Teatr

tytułów: 3233


Egy gyilkosság mellékszálai Kup bilet
13 Wydarzenie

„Az Egy gyilkosság mellékszálai harmincöt-negyven perces olvasmány. Pontosan annyi idő, mint amennyit állítólag B. Sándor őrködött kint az utcán, amennyi időt az elkövetők bent töltöttek. Csak sejtjük, ki ölt, és ki volt az őrszem. Borbély Szilárd az egyetlen valóságos szemtanú, még akkor is, ha nem talált kiutat a labirintusból. Minden betűje, minden szava, minden mondata hiteles. Mert az ő valóságértelmezésének ideája fájdalmasan életszerű.” (Üzenet Dogville-ből)

Daniel Harding és a római Santa Cecilia Akadémia Zenekara Kup bilet
13 Wydarzenie

Egy hangverseny, amelyet minden tulajdonsága alkalmassá tesz arra, hogy ünneppé váljon a közönség számára!

Tücsöklakodalom Kup bilet
13 Wydarzenie

A Ghymes tagjai – az élen Szarka Gyulával – szinte a kezdetektől fogva írnak kifejezetten gyermekeknek szánt népdalfeldolgozásokat, rendszeresen adnak gyerekkoncerteket. A mostani műsorban nem csupán a zene lesz főszerepben, hanem a gyermek közönség végigkövetheti a két tücsök szereplőt, amint vendégeket hívnak egy hagyományos lakodalomba. Közben mindent együtt énekelhetnek velük és a tücsökzenekarral – és még a két tücsök életében is nagy fordulat következik be...

Pán Péter Kup bilet
13 Wydarzenie

Wendy Darling egy teljesen átlagos londoni családban él két öccsével, édesanyjával és jóravaló, de pipogya hivatalnok édesapjával. Pán Péter egy elvarázsolt egzotikus helyen lakik, Sohaországban. A titok, hogy ott soha nem lesz felnőtt. Péter tud repülni és minden napja csupa tömény kaland, mert van egy jó kis csapata az Elveszett fiúk, akikkel együtt harcolnak a gonosz kalózok ellen.

Naptárlányok Wyprzedane
13 Wydarzenie

Megható, humoros és inspiráló igaz történet barátságról, összetartásról, és arról, hogy néha a legmerészebb ötletek hoznak valódi változást.


JANZA KATA KONCERTSHOW Kup bilet
13 Wydarzenie

Egy este, ahol életre kel a musical varázsa és ahol minden a musicalek királynője körül forog!

A zene, az maga a szeretet - Újévi koncert Keszthelyen Kup bilet
13 Wydarzenie

Kezdje az új évet egy különleges zenei élménnyel! Szeretettel várjuk Újévi koncertünkre!

HANGHAZA Kup bilet
13 Wydarzenie

Illat aka Új Bála / Koffler Júlia / Mákó Mári / Nichiyoubi aka Bartha Márk & Esteban de la Torre / Ötvös Kinga / Palmovka / Public Reptile

19:00-23:30 koncert, elektronikus zene
English friendly
Trigger: erős hanghatások.

Az öngyilkos Kup bilet
13 Wydarzenie

Ifj. Vidnyánszky Attila rendezése egy igazi abszurd komédia alapján.

Búcsúlevél - Kiss Mari, Epres Attila Kup bilet
13 Wydarzenie

„Mindenki azt várja, hogy elkezdődjön az élete, mielőtt véget érne.”
Audrey Schebat francia író szórakoztatóan okos és meghatóan szellemes darabja egy pszichoanalitikus-zongoraművész házaspár életén keresztül vizsgálja a párkapcsolatot, annak időtállóságát, és azt, hogy képesek vagyunk-e szembenézni az idő múlásával.

Christina Pluhar és az Ensemble L'Arpeggiata - Purcell: Dido és Aeneas Kup bilet
13 Wydarzenie

A hárfán és theorbán játszó Christina Pluhar, valamint nemzetközi sikereket arató régizenei együttese, a L’Arpeggiata arról híres, hogy minden hangversenyprogramjuk egy-egy különleges projekt megvalósítása. Ezúttal a barokk operairodalom egyik legnagyobb remekművére, Henry Purcell Vergilius nyomán komponált Dido és Aeneas című operájára (1688) esett választásuk.

Aranykor: Mozart Kup bilet
13 Wydarzenie

Wolfgang Amadeus Mozart szimfonikus művei… A szerző zenéje akkor is csupa ária, amikor hangszerre komponál. A híres és kevésbé ismert operarészletek mellett az OPERA Zenekar kiváló szólistáival megszólal egy fúvósokra írt versenymű, valamint felcsendül egy érett szimfónia is.


Legyetek jók, ha tudtok Kup bilet
13 Wydarzenie

Mi történik, ha valaki nem törvényekkel, hanem szeretettel akarja megváltoztatni a világot? Az 1500-as évek Rómájában, ahol az árva gyerekek az utcákon nőnek fel, Fülöp atya úgy éli meg hitét, ahogy senki más – mosollyal, jósággal, és a legszegényebbek felkarolásával. Tanítványainak is ezt tanítja.

NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKARKözreműködik: VADIM REPIN hegedűművész és BALÁZS JÁNOS zongoraművész Kup bilet
13 Wydarzenie

(esőnap: június 8.)

Vezényel: Vashegyi György Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas

Közreműködik:
Balázs János Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész,
Vadim Repin hegedűművész

Segítség, megnősültem! - Pindroch Csaba fergeteges vígjátéka Keszthelyen! Kup bilet
13 Wydarzenie

Intenzív színházi élményt és garantált szórakozást ígér Pindroch Csaba „Segítség, megnősültem!” című egyszemélyes vígjátéka, amely eleddig több mint 300-szor (!!!) került a nagyérdemű elé és aratott zajos sikert szerte a Kárpát-medencében!

Apa a rohanásban - Lackfi Jánossal és Kovács András Péterrel / Hoppá! Show Kup bilet
13 Wydarzenie

Apának lenni egyszerre a világ legszebb, legviccesebb és legkaotikusabb vállalása.
Ezen az estén Lackfi János és Kovács András Péter mesélnek és időnként egymásra licitálva próbálják megfejteni:
létezik-e egyáltalán jól csinált apaság?
Hogyan lehet jelen lenni úgy, hogy közben ne vesszünk el a mindennapok dzsungelében?

Budafok Big Band Koncert Filmzenék Kup bilet
13 Wydarzenie

Lépj be a filmzenék világába, ahol a legendás dallamok és a big band hangzás találkozik!

BABASZÍNHÁZ: PÁRNA-MESÉK Kup bilet
13 Wydarzenie

A Kerek Perec Társulat babaszínházi előadása

Az előadást 0-4 éves korig ajánljuk.

Tekergő Kup bilet
13 Wydarzenie

0-4 éveseknek // kb. 30 perc, melyet rövid játék követ.
Varázslatos utazás a gyerekszobában, a kertben, földön, vízen, levegőben és a csillagok között.

Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém Kup bilet
13 Wydarzenie

A Nézőművészeti Kft. Dániel András írásai alapján készült előadása kintről és bentről, együttről és különről, gombócevésről és a helyes kanyarodásról – nem csak felnőtteknek.

h.ml.t Kup bilet
13 Wydarzenie

Adott egy fiatal férfi, akinek az apja meghalt, az anyja pedig szinte azonnal újból férjhez ment. Gyanús. Hamletben zavaros indulatok dolgoznak, és miközben kétségbeesetten próbál beszélni arról, amit érez, hirtelen olyan helyzetben találja magát, amiből nem látszik kiút. Jó lenne kiszállni pedig, és elmenni innen messzire, mert ha maradunk, abba csak beleőrülni lehet. Beszélgetni kéne, de nincs idő, nincs energia, hogy jobban odafigyeljünk egymásra. Ennek pedig – sejthetjük – nem lesz jó vége.

Malac és Liba - családi bábelőadás Kup bilet
13 Wydarzenie

Malac és liba - a Kabóca Bábszínház családi előadása
Újévköszöntő családi délutánunk keretében Tóth Krisztina meséi újra bábszínpadon

Rozsda Lovag és Fránya Frida Kup bilet
13 Wydarzenie

Egy varázslatos musical látványos ötletekkel és megoldásokkal, különös és mókás karakterekkel, mindez humorral fűszerezve mutatja be kicsiknek és nagyoknak, hogy nem csupán a szuperhősök szolgálhatnak példaként, hanem egy kedves és bátortalan, ám csupa szív karakter is lehet igazi hős.

Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Gift card

Ajándékozzon élményt!

Válogasson karácsonyi ajándékutalványainkból!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.