Alapi István és barátai két éve már felszántották a Zenthe Nyár színpadát! Micsoda koncert volt! Most újra, négy kiváló művésszel, igazi legendákkal összefogva tér vissza az Alapi Power Band, hogy felrázza a salgótarjáni közönséget.
Nyári Károly minden eddiginél különlegesebb koncertje kerül bemutatásra 2024. június 1-én 19:00 órai kezdettel a Budapest Kongresszusi Központban.
Az Özvegy Karnyóné vérbő komédia, sok zenével az esendőségről, tele fordulattal, szerethető karakterrel, versengéssel, ármánnyal és persze szerelemmel. És, hogy mit keresnek benne tündérek? Az előadás során erre is fény derül!
Egérjáték - Faludi Ildikó – Reményi Márton: Herceg Egérváry Elemér naplója felhasználásával
Mihail Ugarov Ilja Iljics halála c. színdarabja nyomán írta: Vági Eszter és Rajkai Zoltán
Dumaszínház est
Dumaszínház est
Nathalie Lermitte Edith Piaf legnagyobb slágereit adja elő a Filharmonikusok kíséretében, Nobuyuki Nakajima eredeti átirataival a budapesti BOK Csarnokban. Tapasztald meg a Piaf Symphonic varázsát, ahol a klasszikus és a popzene találkozik! Ne hagyd ki ezt a magávalragadó előadást!
• Az utazás egyénileg történik. • Idegenforgalmi adó (ennek értékét a legtöbb esetben közöljük), illetve bármilyen esetleges fogyasztás / plusz szolgáltatás igénybevétele a helyszínen fizetendő. • Felhívjuk a figyelmét, hogy az itt megadott opcionális, he
HOLDFÉNY ESTEK 2024 26. alkalommal nyári szabadtéri hangversenyek a Belvárosban a Pesti Vármegyeháza díszudvarán
"Mondottam, színész, küzdj és bízva bízzál!"
Egy felejthetetlen este résztvevői lehetnek, akik ellátogatnak az Illúzió Mesterei showműsorra. A műsorban szereplő előadók nemzetközi Tv show-k, rangos fesztiválok és óceánjáró luxushajók rendszeres fellépői.
Dumaszínház est
A program egységáras belépőjeggyel látogatható. Egyéb múzeumi belépőjegy kedvezmény nem vehető igénybe.
Az Abel Label zenekar Mihalik Ábel projektje, melyet 2017-ben indított útnak. Sok, a hazai zenei életből is ismert vendéget hívott meg dalaihoz, mint Sena, Andy Hefler, Jónás Vera, Barabás Lőrinc és még sokan mások. Legutóbbi lemeze, a "Boomer Music" sorban a hatodik. A dalokat általában egyedül játssza fel, de koncerteken segít neki négy kiváló zenésztársa: Lee Olivér gitárral és vokállal, Galambos Péter énekkel és akusztikus gitárral, Frimmel Jakab billentyűkkel és Paczári Viktor basszusgitárral.
Az együttest a roma zene világhírű szólóénekes-párja, Balog József és Künstler Ágnes alapította 2005-ben a magyarországi roma zene virtuózaiból.
Young Picasso angol művészeti film, 85 perc, 2019 angol nyelven, magyar felirattal
A Magyar Táncművészeti Egyetem táncművész szak színházi tánc szakirányának végzős hallgatói vizsgaelőadásukon a különböző táncstílusokat felvonultató koreográfiákon keresztül adnak számot a képzés során megszerzett technikai és előadóművészi tudásukról.
Egy szép nyári reggelen biciklizni indultunk, én és a 2 éves kislányom. Én a nyeregben, ő a rúdon, a kis gyerekülésben. Ahogy mentünk, ő egyszer csak hátranézett, és azt mondta: –Papa, énekelj!
PÁLYI JÁNOS - VITÉZ LÁSZLÓ ÉS AZ ELÁTKOZOTT MALOM
Műsor: P. I. Csajkovszkij: Rómeó és Júlia - nyitányfantázia S. Rachmaninov: 2. (c-moll) zongoraverseny, Op. 18 Rentaro Taki - Atsuro Kono: Négy évszak japán és magyar meglepetés darabok
Magávalragadó környezetben ad különleges hangzású koncertet a három jóbarát, a sokak által ismert Jankai Béla, Kálmán György és Sipos Péter, a TRIÁSZ zenekar
Párban szép az élet, hát, még ha egy bankigazgató (Egy, kettő, három…) és egy színházigazgató (Az ibolya) édes-sanyarú sorsát vetheti össze a közönség egy este, egy színpadon, két előadás során.
"Csókolj forró nyár!” Zséda egész eddigi pályafutása belesűríthető ebbe az egyetlen szóba: DÍVA. Hogy hogyan, az kiderül mindazok számára, akik velünk tartanak a DÍVA SHOW koncerteken 2024 nyarán.
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.