Person


Eszter Bíró
3

Eszter Bíró

Énekes, színésznő

Pályafutása 16 évesen a Miss Saigon főszerepével kezdődött, a Színház- és Filmművészeti Egyetem első évének elvégzése, majd az Egyesült Államokban végzett tanulmányai (The American Musical and Dramatic Academy) befejezése és fellépései után több más között a Mozart! és a Az operaház fantomja című musicalek, illetve…

 Fortsæt

Nuværende programmer


Der er p.t. ingen forestillinger

Énekes, színésznő

Pályafutása 16 évesen a Miss Saigon főszerepével kezdődött, a Színház- és Filmművészeti Egyetem első évének elvégzése, majd az Egyesült Államokban végzett tanulmányai (The American Musical and Dramatic Academy) befejezése és fellépései után több más között a Mozart! és a Az operaház fantomja című musicalek, illetve a Csoda Krakkóban című film női főszereplője, illetve a Budapest Klezmer Band énekese (2002 - 2008). Nemzetközi karrierjében fontos állomások voltak az Al Di Meolával, a világhírű barcelonai La Fura Dels Baus társulatával, a New York-i Off-Off Broadway-n való fellépései, illetve elnyerte a Rovinjban számos európai ország közreműködésével megrendezésre került Blue Pearl Youth Pop Festival első helyezését.
Gyerek- és világzenei koncertjeivel, illetve a Falusi Mariannal közös estjével rendszeresen turnézik itthon, külföldön, ès játszik a Budapesti Operettszînházban.
Bíró Eszter 2006 óta vezeti saját, független lemez- és könyvkiadó cégét, a Miss Biro Publishing-et.

Színházi szerepei

    2019 - Levelek otthonról - szereplő (Kálmán Imre Teátrum)
    2018 - Lúzer rádió, Budapest! - Rozi (Dunaújvárosi Bartók Színház)
    2017 - Kérem, én még nem játszottam - Szép Ernő válogatott szerelmei (Rózsavölgyi Szalon)
    2014 - Hét boszorka - egy boszorka (Centrál Színház)
    2013 – Elfújta a szél – Melanie Hamilton (Budapesti Operettszínház, Szegedi Szabadtéri Játékok, Soproni Aréna)
    2012 – Egy kicsit ide, egy kicsit oda - közös est Falusi Mariannal (Városmajori Szabadtéri Színpad)
    2009 – Beat in the dark – Witch of the Forest - La Fura Dels Baus társulatával (Sziget Fesztivál)
    2006 - Rocky Horror Show - Janet (Belvárosi Színház)
    2004 - Eszterek Könyve (Horgas Eszterrel) - Eszter (Thália Színház)
    2003 - Hegedűs a háztetőn - Hódel (Egri Gárdonyi Géza Színház)
    2003 - Az Operaház fantomja - Christine (Madách Színház)
    2003 - Mozart! - Nannerl (Budapesti Operettszínház)
    2003 - Carmen-koncert (Horgas Eszterrel és Al Di Meolával) - Micaela (Budapest Sport Aréna)
    2002 - Lucifer - show - Éva (Szolnoki Szigligeti Színház)
    2000 - Alcador - Syrindra (Brook L. Theatre, New York)
    2000 - Jesus Christ Superstar - Mary Magdolene (Rockwell Productions, PA)
    2000 - Sleeping Beauty - Queen Charlotte (Fantasy Playhouse, New York)
    1999 - The Jew of Malta - Bellamira (Musical Theatre Works, New York City)
    1997 - Egy nyári éj mosolya - Anne Egerman (Madách Színház)
    1996 - West Side Story - Maria (Veszprémi Petőfi Színház)
    1996 - A szerelem arcai - Jenny (Madách Kamara Színház)
    1995 - Az Apostol - Feleség (Magyar Rádió)
    1995 - Dorian Gray - Sybil Vane (Rock Színház - Bloomsbury Theatre, London)
    1994 - Miss Saigon - Kim (Budapesti Operettszínház - Szegedi Szabadtéri Játékok - Rock Színház)

Szóló lemezei

    2019 - Bíró Eszter: Időradír - Zenés képeskönyv, 15 dalos CD melléklettel (Móra / Miss Biro Publishing)
    2015 - Bíró Eszter: Állati Zenés ABC 1. - Zenés, mesés képeskönyv, 22 dalos CD melléklettel (Alexandra Kiadó)[1]
    2015 - Bíró Eszter: Állati Zenés ABC 2. - könyv, poszter és 24 dalos nagylemez (Alexandra Kiadó)[2]
    2013 - Bíró Eszter: Állati Zenés ABC - könyv, poszter és 22 dalos nagylemez - Miss Biro Publishing
    2009 - Bíró Eszter Quintet - Mikor lesz az már? - Miss Biro Publishing
    2007 - Ezter: Ezter (projektlemez) - Miss Biro Publishing
    2006 - Bíró Eszter: Zenéim 2000-2006 - Miss Biro Publishing

Közreműködések mások lemezein

    2018 - Oláh Ibolya: Voltam Ibojka - énekes - Locovox / Helikon
    2013 - Zorán: Egypár barát (duett - Mit akar az eső) – Universal Music
    2012 - A világ legszebb kincse (könyv és lemez) – énekes szólista, narrátor - Csimota
    2007 – Régi idők mozija (dupla CD) – énekes szólista - NarRator Records
    2006 – G. Dénes György (Zsüti) Emlékgála (dupla CD) – szólista – Warner / Magneoton
    2006 – Egyesült Hangok: Magyarország (maxi CD) – szólista – Sony BMG
    2006 – Csoda Krakkóban (DVD) – női főszereplő – Odeon
    2005 - Budapest Klezmer Band - Le chajem Budapest (DVD) – szólista – Klezmer Music
    2005 - Budapest Klezmer Band: Le chajem Rebbe (CD) – szólista - Klezmer Music
    2005 – Duende: Lélekvándor (szólista: Záróra-dal) – szerzői kiadás
    2004 - Presser Gábor: Musical (duett Kovax-szal) - BMG
    2004 - Gerendás Péter: Memento (CD) – szólista – NaRator Records
    2003 - Kovax (duett: Nem szólnak a csillagok) - Tom-Tom Records
    1998 - Presser: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (Nem akarom látni) - BMG
    1994 - Miss Saigon – Kim (CD) – női főszereplő – Polygram Hungary

Díjai

    Fonogram – Magyar Zenei Díj - jelölés (Állati Zenés ABC 2.) - Az év hazai gyermekalbuma (2016)
    Story Értékdíj - Az év énekesnője (2015)
    Fonogram – Magyar Zenei Díj - Az év hazai gyermekalbuma (Állati Zenés ABC 1.) (2014)
    EMeRTon díj - Az év együttese (Budapest Klezmer Band) énekeseként (2005)
    Gundel Művészeti Díj (2003)
    Cosmopolitan Magazin Nagydíja - Az év énekesnője (2002)
    Fiatalok Eurovíziós Dalfesztiválja (Rovinj, Horvátország) - 1. helyezett, a fesztivál győztese (1997)
    Ifjúsági Magazin - Az év hangja (1994)

Állati zenés ABC- Bíró Eszter koncert

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Énekesnő

Az Időmanó farsangja - Interaktív családi koncert

Várkapitányság Nonprofit Zrt.
  • Zenél és közreműködik

Az Időmanó kalandjai - Bíró Eszter családi, interaktív koncertje

Várkapitányság Nonprofit Zrt.
  • Az Időmanó szerepében – ének, metalofon, chimes

Az Időmanó kalandjai - Bíró Eszter családi, interaktív koncertje / MINIMATINÉ

Müpa
  • Fonogram-, Gundel Művészeti- és Story Értékdíjas énekesnő, színésznő.

Bíró Eszter

SZÍNPART
  • Énekesnő

Bíró Eszter - Időradír

Csili Művelődési Központ
  • EMeRTon díjas énekesnő, színésznő

Bíró Eszter - Időradír

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata
  • Énekes

BÍRÓ ESZTER - IDŐRADÍR gyermekkoncert

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Fonogram-, Gundel Művészeti- és Story Értékdíjas énekesnő, színésznő.

Bíró Eszter - Napsoroló

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • EMeRTon díjas énekesnő, színésznő

BÍRÓ ESZTER – FARSANGI KONCERT

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Story Értékdíjas, Fonogram–Magyar Zenei-díjas, EMeRTon- és Gundel Művészeti-díjas énekesnő, színésznő.

Bíró Eszter & Falusi Mariann koncert

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Énekes

Bíró Eszter 30 - Exkluzív jubileumi koncert

Eötvös10 Művelődési Ház
  • Fonogram-, Gundel Művészeti- és Story Értékdíjas énekesnő, színésznő.

BÍRÓ ESZTER GYERMEKKONCERTJE

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Előadóművész

Bíró Eszter húsvétváró koncertje / MINIMATINÉ

Müpa
  • Story Értékdíjas, Fonogram–Magyar Zenei-díjas, EMeRTon- és Gundel Művészeti-díjas énekesnő, színésznő. / Story Award winner, Fonogram–Hungarian Music Award winner, EMeRTon and Gundel Art Award winner singer, actress.

Bíró Eszter: Állati zenés ABC

Pesti Vigadó
  • Énekesnő

Bíró Eszter: Ej, mi a kő! - Interaktív családi koncert / MINIMATINÉ

Müpa
  • Story Értékdíjas, Fonogram–Magyar Zenei-díjas, EMeRTon- és Gundel Művészeti-díjas énekesnő, színésznő.

Bognár Szilvia: Ím angyalszó hirdetik - Adventi családi koncert /MINIMATINÉ

Müpa
  • Fonogram-, Gundel Művészeti- és Story Értékdíjas énekesnő, színésznő. / Vocals

Budapest Klezmer Band koncert

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Vendég énekesnő

Családi vasárnap:Bíró Eszter Húsvéti gyerekkoncertje

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Énekes

ELSŐ-SEGÉLYKONCERT az árva és sérült kutyák megsegítésére

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Sztárfellépő

Erős és Gyönge-jótékonysági előadás a MAGYAR RETT SZINDRÓMA

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Énekesnő

Födő Sándor: Kaddis /Szólóének: Bíró Eszter/

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Anden

Forró csokoládé

Móricz Zsigmond Színház
  • Linda

Gerard Presgurvic: ELFÚJTA A SZÉL

NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
  • Mélanie Hamilton

Ha én gazdag lennék... Purimi gálakoncert sztárokkal

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Előadó

HANNA

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Skuespiller

Hanna - szabadesés több szólamban

Gólem Színház
  • Skuespiller

HANNA- szabadesés több szólamban

Vörösmarty Színház
  • Hanna

Hanna-szabadesés több szólamban

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Játssza

Hot Jazz Band 40

Hot Jazz Band
  • Story Értékdíjjal, Fonogram–Magyar Zenei-díjjal, EMeRTon- és Gundel Művészeti-díjjal kitüntetett énekesnő, színésznő.

Időradír: BÍRÓ ESZTER- KisEgér Fesztivál

Egri Kulturális és Művészeti Központ
  • Énekes előadóművész

Jótékonysági koncert

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Fonogram-, Gundel Művészeti- és Story Értékdíjas énekesnő, színésznő.

KÉREM, ÉN MÉG NEM JÁTSZOTTAM - Rózsavölgyi Szalon

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • A szerelmek

UDVARSZÍNHÁZ - Végállomás

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • A kislány

zzElfújta a szél

Budapesti Operettszínház
  • Melanie Hamilton

Anbefalinger


Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.