alakjának megformálásáért
1993 – Kisvárda: Legjobb férfi alakítás az Apa alakjának megformálásáért (Csirkefej)
1995 – Harag György Emlékplakett a társulat művészeinek szavazata alapján
1995 – Kovács György-díj sorozatos kiváló színpadi alakításaiért. Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület
1996 – Színészi alakításáért, Kisvárda
1998 – Harag György Emlékplakett a társulat művészeinek szavazata alapján
1998 – Több évtizedes munkássága elismeréséért, Kisvárda
1998 – A Szatmári Művelődési Felügyelőség díja Czintos József munkásságáért
2000 – Művészi pályakezdése 30. évfordulójára, Nagyvárad, Szigligeti Társulat
2001 – Jászai Mari-díj – A díjat a Magyar Köztársaság Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának minisztere adományozta.

Színházi szerepeiből:
Lovinescu: Megkésett tavasz....II. katona; Kocsis István: A nagy játékos....III. bíró; Michel: Nemcsak a húszéveseké a világ....Fredo< Rozov: Véndiákok....Nyikolaj; Szakonyi Károly: Életem, Zsóka....Pincér; Jókai Mór: Az aranyember....Sajkás tiszt; Kányádi Sándor: Ünnepek háza....Hosszúkás; Rebreanu: Angyal és boríték....Toman; Pirandello: IV.Henrik....Landolfo; Mikszáth Kálmán: Különös házasság....Vidonka; Katajev: A kör négyszögesítése....Sztyopa; Kosztya; Băieșu: Lábtörlő....Feri; Stoenescu: Az utolsó vagány halála....Fony; Kocsis István: Megszámláltatott fák....Böss őrmester; Mrożek: Tangó....Edek; Schönthan: A Szabin nők elrablása....Korpássy; Illés Endre: Aki szeretni gyáva.. A szigorú fiú; Deák Tamás: Az estély....Swift; Iacoban: Találkozás a motelben....A pincér; Karácsony Benő: Rút kiskacsa....Titkár; Kruczkowski: A kormányzó halála..II. Úr; IV. Vendég; Platón: Szókratész védőbeszéde....I. bíró; Szolga; Naghiu: Egyetlen estén....Gépkocsivezető; Kocsis István: Magellán....II. férfi; Plautus: A hetvenkedő katona....Pyrgopolinices; Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig....Rendőrtiszt; Mrożek: Emigránsok....XX; Munteanu: Az aranydukát....Házmester; Kocsis István: Tárlat az utcán....Paul Gauguin; Scarpetta: Rongy és címer....Felice; Hacks: Columbus, avagy a hajó jegyében....A granadai követ; Hecht-McArthur: A nap szenzációja....Diamond Lovey; De Herz: Jó reggelt szerelem....Victor Marosin; Molnár Ferenc: Egy, kettő, három....Antal; Örkény István: Tóték....Tót; Móricz Zsigmond: Sári bíró....Hajdók sógor; Yliruusi: Börtönkarrier....Első rendőr; Sylvester Lajos: Gyanú....András; Popescu: A fiú, aki virágot hord a szájában....Sebestyén; Soltész József: Hat szem a kulcslyukon....Tibor; Georgescu: Négyszemközt a fallal....Lică; Majakovszkij: Gőzfűrdő....Optimisztyenko elvtárs; Köntös-Szabó Zoltán: Lakon háza....1. Férfi; Kincses Elemér: Trójában hull a hó....Kréton; Dohotaru: Vizsgálat egy fiatalember ügyében....Szerkesztőségi titkár; Gorkij: A nap fiai....Csepurnoj; Benedek Elek: Többsincs királyfi....Habakuk; Szigligeti Ede: Liliomfi....Szellemfi; Fejes Endre: Jó estét nyár, jó estét szerelem....Kasznár; Mikszáth Kálmán: Szépasszony madara....Bonifác; Baranga: Arcok és álarcok....Boiangiu; Vajan: Áldozati nemzedék....Iorgu Bănescu; Mușatescu: Titanic keringő....Spirache; Heltai Jenő: A tündérlaki lányok....Petrencey Gáspár; Otčenašek: Romeo és Júlia november végén....Jarda; Méhes György: Egy roppant kényes ügy....Kör, Pikk, Treff; Fodor Sándor: Csipike....Szarvasbika I.; Solomon: Fogócska....Igazgató; Pinero: A Posket család titka....Lukyn; Zágon István: Hyppolit, a lakáj....Hyppolit; William Shakespeare: A vihar....Calibanf; Csehov: Platonov szerelmei....Platonov; Molière: Úrhatnám polgár....Jourdain úr; Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja....Kolhaas Mihály; Harold Pinter: A gondnok....Davies; Szép Ernő: Vőlegény....Papa; Örkény István: Kulcskeresők....Fóris; Vaszary Gábor: Bubus....Kondorka; Illyés Gyula: Dupla vagy semmi....Péter; Danék: Negyven gazfickó és egy maszületett bárány....Zupás; Carlo Goldoni: Csetepaté Chioggiában.... Fortunato; Rejtő Jenő: A biztosíték....Grósz (rendező is); Lőrincz Miklós: Az asszony igazat mond....Kuncz (rendező is); Rejtő Jenő: Akrobat ej!....Gárdos (rendező is); Molière: Don Juan avagy a kőszobor lakomája....Sganarelle; Spiró György: Csirkefej....Apa; Maugham: Imádok férjhez menni....William Cardew; Békés Pál: New Buda....Keokuk; Kós Károly: Budai Nagy Antal....Budai Nagy Antal; William Shakespeare: A windsori víg nők....Sir John Falstaff; Kusan: Galgócza....Joszip Zeléjics; Bulgakov: Kutyaszív....Bormenál; Móricz Zsigmond: Rokonok....Berci bácsi; Tamási Áron: Csalóka szivárvány....Czintos Bálint; Kundi Kund; Szomory Dezső: Botrány az Ingeborg hangversenyen....Révész; Karinthy Frigyes: A bűvös szék....Államtitkár; Békeffy István: Egy csók és más semmi....Dr. Sáfrány; Corneille: Illúziók játéka....Mórölő; Schiller: Ármány és szerelem....Miller; Molnár Ferenc: Üvegcipő....Sipos; William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok....Malvolio; William Shakespeare: Lear király....Kent; Tamási Áron: Ősvigasztalás....Csorja Ádám; Bertolt Brecht: A kaukázusi krétakör....Azdak; Hunyady Sándor: Puszta szél....; Bakonyi Károly: Mágnás Miska....Korláthy gróf; Bakonyi Károly: János vitéz....A francia király; William Shakespeare: Szentivánéji álom....Zuboly; Pozsgai Zsolt: Merénylet a színpadon....Demeter; Karinthy-Kellér-Rejtő-Lőrincz: Volt is-lesz is kabaré....Piroska; Kerekes; Férj; Rejtő Jenő: Központi ügyelet....Kerekes; Kellér Dezső: A jóslat....Férj; William Shakespeare: A makrancos hölgy megszelídítése....Huncfut Kristóf; Lord; Petruchio; Schaffer: Amadeus....Schikaneder; Páskándi Géza: László, szent király....Dezső; Molière: Tartuffe....Orgon; Nóti Károly: Majd a jegenye....Jegenye; Rejtő-Nádassy-nóti: Indul az ezred....Krachmann; Jegenye; Nádassy-Rejtő: A mohácsi vész....Krachmann; William Shakespeare: Romeo és Júlia....Prologos; Escalus; Lőrinc barát; Molière: Scapin furfangjai....Szilveszter; Harold Pinter: Hazatérés....Sam; Pirandello: Hat szerep szerzőt keres....Első színész; Szigligeti Ede: Fogadó a Nagy Kátyúhoz....Kányai; William Shakespeare: Falstaff (IV. Henrik)....IV. Henrik király/Sir John Falstaff; Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk....Janó; Székely János: Caligula helytartója....Barakiás; Csáth Géza: A Janika....Pertics Jenő; Márai Sándor: A szegények iskolája....Tanár; Miller: Boszorkányhajsza....Danforth főbíró; Frayn: Veszett fejsze....Czirják Dániel; De Filippo: Belső hangok....Pasquale Cimmaruta; Hamvai Kornél: Márton partjelző fázik....Márton partjelző; William Shakespeare: Hamlet....Polonius, Sírásó; William Shakespeare: A velencei kalmár....Shylock; Rideg Sándor: Indul a bakterház....Bakter; Molnár Ferenc: Játék a kastélyban....Turay; Caragiale: Zűrzavaros éjszaka....Jupîn Dumitrache Titirică; Tóth Ede: A falu rossza....Feledi Gáspár; Tasnádi István: Malacbefőtt....Végh Doktor; Kálmán Imre: Csárdáskirálynő....Miska; Mcdonagh: Vaknyugat....Coleman Connor

Színházi rendezéseiből:
Babos bál (1989)
Békeffi László: Angolok Párizsban (1992)
Nóti Károly: Éjféli vendégek (1992)
Hihetetlen véletlen (1992)
Vadnai-Nóti-Török-Czintos: Privatizélünk (1993)
Rejtő Jenő: Eltanácsolás (1998)
Grünbaum: A három testőr (1998)
Lőrincz Miklós: Kedden délután (1998)
Rejtő Jenő: Herkules bonbon (1998)
André: Lulu (2007)

Filmjeiből:
Megint tanú (1995)
Balekok és banditák (1996)
Kisváros (1999-2000)
Egyszer élünk (2000)
Lili (2003)
A fény ösvényei (2005)
Kivilágos kivirradtig (2005)
Versünnep 2007 – döntő (2007)
Boszorkánykör (2009)
Terápia (2017)

IV. Henrik

IV. Henrik

Csiky Gergely Színház
  • Sir John Falstaff
Vaknyugat

Vaknyugat

József Attila Színház
  • Coleman Connor
Vaknyugat.

Vaknyugat.

Csiky Gergely Színház
  • Coleman Connor

Ajánlataink


Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!