Kúpte si vstupenku
A KuglerArt Szalon intim atmoszférája és nagypolgári miliője miatt a közönség úgy érezheti, mintha Ady és Léda vendége lenne, a vendéglátók pedig minden titkukba beavatják a publikumot: hogyan lehet elrontani mindent halhatatlanságért cserébe.
Vigyázz, kész, nevetés! Újratöltve
zenés kabaré előadás 2 részben
Február 16-án a Várkert Bazár impozáns, történelmi falai között egy igazán különleges, bensőséges koncertre kerül sor. Horányi Juli énekesnő elhozza a legszebb romantikus és szerelmes slágereket egy egyedi, akusztikus est keretében.
A Szolnoki Szimfonikusok ez alkalommal egy különleges produkcióval készülnek: Pietro Mascagni: Parasztbecsület c. operájának koncertszerű előadásával.
SZUBRETT + TÁNCOSKOMIKUS = ?
operett stand-up
Bábjáték
Bálint Ágnes meséi alapján
A Lara Mesék Társulat előadása.
Szőke István Atilla
ORSZÁGJÁRÓ MÁTYÁS KIRÁLY
zenés históriás játék kicsiknek és nagyoknak
ősbemutató
Osztálytermi előadás stúdió változata 50 percben
Ifjúsági színmű
BEMUTATÓ
stúdió-Káva terem
résztvevő színház
időtartam: 120 perc
ajánlott korosztály: 16+
Az előadás egy család női tagjainak életét mutatja be négy generáción keresztül, 1920-tól a 2000-es évek elejéig. A történet alapján kereshetjük a választ arra, hogy mit viszünk magunkkal az édesanyánkkal való kapcsolatunkból az életben, mi alakul családi hagyománnyá, amit a gyerekeinknek is továbbadunk, hogyan küzdünk a saját gyerekünkön keresztül az ellen, ami a mi gyerekkorunkat tönkretette és hogy ebből a körforgásból ki lehet-e lépni.
színházterem
ajánlott korosztály: 18+
Az előadás teljes ideje alatt meztelenség látható!
Az előadás Jókai Mór párizsi látogatása idején történik, aki feleségével időzik Párizsban, ellátogat a már halott Munkácsy Mihály lezárt műtermébe, hogy szemügyre vegye a világhírnévre szert tett kortárs életét körülvevő miliőt.
Műsor: Liszt-Farkas: Funérailles / Respighi: Feste Romane / Hidas Frigyes: Versenymű oboára és zenekarra
Közreműködik: Bicskey Gábor – oboa / Kodály Filharmonikusok
Műsor:
G. Puccini: Krizantémok SC 65
J. Haydn: Esz-dúr vonósnégyes Op. 33 No. 2
W. A. Mozart: Á-dúr klarinétötös KV 581
színházterem
időtartam: 90 perc
korosztály: 14+
English-friendly
"Emlékeznek azokra a pesti éjszakákra, mikor az első kuplék felzendültek s mindenütt kabaré volt? Emlékeznek még a Sas taps műsorára és hasonló szórakoztató műsorokra?
Dumaszínház est
Dolfin Balázs csellóművész
Oláh Krisztián zongoraművész
Limitált férőhelyes részvételi lehetőség a zártkörű főpróbán és a jóérzés, hogy támogattad egy független színházi előadás létrejöttét; a tudat, hogy részese vagy egy új kortárs magyar irodalmi alkotás színpadra alkalmazásának. Ha kíváncsi vagy milyen egy főpróba, ez a te támogatói jegyed. Nevében az íze: ezt az alkalmat még próbának tekintjük, de beleshetsz rá. Lehet, hogy megállunk, lehet, hogy visszaismétlünk egy-egy jelenetet. Jelen lesz egy fotós, de nem fog zavarni. Ráadásul az elsők között láthatod az előadást!
Közreműködik:
Jure Pukl - tenorszaxofon, elektronika
John Escreet - zongora
Joe Sanders - basszus
Christian Lillinger - dob
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészi küldetésének egyik fontos műsortípusa a Folklór-kalendárium című sorozat, amelyben elfeledett, letűnőben lévő hagyományaink, jeles napi szokásaink „újra élednek” a színpadon, bepillantást engedve régi fonóbéli esték hangulatába, a lucázás vidám eseményeibe, de láthatják a nézők a babonák világához köthető „boszorkánytáncot” éppúgy, mint a hagyományos betlehemezést.
zenés kabaré előadás 2 részben
Ki volt Török Sophie?
Babits Mihály felesége.
Dumaszínház est
Dumaszínház est
Győri Filharmonikus Zenekar
Műsor:
Bartók B.: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára, BB 114 (27’)
***
A. Dvořák: VII. (d-moll) szimfónia, op. 70, B.141 (35’)
Vezényel: Rajna Martin
Rohmann Ditta hangversenyén a barokk, a huszadik századi és a kortárs csellóirodalom találkozik egymással.
položka/y v košíku
celkom:
Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.