Jegycsere igénylése

A veszélyhelyzet által érintett produkciók jegyeinek későbbi cseréjére vonatkozó igény rögzítése

Tekintettel a koronavírus-veszélyhelyzetre, az InterTicket több partnere az érintett és elmaradó produkciók megváltott jegyeinek a cseréje mellett döntött. Az alábbi űrlapon rögzítheti, hogy jegyeit a veszélyhelyzet elmúltával becserélné egy másik produkció jegyeire a partner által meghatározott feltételek alapján. (Ennek részleteiről olvassa el partnereink tájékoztatóját vagy keresse fel a honlapjukat.)

Fontos, hogy nem minden produkció esetében élhet ezzel a lehetőséggel, kizárólag ott, ahol a szervező az érintett jegyek kezelésének ezt a módját határozta meg az InterTicket számára. 

 

1. Käuferdaten


Kérjük, hogy online vásárolt jegyek esetén a vásárláskor használt adatokat adja meg!

2. Ticketdaten


Kérjük, hogy ne adjon meg vegyesen online (weboldalon) és offline (jegyirodákban, ill. jegypénztárakban) vásárolt jegyeket. Amennyiben mind a kétféle jegytípusból szeretne cserélni, akkor az online jegyek mentése után, ismételje meg a folyamatot az offline jegyekkel.

Ha nem jelenik meg az Ön által keresett előadás, akkor a szervező feltehetően még nem rendelkezett a csere lehetőségéről.

3. Barcodes / voucher

+ Feld hinzufügen


Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!