művész


Balogh Eszter

Balogh Eszter

Az erdélyi születésű mezzoszoprán a Magyar Rádió Gyermekkórusában kezdte zenei tanulmányait. 2014-ben diplomázott a Zeneakadémia Master Oratórium- és dalének szakán. Rendszeres közreműködője a hazai koncertéletnek. Repertoárját főként a barokk és klasszikus oratóriumok teszik ki. Visszatérő szólistája a Budapesti Fesztiválzenekar barokk együttesének, a Vashegyi György által vezetett Purcell Kórus és…

 Tovább

Aktuális programok


Az erdélyi születésű mezzoszoprán a Magyar Rádió Gyermekkórusában kezdte zenei tanulmányait. 2014-ben diplomázott a Zeneakadémia Master Oratórium- és dalének szakán. Rendszeres közreműködője a hazai koncertéletnek. Repertoárját főként a barokk és klasszikus oratóriumok teszik ki. Visszatérő szólistája a Budapesti Fesztiválzenekar barokk együttesének, a Vashegyi György által vezetett Purcell Kórus és Orfeo Zenekarnak, a Budafoki Dohnányi Zenekarnak és a MÁV Szimfonikusoknak. Fellépett többet között Kobayasi Ken-Ichiro, Dénes István, Hollerung Gábor, Németh Pál, Kovács László karmesterekkel. 2016-ban Helmuth Rilling keze alatt énekelte Johann Sebastian Bach: János passiójának alt szólóját. 2014-ben debütált a Magyar Állami Operaházban Joseph Haydn: A Lakatlan sziget című operájának Costanza szerepében.

Adventi koncert

Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
  • alt

Barokk Randevú '19 - J. S.Bach: Phoebus és Pán párviadala

Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
  • Egyéb

Barokk udvarlás - Hősök és Virtuózok

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • szoprán

Dido & Aeneas

Magyar Állami Operaház
  • Dido

Dido & Aeneas/VIII. Henrik feleségei

Magyar Állami Operaház
  • Dido

Énekel az Ország - 2024.

Interkultur Hungária
  • alt

Énekel az ország 2022

Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
  • alt

Handel - est

Haydneum – Magyar Régizenei Központ
  • Alt

MEGÉRTHETŐ 5 - HALLELUJA - Händel: A Messiás - II. rész

Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
  • Egyéb

Megérthető zene 2022-23 / 4 - Rossini: Az első rocker

Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
  • alt

Örömet hirdetek nektek!

Magyar Rádió Művészeti Együttesei
  • Énekes

Rossini: Petite messe solennelle (Kis mise)

Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
  • alt

Stephanus bérlet 24/25 IV/4 hangverseny

Szent István Filharmonikusok
  • Idamante (mezzoszoprán)

Tündöklő csillagok - ünnepi gálakoncert

Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Énekes

Viva Italia

EHA
  • mezzoszoprán

ZENEPLUSZ/1 - HÄNDEL: JÚDÁS MAKKABEUS

Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
  • alt

Ajánlataink


Akadálymentesítés menü
Betűméret növelése
100%

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!