3 Grammy-díj, 14 sorlemez, 8 koncertalbum, 3,4 millárd dalletöltés és tucatnyi világsláger – ez az 1977-ben alapított amerikai Toto rövid mérlege. A kaliforniai együttes a 70-es évek azon kevés bandái közé tartozik, amelyek kibírták a változó trendeket és stílusokat, miközben továbbra is aktuálisak és töretlenül sikeresek maradtak.
Műsoron Beethoven és Bartók
Paloma Faith BRIT Award nyertes angol énekes és színésznő, akiben édesapja révén spanyol vér is csörgedezik. Zenéje a soul és a jazz sajátos elegyéből építkezik, éneklési stílusát sok esetben Amy Winehouse-hoz és Etta Jameshez is hasonltják.
2016-ban pályafutása első magyarországi koncertjét Veszprémben adta, most pedig 8 év után ismét visszatér a királynők városába Gregory Porter amerikai jazz-soul énekes, aki az elmúlt évtized egyik legnagyobb jazz világsztárja. Porter globális jelenség, azon kevés előadók egyike, aki képes arra, hogy zenéjével tömegekhez juttassa el a kortárs jazzt.
MENDELSSOHN-BÉRLET – VI.
6. koncert május 22-23. 19 óra
Hangvilla
A Milky Chance a folk, a rock, a reggae, a jazz és az elektronikai zene stílusjegyeiből merítve komponálja száz milliós letöltést elérő világslágereit. Az együttest két német középiskolai barát, Clemens Rehbein énekes – gitáros és Philipp Dausch basszusgitáros – ütőhangszeres alapította.
José Cura: Argentin dalok és olasz áriák
MENDELSSOHN-BÉRLET – VI:
6. koncert május 22-23. 19 óra
Hangvilla
A kubai mulatók forró, szivarfüstös éjszakáinak sztárja, a kubai nép elsőszámú kedvence, a HABANA SOCIAL CLUB zenekar a 2024-es világkörüli utolsó turnéjára kiegészült a világhírű Tropicana Club szólótáncosaival és így egy különleges műsorral várja mindazokat, akik egy igazi karibi élményre vágynak.
Chieli Minucci gitáros a nyolcvanas évek elején alapított világhírű amerikai jazz/funk/world formációnak, a Special EFX-nek alapító tagja és mai napig vezetője.
Jezsuita Templomkert
(esőhelyszín: Hangvilla)
Jezsuita Templomkert
(esőhelyszín: Hangvilla)
Jezsuita Templomkert
(esőhelyszín: Hangvilla)
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.