Jegyvásárlás
Dumaszínház est
Van, akit be kell bemutatni. És van Fábry Sándor.
Író, humorista, műsorvezető, dramaturg, érdemes és kiváló művész – felsorolni is nehéz, hogy mi minden még. A legegyszerűbb így: A FÁBRY.
GALLAI Judit – cselló
KEMENES András – zongora
A tavalyi nagy sikerű Bach koncert után most romantikus műsorral jelentkeznek a művészek.
A III. Madách Musical Pályázat győztes műve, amely 52 pályamű közül nyerte el az első díjat, forradalmian új hangvételű musical, melyben a kor magyar dallamvilága keveredik XXI. századi zenei formákkal. Szerelem, szenvedély, küzdelem a hazáért, a magam igazságáért, az életért. Háromgenerációs, nagyszabású, magával ragadó, látványos előadás.
Ötödik koncertünkön együttesünk művészeti vezetője, Kováts Péter vezényel, különleges zenekari műveket szólaltatnak meg együtt.
életrajzi táncelőadás
Bemutató: 2024.április 21.
Műsoridő: 65 perc
Nicolas Billon kanadai drámaíró lélektani krimijét a világ számos országában műsorra tűztek. Magyarországon a Pinceszínházban látható először.
„ Mert nem is az, hogy tűz a nap, hanem ez a szél. A szél az, tudja? Az perzsel, beleég az ember bőrébe.”
120 perc színház 16+
„Beszédkínvallatás”
Triggerek: füst, vaksötét, erős hanghatások.
STRAUSS / CZIFFRA / SCHÖNBERG / SCHUBERT / LISZT // Balázs / Keller Quartet
Kamarakoncert
Strauss–Cziffra: A denevér – parafrázis
Strauss–Schönberg: Kaiser-Walzer, op. 437
Schubert–Liszt: Ave Maria Schubert: Erlkönig
Schubert: Pisztrángötös
Amennyire a korabeli dokumentumokból kihámozható Bachot finoman szólva nem fűzte felhőtlen viszony az előadóművészekhez. A 18. század elején persze az előadóművészek szerepe egészen más volt, mint ma. Az előadásban nemcsak azt fogjuk megnézni, hogy mi volt Bach problémája zenéjének előadóival és megfordítva (ehhez tisztázni kell azt is, hogy mit jelentett zenei előadóművésznek lenni akkoriban), de egy fogadtatástörténeti gyorstalapaló keretében arra is megpróbálunk választ adni, hogy milyen változásokon ment keresztül a Bach-művek előadásának hagyománya a halála óta eltelt bő kétszáz évben. Hogyan vált a 19. század folyamán már-már isteni jelentőséggel felruházott kultúrhérosszá, és miként próbálták a 20. század második felében visszahozni őt a földre.
Rachelnek még mindig fáj a szakítás, amit alkohollal enyhít, és egy fiatal párról, Meganről és Scottról talál ki történeteket, akik az elképzelése szerint gyönyörűek, szerelmesek és hűségesek. Ám egy nap valami olyat pillant meg a vonat ablakából, ami félelemmel tölti el...
Ne hagyja ki ezt az egyedülálló koncertet, ahol az olasz zeneszerző, Antonio Vivaldi halhatatlan műve, a Négy évszak csendül fel. Ez a különleges este egy vonósnégyes előadásában elrepíti a hallgatóságot Vivaldi zenei varázslatába.
A VeszprémFest 2026-os programjának nyitóelőadója a kolumbiai énekes-dalszerző Juanes, a latin rock műfaj egyik nemzetközileg legismertebb képviselője. Több mint két évtizedes szólókarrierje során zenei munkásságát jelentős díjakkal ismerték el: gyűjteményében 4 Grammy-díj és 26 Latin Grammy-díj szerepel, utóbbival a díj történetének egyik legtöbbet kitüntetett előadója.
Kérdezd a zeneszerzőt! – Átjárások A Zeneakadémia saját szervezésű programja
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar interaktív hangversenye
Dumaszínház est
A Várkert Bazárban újra találkozhattok Rumini lebilincselő történetével, egy egészen különleges koncertszínházi előadás bemutatóján, ahol a Firkin Zenekar legalább akkora szerepet kap, mint a szereplők. A színházi előadástól eltérően ezúttal egyedülálló módon élőzenével élvezhetitek a produkciót, amelyből kiderül milyen titkokat rejt a Tükör-sziget.
MAZSOLA ÉS TÁDÉ zenés bábjáték
az Ametist Bábszínház előadása
„Generációk együtt!”
Fellépnek: ifj. Kacsenyák Gábor, Bundzik Lénárd, Balla Regina, Orosz Nóra
Válogatás a 35 év dalaiból!
Varsányi Anna: Frida
Zenés románc
Kálmán Imre Művelődési Központ, Színházterem
Dumaszínház est
Harsányi Attila „egyszemélyes színháza” már két produkcióval is nagy sikert aratott a TTH Színpadon. Most egy újabb, de már díjakkal is elismert darab kerül a TTH-ban színre: az Aradi Kamaraszínház „Kean” című produkciója. Edmund Kean angol drámai színész - Harsányi Attila megjelenítésében - igazán kalandos életébe enged betekintést 2026. április 27- én hétfőn, 19.00 órakor a Tudomány és Technika Házában.
Az emlékest műsorában a legendás pop ikonok dalait Sári Évi és Egyházi Géza és Cseh Dávid Péter köti csokorba.
A rendezvénysorozat budapesten a nőnap alkalmából egy új összeállítással és "szereposztással" készül, hogy ezúttal is feledhetetlen műsorral és élménnyel gazdagodjanak a retro slágerek kedvelői.
Vigyázat, valódi zene! Van benne Isten és ördög, keménység és lágyság, pop és rock, funk és jazz, és benne van Frenk is. Az egyszálgitáros, ülős.
JBB azaz Jani B(l)ack Blues koncert a legkedvesebb belvárosi színház kávézójában!
JAZZ-BLUES-ETNO-TEQUILA-IZÉ, azaz ÖRÖMZENE A JAVÁBÓL!
Búcsú a FÉMtől.
Venekei Marianna / Tennessee Williams / Dés László
A VÁGY VILLAMOSA
Táncdráma két felvonásban
Mi a közös egy régiségkereskedőben, egy képviselő feleségében és két fodrászban? Legyenek szemtanúi egy gyilkossági nyomozásnak és az est végére mindenre fény derül, amennyiben aktív részvevői lesznek a bűnügy megoldásának.
Nagy és nemes feladatra vállalkozik a Magyar Állami Népi Együttes erdélyi antológiájának színpadra állításával. Az Édeskeserű szerves folytatása annak az évek óta tartó alkotói folyamatnak, amely korszerű folklórértelmezésével, a színház eszközeinek bátor alkalmazásával, makacs következetességgel mutat rá újra és újra gyökereinkre, hagyományos kultúránk fontosságára.
Ha sírva akar nevetni, ezt az előadást ne hagyja ki!
" .. reggel izzadva ébredünk és felsikoltunk hogy nincs ott a foga íve a nyakunkon
csak egy hajszál a torkunkon
és amikor már azt érezzük nincs tovább nem lehet tovább .. "
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij 1821. november 11-én született Moszkvában, és csak hittük, hogy 1881 februárjában halt meg kedvenc városában, Pétervárott. Dosztojevszkij egy szép napon megunta a szegénységet, a nyomort, a kritikusokat, a szerencsejáték-függőség bilincseit, az alkotás terhét, és búcsút vett feleségétől, a jó Anna Grigorjevnától, és úgy tett, mint aki jobb létre szenderült.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!