Jegyvásárlás
SÜSÜ, a sárkány kalandjai - zenés mesejáték
Nagyszínházi önmagában forgó díszlettel, szemkápráztató jelmezekkel,
2 méteres Süsüvel, eredeti újrahangszerelt zenével.
Fabók Mancsi Bábszínháza: Vitéz László és Vas Juliska
bábelőadás kicsiknek és nagyoknak - 45 perc
Fabók Mariann bábművész előadásában kel életre Vitéz László legendás alakja, és ha már életre kel, hát szerelembe is esik Vas Juliskával, aki talpraesett
2026. augusztus 8. (szombat) 19.00 óra, Erkel Ferenc Művelődési Ház
Németh László: Iszony
A Gyulai Várszínház és a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának közös bemutatója
Varró Dániel és Lackfi János számára versformában írni nem puszta játék, vagy ha az, akkor bizony játék életre-halálra. A rím, a ritmus ugyanis dehogy tetszetős csicsa, korántsem nyámnyila bájolgás! Sokkal inkább vad jelentéseket szikráztató, csodás nyargalás a verstan és az életünk csillagközi tartományain át. És most elmondják és felolvassák nekünk, mit kaputiborkodtak össze odakinn!
bohózat két részben, a Veres1 Színház előadása
Fordította: DEBRECZENI JÚLIA
esőnap: augusztus 9. vasárnap 20:30 óra
A darab hat különböző hátterű nőről szól, akik látszólag semmiben sem hasonlítanak egymásra, mégis ugyanarra az önbizalom-növelő rúdtánckurzusra jelentkeznek – ám hamar kiderül, hogy nem csupán a szexi mozgás miatt jöttek.
A Delta Produkció előadása.
Keszekusza varázsló és Teszetosza manó barátaikkal – Pillangóval, Katicával, Szentjánosbogárral és a Hangyával együtt Kerekerdőben élnek. A biztonságot nyújtó varázslólak a tavaszi ébredés után felbolydul, ugyanis az erdőbe látogató emberek figyelmetlenségük miatt folyamatos galibát okoznak az ott lakóknak.
XXIV. Fridolin nem túl jó uralkodó: szeret színházba járni, élvezi az életet, és komolytalan a gondolkodása – nem csoda, ha megbuktatják. Hogy ki jön a helyére? Egy sárgarépa a veteményesből, egy szimpla gyökér, aki magát Répakirálynak nevezi, és akit, ki tudja, miért, rögvest mindenki istenít.
A történet az 1930-as években játszódik, ahol egy árvaként kolostorban nevelkedett apáca, nevelőnőnek szegődik egy hét gyermekét egyedül nevelő tengerész kapitány szolgálatába. Mária érkezésével életvidámság, zene és dal költözik a házba, de az élet és a történelem vihara közbeszól, a német megszállás elől az egész „család” menekülni kényszerül.
Dumaszínház est
A Sanyi, Én és a Gyerekek előadása.
Molnár Ferenc világhírű regénye alapmű az emberi társadalom természetéről, a hősiesség, az árulás, az esendőség és a hazaszeretet fogalmáról. Nemecsek, Boka, Áts Feri és a többiek örök példák, örök kortársaink.
Dumaszínház est
Can Themba Az Öltöny című klasszikusát, Mothobi Mutloatse adaptációját felhasználva, magyarországi ősbemutatóként állítja színpadra Balázs Zoltán. A 2026. június 26-án bemutatásra kerülő kortárs jazz-opera zeneszerzője Kovács Adrián.
Dumaszínház est
Dumaszínház est
A Pannon Várszínház előadásának egyik érdekessége, hogy a filmes dramaturgia nem technikai eszközökkel, hanem az élő színház lehetőségeivel és erejével valósul meg.
Kultkikötő és Összpróba produkció.
Dumaszínház est
Egy letűnt világ határán, ahol a múlt és a jelen összefonódik, a Cseresznyéskert táncszínházi előadás a változás fájdalmát és szépségét idézi meg. A Feledi Project új bemutatója Anton Pavlovics Csehov ikonikus drámájának motívumait kortárs mozdulatnyelven és élő jazz-zenével, a Sárik Péter Trió különleges hangzásvilágával értelmezi újra.
LILI BÁRÓNŐ
Huszka Jenő – Martos Ferenc operett 2 felvonásban
Adorján Beáta: Loft - kortárs komédia egy felvonásban, 80 perc
Három barátnő története, szenvedélyes szövetségük szerelmekkel, válással, árulásokkal teli meséje. Szereplők: Auksz Éva, Sajgál Erika, Sárközi Nagy Ilona. Rendező: Naszlady Éva.
Főhőseinknek ezúttal ki sem kell lépniük rendelőjük falai közül, hogy valós és vélt ismerősök, kollégák és rokonok látogatásai tegyék még izgalmasabbá az Alex esküvőjét megelőző pillanatokat.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!