Bódi  Barbara

Bódi Barbara

Már iskolásként szolfézs-zeneelméletet, éneket tanult, és 7 évig zongorázott. A gimnázium elvégzése után Budapestre került, és sikeresen végzett a Színművészeti Akadémia színész szakán, 2003-ban. Itt ismerkedett meg egyébként a klasszikus- és jazzbalettel, step- és társastánccal, valamint szinkronszínész-képesítést is szerzett.

Egy meghallgatás során került a Budapesti Operettszínházhoz, felvették…

 Tovább

Aktuális programok


IMÁDOK FÉRJHEZ MENNI!

William Somerset Maugham, Nádas Gábor, Szenes Iván: IMÁDOK FÉRJHEZ MENNI! zenés vígjáték

MAGA LESZ A FÉRJEM!

MAGA LESZ A FÉRJEM! zenés vígjáték két részben Nóti Károly „Vacsora Budán” című színdarabját átdolgozta: Nemlaha György

Luxemburg grófja

Operett két részben. Zenéjét szerezte: Lehár Ferenc

FRANCIA SZOBALÁNY

Jacques Deval: FRANCIA SZOBALÁNY vígjáték

FRANCIA SZOBALÁNY

Jacques Deval: FRANCIA SZOBALÁNY vígjáték

HELLO, DOLLY!

Wilder-Stewart-Herman: HELLO, DOLLY! musical

CIGÁNYPRÍMÁS

Kálmán Imre: CIGÁNYPRÍMÁS operett két felvonásban

Már iskolásként szolfézs-zeneelméletet, éneket tanult, és 7 évig zongorázott. A gimnázium elvégzése után Budapestre került, és sikeresen végzett a Színművészeti Akadémia színész szakán, 2003-ban. Itt ismerkedett meg egyébként a klasszikus- és jazzbalettel, step- és társastánccal, valamint szinkronszínész-képesítést is szerzett.

Egy meghallgatás során került a Budapesti Operettszínházhoz, felvették az Operett Akadémia tanulói közé, s tehetségének köszönhetően a színház szerződtette.

Fontosabb szerepei: A mosoly országa (Bécsi kislány), Bál a Savoyban (Daisy Parker), Luxemburg grófja (Juliette), Csárdáskirálynő (Stázi), Marica grófnő (Liza), Dr. Bőregér (Ida); Menyasszonytánc (Janka), Csókos asszony (Hédi), Párizsi élet (Metella), Mária főhadnagy (Panni), A víg özvegy (Olga).

Turnék: Japán - Dr. Bőregér, Frankfurt - Csárdáskirálynő, München - Operett gála.

Születési hely: Szikszó

Tanulmányai: Shakespeare Színművészeti Akadémia, Operett Akadémia (Színész I. minősítést szerzett)

Első szerepe a Budapesti Operettszínházban: Bál a Savoyban - Daisy Parker

A Bajadér

A Bajadér

Budapesti Operettszínház
Marietta
A víg özvegy

A víg özvegy

Budapesti Operettszínház
Olga, Kromov felesége
A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ

A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ

Turay Ida Színház
Darinka
A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ

A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ

Turay Ida Színház
Színész
A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ

A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ

Turay Ida Színház
Színész
A vöröslámpás ház

A vöröslámpás ház

Turay Ida Színház
Színész
A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ

A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ

Turay Ida Színház
Színész
Anaconai szerelmesek

Anaconai szerelmesek

Óbudai Kultúrális Központ
Színész
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

C&M Hungary Kft.
Viktória, magyar lány
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Turay Ida Színház
Viktória, magyar lány
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Turay Ida Színház
Színész
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

József Attila Színház
Viktória, magyar lány
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Szarvasi Vízi Színház
Viktória, magyar lány
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Turay Ida Színház
Viktória, magyar lány
ANCONAI SZERELMESEK

ANCONAI SZERELMESEK

Turay Ida Színház
Viktória, magyar lány
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Turay Ida Színház
Viktória, magyar lány
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Turay Ida Színház
Viktória, magyar lány
Anconai szerelmesek - Turay Ida Színház előadása

Anconai szerelmesek - Turay Ida Színház előadása

Kölcsey Központ
Viktória, magyar lány
BUBAMARA

BUBAMARA

Turay Ida Színház
SÁRA BUBAMARA, cigánylány
Bubamara

Bubamara

Turay Ida Színház
SÁRA BUBAMARA, cigánylány
BUBAMARA

BUBAMARA

Turay Ida Színház
SÁRA BUBAMARA, cigánylány
BUBAMARA

BUBAMARA

Turay Ida Színház
SÁRA BUBAMARA, cigánylány
BUBAMARA

BUBAMARA

Turay Ida Színház
SÁRA BUBAMARA, cigánylány
Cigányprímás

Cigányprímás

Turay Ida Színház
Sári, Rácz lánya
Cigányprímás

Cigányprímás

Turay Ida Színház
Sári, Rácz lánya
CIGÁNYPRÍMÁS

CIGÁNYPRÍMÁS

Turay Ida Színház
Sári, Rácz lánya
Cigányprímás

Cigányprímás

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Sári, Rácz lánya
Cigányprímás

Cigányprímás

Turay Ida Színház
Sári, Rácz lánya
Cigányprímás, Soproni Petőfi Színház - Turay Ida Színház

Cigányprímás, Soproni Petőfi Színház - Turay Ida Színház

Kálmán Imre Kulturális Központ
Sári, Rácz lánya
Csakazértis szerelem

Csakazértis szerelem

Turay Ida Színház
Hilda
CSAKAZÉRTIS SZERELEM

CSAKAZÉRTIS SZERELEM

Turay Ida Színház
Hilda
Csakazértis szerelem

Csakazértis szerelem

Turay Ida Színház
Színész
CSAKAZÉRTIS SZERELEM

CSAKAZÉRTIS SZERELEM

Turay Ida Színház
Hilda
CSAKAZÉRTIS SZERELEM

CSAKAZÉRTIS SZERELEM

Turay Ida Színház
Hilda
CSAKAZÉRTIS SZERELEM

CSAKAZÉRTIS SZERELEM

Turay Ida Színház
Hilda
Csakazértis szerelem

Csakazértis szerelem

Szarvasi Vízi Színház
Hilda
Csakazértis szerelem!

Csakazértis szerelem!

Turay Ida Színház
Színész
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Budapesti Operettszínház
Stázi
Csókos asszony

Csókos asszony

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Hédi, orfeumi lány
Csókos asszony

Csókos asszony

Budapesti Operettszínház
Hédi, orfeumi lány
CSÓKOS ASSZONY

CSÓKOS ASSZONY

Thália Színház Nonprofit Kft.
Hédi, orfeumi lány
DOKTORNŐK

DOKTORNŐK

Turay Ida Színház
Színész
DOKTORNŐK

DOKTORNŐK

Turay Ida Színház
Színész
DOKTORNŐK

DOKTORNŐK

Turay Ida Színház
Bíbor Kató
DOKTORNŐK

DOKTORNŐK

Turay Ida Színház
Színész
Ez Hungarikum - A magyar operett története

Ez Hungarikum - A magyar operett története

Budapesti Operettszínház
Színész
Ez Operett! 2 - Peller Károly lemezbemutató

Ez Operett! 2 - Peller Károly lemezbemutató

Budapesti Operettszínház
Színész
GÜL BABA

GÜL BABA

Turay Ida Színház
Leila
GÜL BABA

GÜL BABA

Turay Ida Színház
Leila
Hajmási Péter, Hajmási Pál... - Operettgála Kálmán Imre születésének 130. évfordulója alkalmából

Hajmási Péter, Hajmási Pál... - Operettgála Kálmán Imre születésének 130. évfordulója alkalmából

Kálmán Imre Kulturális Központ
Színész
HELLO, DOLLY!

HELLO, DOLLY!

Turay Ida Színház
Miss Minnie Fay
Hello, Dolly!

Hello, Dolly!

Szarvasi Vízi Színház
Miss Minnie Fay
HELLO, DOLLY! - Turay Ida Színház

HELLO, DOLLY! - Turay Ida Színház

Kálmán Imre Kulturális Központ
Miss Minnie Fay
HELLO,DOLLY!

HELLO,DOLLY!

Turay Ida Színház
Miss Minnie Fay
Huszka Jubileumi Gála

Huszka Jubileumi Gála

Budapesti Operettszínház
Színész
IKREK ELŐNYBEN

IKREK ELŐNYBEN

Turay Ida Színház
Barby
IKREK ELŐNYBEN

IKREK ELŐNYBEN

Turay Ida Színház
Színész
IKREK ELŐNYBEN

IKREK ELŐNYBEN

Turay Ida Színház
Barby
IKREK ELŐNYBEN

IKREK ELŐNYBEN

Turay Ida Színház
Barby
IKREK ELŐNYBEN!

IKREK ELŐNYBEN!

Békéscsabai Jókai Színház
Barbie
IMÁDOK FÉRJHEZ MENNI!

IMÁDOK FÉRJHEZ MENNI!

Turay Ida Színház
Victoria
Királyi Operettgála

Királyi Operettgála

RaM Colosseum
Színész
Klasszikus és Operett slágerek / A 100 Tagú Cigányzenekar Kamaraegyüttesének koncertje

Klasszikus és Operett slágerek / A 100 Tagú Cigányzenekar Kamaraegyüttesének koncertje

V.I.P. ARTS Manager és Produkciós Iroda
Vendég
Koronázási Operett Gála

Koronázási Operett Gála

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Szubrett
LILIOMFI

LILIOMFI

Turay Ida Színház
Erzsike, a leánya
LILIOMFI

LILIOMFI

Turay Ida Színház
Erzsike, a leánya
Liliomfi

Liliomfi

Pólus Film-Színház
Erzsike, a leánya
Liliomfi

Liliomfi

Turay Ida Színház
Erzsike, a leánya
Liliomfi

Liliomfi

Turay Ida Színház
Erzsike, a leánya
Liliomfi

Liliomfi

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Erzsike, a leánya
LILIOMFI Turai Ida Színház

LILIOMFI Turai Ida Színház

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Erzsike, a leánya
MAGA LESZ A FÉRJEM!

MAGA LESZ A FÉRJEM!

Turay Ida Színház
Veronika
MÁGNÁS MISKA

MÁGNÁS MISKA

Turay Ida Színház
Marcsa
MÁGNÁS MISKA

MÁGNÁS MISKA

Turay Ida Színház
Marcsa
Makói Muzsika: Van, aki forrón szereti

Makói Muzsika: Van, aki forrón szereti

Hagymaház
Virág
Makói Nyár - Gül baba

Makói Nyár - Gül baba

Hagymaház
Leila
Mária főhadnagy

Mária főhadnagy

Budapesti Operettszínház
Panni
Maugham: Imádok férjhez menni - zenés vígjáték

Maugham: Imádok férjhez menni - zenés vígjáték

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Victoria
Menyasszonytánc

Menyasszonytánc

Budapesti Operettszínház
Janka
Menyasszonytánc

Menyasszonytánc

Budapesti Operettszínház
Janka
MESÉS OPERETT

MESÉS OPERETT

Turay Ida Színház
Színész
NÓTÁZÓ SZÍNÉSZEK

NÓTÁZÓ SZÍNÉSZEK

Turay Ida Színház
Színész
NÓTÁZÓ SZÍNÉSZEK

NÓTÁZÓ SZÍNÉSZEK

Turay Ida Színház
Színész
NÓTÁZÓ SZÍNÉSZEK

NÓTÁZÓ SZÍNÉSZEK

Turay Ida Színház
Színész
Operett Gála

Operett Gála

Budapesti Operettszínház
Színész
PÁRIZSI ÉJSZAKÁK

PÁRIZSI ÉJSZAKÁK

Turay Ida Színház
Nicole, Montmarte-i fiatal lány
PÁRIZSI ÉJSZAKÁK

PÁRIZSI ÉJSZAKÁK

Turay Ida Színház
Nicole, Montmarte-i fiatal lány
PÁRIZSI ÉJSZAKÁK

PÁRIZSI ÉJSZAKÁK

Turay Ida Színház
Nicole, Montmarte-i fiatal lány
SUGAR - Broadway musical -a

SUGAR - Broadway musical -a "Van aki forrón szereti" c.film forgatókönyve alapján -Turay Ida Színház

Kölcsey Központ
Virág
SUGAR - Van, aki forrón szereti

SUGAR - Van, aki forrón szereti

Turay Ida Színház
Virág
Sugar - Van, aki forrón szereti

Sugar - Van, aki forrón szereti

C&M Hungary Kft.
Virág
SUGAR, Van, aki forrón szereti

SUGAR, Van, aki forrón szereti

Turay Ida Színház
Virág
SZENT ISTVÁN MISZTÉRIUMJÁTÉK

SZENT ISTVÁN MISZTÉRIUMJÁTÉK

Turay Ida Színház
Színész
Szilveszteri operett gála

Szilveszteri operett gála

Kodály Filharmónia Debrecen
Színész
Tapolcsányi Laura: Csakazértis szerelem - a Turay Ida Színház előadása

Tapolcsányi Laura: Csakazértis szerelem - a Turay Ida Színház előadása

Kölcsey Központ
Hilda
Topolcsányi Laura: Csakazértis szerelem - zenés játék

Topolcsányi Laura: Csakazértis szerelem - zenés játék

Hagymaház
Színész
Turay Ida Színház: Anconai szerelmesek

Turay Ida Színház: Anconai szerelmesek

Szegedi Nemzeti Színház
Viktória, magyar lány
VAN, AKI FORRÓN SZERETI

VAN, AKI FORRÓN SZERETI

Turay Ida Színház
Virág
Van, aki forrón szereti

Van, aki forrón szereti

Turay Ida Színház
Virág
Van, aki forrón szereti!

Van, aki forrón szereti!

Turay Ida Színház
Virág
Wilder-Stewart: Hello, Dolly! - musical

Wilder-Stewart: Hello, Dolly! - musical

Hagymaház
Miss Minnie Fay
xMenyasszonytánc

xMenyasszonytánc

Operett Színház
Janka

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

x

A felhasználói élmény növelése érdekében oldalunk cookie-kat használ. Oldalunk használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. RendbenTovábbi információ