Ticketkauf
Egy brutális világban egy kirúgott vegyész összefog egy nagystílű bűnözővel, és hullák cseppfolyósítására szakosodik. A bűn persze kifizetődő – eleinte. De aztán…
Bizonyára ismeritek az indián hercegnő és John kapitány szerelmének történetét. De azt vajon tudtátok-e, hogy Pocahontas valóban létezett?
Ez a történet úgy szól az életről, hogy közben minden generációt tud szórakoztatni, ezúttal Gémes Antos rendezésében, itt Nyíregyházán: „ahol kelet és nyugat összeér.”
Dumaszínház est
„ Mert nem is az, hogy tűz a nap, hanem ez a szél. A szél az, tudja? Az perzsel, beleég az ember bőrébe.”
A szórakozás és a szórakoztatás viszonyán keresztül Szeri – saját szerepét is megkérdőjelezve – azt vizsgálja, hogy a kulturális fogyasztás kiszolgálása helyett mit adhat a művészet. Zavarba ejtő, lassan hullámzó jeleneteivel arra is rámutat, hogy bár a tánc elemi része az életnek, a színpadi produkció létrehozása elszigetel, leválaszt másokról.
Miro Gavran *A BABA* című előadása egy különleges, fanyar humorral átszőtt dráma, amely a modern párkapcsolatok mélyére tekint. A történet középpontjában egy férfi és egy különleges, élethű baba áll, amely nemcsak a magány oldására szolgál, hanem váratlan érzelmi viharokat is kavar.
Noémi dühös, mert szakított vele a barátja, Beni. Beninek valahogy elege lett, és azt mondta, térre van szüksége. Hogy tudjon gondolkodni. Mert ha együtt vannak, akkor nehezebb átlátnia, hogy mit ad fel kettejükért. Dühítő.
A nagysikerű A MINISZTER FÉLRELÉP című film újra színpadon a Bánfalvy Stúdió produkciójában!
Szerelem, házasság, féltékenység, hazaszeretet, politika – egy izgalmas klasszikus. A Bánk bán legújabb színpadi adaptációjában a főszereplők fiatal színészek, akik a Nemzetiben értek be szerepeikre.
Dumaszínház est
A Momentán Társulat vendége októberben Gyurkó Szilvia, a Hintalovon Alapítvány alapítója, gyermekjogi aktivista.
Ezen az izgalmas improvizációs estén a színpadon életre kelnek azok a helyzetek, amikor egy gyermek bajba kerülhet – és rajtunk áll, hogyan reagálunk. Mikor szólaljunk meg? Mi a legjobb lépés, ha észrevesszük a jeleket? A történeteket ti is alakíthatjátok: együtt gondolkodunk, döntünk, hibázunk, újrapróbálunk. Szó lesz bátorságról, felelősségről és arról, mit is jelent valójában segíteni. Ez nem csak színház – ez egy biztonságos tér, ahol játszva érthetjük meg, hogy a való életben hogyan lehetünk a gyerekek mellett, amikor a legnagyobb szükségük van ránk.
A Hintalovon Alapítványról bővebben: https://hintalovon.hu
Az előadás egyszeri és megismételhetetlen alkalom, jelenléteddel és a normál jegyvásárlással az alapítvány munkáját is támogatod. A vásárláskor extra támogatást is tudsz adni a Hintalovon Alapítványnak.
A 2025/26-os évadban ismét Kecskeméten lesz látható a Beugró színpadi változata!
Ebben a kedves történetben, vérbő humorral, egymást megállás nélkül ugratva és féltve mutatja meg két színésznő, hogy a legnagyobb művészek mennyire őszintén adják át magukat és szeretetüket a közönségüknek.
Az előadás a Zserbótangó kedvelői számára kihagyhatatlan szórakozást kínál!
Bernard Slade: Jövőre Veled ugyanitt
A Pesti Művész Színház vígjátéka két részben
Hoppá! Show – A magyar valóság, őszintén
A digitális örömszerzés váratlanul analóg depresszióval társulhat, mert az emberi személyiséget nem lehet csak úgy lekapcsolni.
Hogyan befolyásolja a digitális világ az analóg érzelmeinket? Mit ad nekünk és mit vesz el tőlünk a technológia? Hol marad a gépek között az ember? Mit kezdjünk a valósággal, amit immár ténylegesen minden téren átsző a digitalizáció, a mesterséges intelligencia, az alternatív online én-változataink? Mit tudunk tenni a mesterséges intimitás helyett a valódi kapcsolódásokért? Miért hiszünk inkább egy alkalmazásnak mint szeretteinknek vagy önmagunknak?
Tari Annamáriával új, Üresre töltve című könyvének témájában játszunk januárban, a közönség ötletei, inspirációi alapján.
A Pannon Várszínház előadása.
“Egy generáció dilemmái a színpadon – ritmusból és szenvedélyből szőve.”
Lábas Viki énekes-dalszerző, hat éves kora óta áll színpadon különböző formációkkal, az elmúlt 11 évben zenekarral járta az országot. Lételeme a művészi önkifejezés. A jelenben él, és szeret olyan pillanatokat teremteni, amelyek felszabadítják az őt körülvevők érzéseit.
Dumaszínház est
La Grazia
olasz dráma, 131 perc, 2025
olasz nyelven, magyar felirattal
Dumaszínház est
Marék Veronika – Erdélyi Erika
Boribon és a hóember
Marék Veronika Boribon mackói, és Annipanni hull a hó című mesekönyvei alapján készült vidám, zenés bábelőadás.
Zenés, irodalmi est Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész előadásában, Négyessy Katalin gordonkaművész közreműködésével.
Bodó Viktor új előadása az önsegítő függő csoportok mintájára és igaz történetek alapján készül. A csoport olyan szélsőséges karakterek találkozóhelye, akik egyébként soha nem ülnének le egymással. Történeteikben a reália keveredik a mindennapi abszurddal, a dráma a tragikomédiával. Egy ilyen kétórás gyűlésen megtörténhet minden, ami csak elképzelhető, és az is, ami nem.
Hédi, Abigél és Bori barátnők. Évtizedekkel ezelőtt évfolyamtársak voltak az egyetemen, azóta sok minden történt velük, de barátságuk töretlen. Havonta könyvklubot tartanak, most éppen a Bovaryné a téma. A regényhez való viszonyukat erősen befolyásolja aktuális élethelyzetük: Hédi egy csúnya válás után próbálja összeszedni magát, Abigél képtelen az elköteleződésre, Bori házassága viszont tökéletes.
7 éves kortól // kb. 120 perc egy szünettel.
Amikor Eddie is mágikus állat birtokába jut, őt irigyli az egész osztály. Azaz majdnem mindenki. Helént hidegen hagyják a mágikus állatok, őt csak a prímabalerina tanfolyam érdekli. És hogy mit szól ehhez Miss Cornfield? Ő leginkább az olvasás éjszakájának megszervezésével van elfoglalva. Aztán az ominózus éjszakán, a toronyszoba sötétjében minden megváltozik…
A darab a mai magyarországi kistelepüléseken élő szegény családok életéről szól.
vígopera három felvonásban, három részben, olasz nyelven, magyar felirattal
Bemutató: 2025. december 19.
Molnár Ferenc vígjátéka, tele van szerelemmel, cselszövéssel, féltékenységgel, természetesen nagyszerű szerepekkel, és tucatnyi félreértéssel, amelynek okozója Puzsér, a legszerethetőbb tolvaj.
ORFEUM HERCEGNŐ - ORSZÁGOS PREMIER III.
Zenés operettkomédia két részben – pezsgő humor, pesti romantika, örök dallamok!
Dumaszínház est
Varga Lóránt
Nem én kiáltok
Költői lázadás
Posten im Warenkorb
insgesamt:
Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!