Theatre

1800 program


A hatalmas sikerű dán film alapján készült színdarab nagy beleérzéssel és humorral szembesít bennünket azzal, milyen eufóriával és milyen fájdalmakkal jár, ha az ember megpróbálja elengedni a kontrollt.

We’re looking at the period full of dramatic events, when centuries turned in a matter of seconds, from the perspective of a multi-generational family.

a musical play in two acts | based on the novel by Ferenc Molnár

Történetünk középpontjában egy háromfős család áll: apa, anya és fiuk összetett, szövevényes lélektani viszonya. A készülő előadás célközönsége alapvetően a 13-18 éves korosztály, de rajtuk keresztül közvetve megszólítjuk a tizenéveseket tanító pedagógusok és a szülők generációját is.

„Az ok, ami miatt a Szerelmes Shakespeare-t az irodalommal foglalkozó kutatók és kritikusok is élvezetesnek találják, nem más, mint hogy a narratíva nagyon öntudatosan játszik el azokkal az életrajzi fantáziákkal, amelyek az idők során Shakespeare köré épültek.” (Adam Hooks)

Az interjúitokban ugattok a rendszer és a hatalom ellen. Az előadásaitok pedig ugyanazt a világot képviselik, ugyanannak a világnak a részei, amitől egyébként annyira szabadulnátok. A ti művészetetek ágyazott meg a politikának.

Barnabé Leroux mániákusan precíz könyvelő. A panaszlevelek specialistája. Felesége halála óta magányosan él, csak ritkán látja fiát, Benoit-t, aki légiutaskísérő. Barnabé-ból hiányzik az empátia. Egyetlen igazi kapcsolata van a külvilággal: hetente egyszer pszichoterapeutához jár. Szabálykövető, semmit sem bíz a véletlenre. Aztán egyik nap észreveszi, hogy a joghurtja eltűnt a hűtőjéből. Pedig biztos benne, hogy előző nap még ott volt a joghurt! Mert ő a napok sorrendjébe állítja a joghurtokat a hűtőben. Péntekre esik az új-zélandi kivis, és az nincs a helyén. Hirtelen minden felborul körülötte… A helyzet persze aggasztja fiát, a terapeutával közösen azt hiszik, a férfi kezd leépülni. Barnabé Leroux amúgy csak elsőre tűnik elviselhetetlennek. Joghurtos története abszurditásával együtt nagyon is megindító.

A vígjáték egy izgalmas, kalandos utazáson keresztül, rengeteg humorral világít rá a középkorú nők és a változó kor kikerülhetetlen nehézségeire. Megmutatja, hogy mi nők képesek vagyunk megbirkózni ezekkel a kihívásokkal - ám minden könnyebben megy öniróniával, sok nevetéssel, különösen akkor ha számíthatunk a férfiak támogatására.

zenedráma
A Pintér Béla és Társulata valamint a Katona József Színház koprodukciója

Az Orfeum mágusa

A Budapesti Operettszínház 100. jubileumi évének díszelőadása − ez a vadonatúj nagyoperett − mágikus időutazásra hívja a becses publikumot.

The Great Dictator, Charlie Chaplin’s most influential work, is a deeply humanistic piece of cinematic art.

Fergeteges, csupa szív történet, parádés szereposztással és élőzenével a Karinthyban.

A Székely gate is a symbol of ancient power, faith, hope, belonging to God, a channel of communication between heaven and earth. Its three posts represent the unity of body, soul and spirit, and its carvings are symbols that render protection, grace and blessing.

Vígjáték két részben
A veres 1 Színház előadása.


Szerelem, érzékiség, pénz és botrány utáni hajsza Jean de Létraz pazar bohózatában, parádés szereposztással a Veres 1 Színház előadásában.
Házasoknak kötelező! Szingliknek még inkább!

A musical karakterei napjaink népszerű hazai és nemzetközi sztárjainak reinkarnációi. A darab szereplői olyan rock és pop legendák neveit viselik, mint például Britney Spears, Ozzy Osbourne, Lady Gaga, Tina Turner, Madonna, Cindy Lauper, Pink, AC/DC, Mick Jagger, Presser Pici, Bródy Tini, Bono és Buddy Holly.

“Két kezem formálja, a lábam járja, szívem muzsikája!“

Magyar cigány mesterségek, virtuóz táncok, életérzések...

Robert Icke: Oidipusz

Fordította: Upor László

Párizs a Margitszigetre költözik egy éjszakára! Tomboló zene, repülő fodrok, kalapok és csókok!

-20%
Sírpiknik Buy tickets
13 Event

Ivan Menchell pergő, mély emberismeretről árulkodó vérbő komédiája sok-sok kacagás mellett megható, megrendítő pillanatokat kínál mindenkinek, aki valaha szeretett és szerették.

A humorban bővelkedő vígjátékunk különlegessége, hogy Nagy Sándor közel negyven karaktert kelt életre.

Esszencia

A Feledi Project előadása

Musical Tales, for ages 3-99!

A bohózat: a tragédia fonákja. Arról mesél, könnyekig nevettetően, amilyennek látszik az ember, és amilyennek látszani szeretne. Szerencsére ezek nem mi vagyunk – csak a többiek.

A CRESCENDO MUSIC MANAGEMENT™ BEMUTATJA:
ÓPERENCIÁN TÚL
MESE • MUSICAL • KONCERT

Több, mint 2 évtized – több, mint 600 előadás – 12 Jászai-díj jelölés – 43 orvosi beavatkozás (1 sikeres) – 17 jegyszedő nyugdíjazás – 2 színház bezárás
Előadás hossza: 130 perc
Felvonások száma: 1


A 2024. március 7-i csütörtöki 10 órási, március 8-i pénteki 10 órási és április 30-i keddi 10 órási előadásaink iskolásoknak szánt gyerekelőadások, melyre jegypénztárunkban korlátozott számban tudunk jegyet biztosítani.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.