Søg: bereczki zoltán akusztik koncert

363 Programmer

Listevisning

-15%
Manó-koncert 4. Nyár Udsolgt

A Concerto Budapest népszerű Manó programja az óvodás és kisiskolás gyerekeknek szól: ez a játékos, interaktív előadás a körülöttünk lévő világgal és a zene alapjaival ismerteti meg a gyerekeket.

Kapa. Egy ország hívja így. Szinte mindenki ismeri és szereti őt. Pedig cseppet sem indult könnyen a pályafutása. Lakatosnak tanult, de valójában focista szeretett volna lenni.

A portugál hang, mely elvezet a Zöld-foki-szigetek forró hangulatú, vibráló világába!

Jöjjenek el minél többen, hogy újra együtt tapsolhassunk ennek a különleges zenekarnak és varázslatos művésznek Klein Juditnak!

10 éves Jubileumi születésnapját ünnepli az Audi Aréna Győrben a KOWALSKY MEG A VEGA zenekarral. Ennek a kerek évfordulónak köszönhetően az Audi Aréna megajándékozza a koncertre látogatókat.

Egy szép nyári reggelen biciklizni indultunk, én és a 2 éves kislányom. Én a nyeregben, ő a rúdon, a kis gyerekülésben. Ahogy mentünk, ő egyszer csak hátranézett, és azt mondta: –Papa, énekelj!

Kováts Kriszta – Víz-dalok: lemezbemutató koncert a Rumbacban Szirtes Edina Mókus és Fábri Péter ezúttal a vízről írt dalokat Kováts Krisztának. Ennek a különleges zenei anyagnak a lemezbemutatója 2024. június 26-án, szerdán este 7 órakor lesz a Rumbach Zsinagógában. Vendég Szirtes Edina Mókus. Jegyárak: 3900- 4900 forint.

A Shadows Magic Band műsoruk jelentős részét a néhai „The Shadows együttes” számai teszik ki a 60-as-70-es évekből. Ebből adódóan stílusuk instrumentális gitárzene, de a közönség igénye szerint szívesen játszanak korabeli énekes számokat is, valamint ezek gitárzenére való feldolgozását.

A sokoldalú előadóművész, zeneszerző és költő, Szarka Tamás koncertjei a magas minőségű magyar kultúrát képviselik: művészete a gyökerekből táplálkozik, előadásmódjában benne van a táltosok ősereje, miközben albumról albumra, koncertről koncertre képes megújulni és a ma emberéhez szólni.

Patrick magányos életet él vidéki házában. Egy nagyobb hóvihar alatt kopogtatnak az ajtaján. Judith áll ott, egy különc nő a falu túloldaláról, Patrick nem ismeri, és reméli, hogy gyorsan elmegy. Nem így lesz, a vihar felerősödik, elzárja a világot, és összezárja a két embert Patrick házában.

10 éves Jubileumi születésnapját ünnepli az Audi Aréna Győrben az EDDA zenekarral. Ennek a kerek évfordulónak köszönhetően az Audi Aréna megajándékozza a koncertre látogatókat.

Új hullám söpör végig az Újszegedi Szabadtéri Színpadon – a Szabadtérire érkezik a Nouvelle Vague!

"Csókolj forró nyár!” Zséda egész eddigi pályafutása belesűríthető ebbe az egyetlen szóba: DÍVA. Hogy hogyan, az kiderül mindazok számára, akik velünk tartanak a DÍVA SHOW koncerteken 2024 nyarán.

Alapi István és barátai két éve már felszántották a Zenthe Nyár színpadát! Micsoda koncert volt! Most újra, négy kiváló művésszel, igazi legendákkal összefogva tér vissza az Alapi Power Band, hogy felrázza a salgótarjáni közönséget.

A nehézkes útkeresés és a könnyű sikerek kontrasztjaival folytatódik a BFZ Brahms-sorozata, a koncert fajsúlyos műsorszámait magyar táncok vezetik fel.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.