Koncert, muzyka

tytułów: 876


Majestic Sounds orgonahangversenyek a Budapest Belvárosi Szent Mihály-templomban Kup bilet
13 Wydarzenie

Balatonboglár, Hévíz és Siófok után tavaly óta Budapesten is megrendezik a Majestic Sounds orgonahangverseny-sorozatot: az esteket 2024. május 24. és december 27-e között, péntekenként 19 órától hallgathatják meg. Az orgonaművész játékát kivetítőn is követheti a közönség, az elhangzó műveket a belépéskor kézbe adott műsorlapon is olvashatják.

Fekete Jenő koncert Kup bilet
13 Wydarzenie

Kávézó
Jegyár: 3.000 Ft

Fekete Jenő gitáros, énekes, dalszerző, eMeRTon díjas előadó –

Sebestyén Patrik Septet Kup bilet
13 Wydarzenie

Ezen a koncerten a zenekar szeptetté bővülve, immár három fúvóssal lép színpadra, így a korábbi dalok a hangszerelés által új köntösben hangzanak el, és friss kompozíciók is várhatóak.

Rumini Mesefesztivál Kup bilet
13 Wydarzenie

Kreatív foglalkozás Rumini és barátai témakörében
Indul a kaland a Klauzál Ház kertjében! – 6 állomásos KALANDPÁLYA és kincsfelderítés.
Arcfestés – válaszd ki, melyik szereplővé fessenek ki!

Kamarazene: Lugosi Ali, Szüts Apor, Duka Vilmos, Hornyák Balázs, Mohai Bálint, Tabányi Antal Kup bilet
13 Wydarzenie

Lugosi Ali (klarinét), Szüts Apor (zongora), Hornyák Balázs (fuvola), Duka Vilmos (nagybőgő), Mohai Bálint (fagott) és Tabányi Antal (hegedű) csillogtatja meg tehetségét.

Tóth Viktor Arura Trió Kup bilet
13 Wydarzenie

Tóth Viktor szaxofonos, Lukács Miklós cimbalmos és Orbán György nagybőgős alighanem egyedülálló felállású, dobos nélküli jazztriójának fontos jellemzője az, ahogy előadásaik során folytonosan változik hangszereik szerepe.

Amorf Ördögök - Minibár és a Celluxbetyár / HEY, JUNE! Kup bilet
13 Wydarzenie

A gimnáziumi zenekarként indult Amorf Ördögök a 21. századi magyar popzene egyik kulcszenekara. A koncert címe - Minibár és a Celluxbetyár - a zenekar három kiadott albumára utal.

Acoustic à la FÉM Kup bilet
13 Wydarzenie

Gitár a kézben, egy pohár bor az asztaloknál: színház + kávézó + közösség!

Csengő-bongó délelőtt - zongora Kup bilet
13 Wydarzenie

Játékos hangszerismertető sorozat – 4 éves kortól 10 éves korig ajánlott

-15%
Manó-koncert 4. Nyár Kup bilet
13 Wydarzenie

A Concerto Budapest népszerű Manó programja az óvodás és kisiskolás gyerekeknek szól: ez a játékos, interaktív előadás a körülöttünk lévő világgal és a zene alapjaival ismerteti meg a gyerekeket.

Duka Elemér & Gipsy Chamber Orchestra - vendég: Mága Zoltán Kup bilet
13 Wydarzenie

Klasszikus művek, filmzenék, izgalmas adaptációk, főszerepben a CSELLÓ!

HÉTVÉGI RANDEVÚ . az Anonymus Retro Band zenekarral Kup bilet
13 Wydarzenie

Szeretettel várunk minden régi és új érdeklődőt jó hangulatú zenés rendezvényünkre!
Hétvégi Randevú az Anonymus Retro Band zenekarral.
Jegyek elővételben is kaphatók online.

BARTÓK BÉLA: A KÉKSZAKÁLLÚ HERCEG VÁRA- FEHÉREN, FEKETÉN Kup bilet
13 Wydarzenie

A NAGY ÉRDEKLŐDÉS MIATT ÚJRA MŰSORRA TŰZZÜK!
BARTÓK BÉLA: A KÉKSZAKÁLLÚ HERCEG VÁRA – FEHÉREN, FEKETÉN
Egyfelvonásos opera, koncertszerű előadás

A Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje a nemzeti összetartozás napja alkalmából Wyprzedane
13 Wydarzenie

A Liszt Ferenc Kamarazenekar nemzeti összetartozás napi koncertje a magyarság és a magyar kultúra államhatárokon átívelő gazdagságának szép példája.

Hollywood classics Kup bilet
13 Wydarzenie

Ünnepi a pillanat, a vörös szőnyegen vonulhatunk be az idei Kékfrankos koncertsorozat nyitóelőadásán, a Hollywood classics című programmal indul a felhőtlen szórakozást kínáló győri bemutatkozás június 2-án (vasárnap).

CALCUTTA TRIÓ Kup bilet
13 Wydarzenie

CALCUTTA TRIÓ INDIAI ZENEKLUBJA
MINDEN HÓNAP ELSŐ HÉTFŐJÉN 19.00

Halmos Béla emlékkoncert Kup bilet
13 Wydarzenie

Idén június 4-én ünnepelné 78. születésnapját Halmos Béla, a táncházmozgalom egyik elindítója, első prímása.
Halmos Béla sok évtizedes aktív tevékenysége során fáradhatatlanul dolgozott a magyar népi kultúra és a táncházmozgalom ügyéért, mind folklórgyűjtőként, mind a városi revival mozgalom irányítójaként szerteágazó tevékenységet folytatott. A Sebő, majd a Kalamajka együttes prímása, a Zenetudományi Intézet munkatársa, a Táncház Egyesület tiszteletbeli elnöke, az Országos Táncháztalálkozó elindítója, a Táncház Archívum megalapítója, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének egyik alapítója és tanára volt.

Abel Label koncert // KULT-udvar Kup bilet
13 Wydarzenie

Az Abel Label zenekar Mihalik Ábel projektje, melyet 2017-ben indított útnak. Sok, a hazai zenei életből is ismert vendéget hívott meg dalaihoz, mint Sena, Andy Hefler, Jónás Vera, Barabás Lőrinc és még sokan mások. Legutóbbi lemeze, a "Boomer Music" sorban a hatodik. A dalokat általában egyedül játssza fel, de koncerteken segít neki négy kiváló zenésztársa: Lee Olivér gitárral és vokállal, Galambos Péter énekkel és akusztikus gitárral, Frimmel Jakab billentyűkkel és Paczári Viktor basszusgitárral.

Gyárfás – Premecz Organ Trio Kup bilet
13 Wydarzenie

Az Organ Grinder’s Suite az 50-es években világhódító körútjára indult orgonatrió-hagyományt idézte fel, emléket állítva az irányzat legjelentősebb képviselőinek. A lemez anyagával azóta a zenekar rendszeresen koncertezik, de új kompozíciókat is műsorra tűznek.

CSÚCSOK - Grieg / Britten / Bartók - Bánfalvi Béla F/4. Kup bilet
13 Wydarzenie

A műsor a vonós zenekari irodalom legmagasabb csúcsai közül mutat be hármat, (innen kapta címét a hangverseny). Grieg a 19., Britten és Bartók a 20. század zenei nyelvét beszéli, Grieg műve egy régmúlt kor stílusát és hangulatát idézi, Britten saját gyermekkori zsengéit öltözteti „felnőtt-ruhába”, műve kedves és vidám, Bartók Divertimentója pedig (bár címe azt jelenti: szórakozás) a 20. század legnagyobb tragédiájának, a II. világháború kitörésének előestéjén mondja el szívtépő látleletét.

A ROMANTIKA IKERTORNYAI - LISZT ÉS BRAHMS Kup bilet
13 Wydarzenie

Tavaszi Bartók-bérlet – záró hangverseny

Ensemble Des Équilibres Kup bilet
13 Wydarzenie

Francia és magyar kortárs művek

EDDA • INGYENES • Audi Aréna Győr 10 éves születésnapi koncert Wyprzedane
13 Wydarzenie

10 éves Jubileumi születésnapját ünnepli az Audi Aréna Győrben az EDDA zenekarral.
Ennek a kerek évfordulónak köszönhetően az Audi Aréna megajándékozza a koncertre látogatókat.

-15%
Aude Extrémo áriaestje - Concerto Budapest 23/24 V2 Kup bilet
13 Wydarzenie

Aude Extrémo áriaestje

Vezényel: Vashegyi György

Áron András & the Black Circle Orchestra / HEY, JUNE! Kup bilet
13 Wydarzenie

Áron András ‘Apey' az egyik legismertebb, legsokoldalúbb hazai dalszerző-előadó és zenekarvezető. Neve ismerősen csenghet olyan sikeres és meghatározó rock- és metálzenekarokból, mint a LAZARVS, az Apey & the Pea, a Trillion, vagy még régebbről a Neck Sprain.

Baló Sámuel Trió Kup bilet
13 Wydarzenie

A 2020 tavaszán megalakult trióban Baló Sámuel, Miskolczi Márk és Richter Ambrus tehetsége adódik össze. Együttesük a hagyomány és innováció közti egyensúly fenntartására törekszik, a hangsúlyt pedig a szabad művészi kifejezésre és a spontaneitásra helyezik, így dinamikus koncertjeiken nagy szerepet kap az improvizáció és a zenei párbeszéd, ami általában a felfedezés élményét tartogatja mind saját maguk, mind a közönség számára.

Dúdolj! Ringass! Táncolj! – Családi foglalkozás Kup bilet
13 Wydarzenie

Foglalkozásainkon találkozik a zene, a játék, a tánc és a mese – minden olyan tevékenység, amelyben kreatív alkotóként, szabadon lehetünk jelen.

Habana Social Club - búcsú turné Wyprzedane
13 Wydarzenie

A kubai mulatók forró, szivarfüstös éjszakáinak sztárja, a kubai nép elsőszámú kedvence, a HABANA SOCIAL CLUB zenekar a 2024-es világkörüli utolsó turnéjára kiegészült a világhírű Tropicana Club szólótáncosaival és így egy különleges műsorral várja mindazokat, akik egy igazi karibi élményre vágynak.

Az Ökrös Zenekar koncertje Kup bilet
13 Wydarzenie

Ökrös Csaba halálával hogy is lehetne újból Ökrös zenekari koncert? Ezt a nehéz kérdést próbálják megválaszolni az ittmaradtak, Molnár Miklós, Kelemen László, Mester László „Pintyő”, kiegészülve Gombai Tamással, Pál István „Szalonnával, Pénzes Gézával, valamint a hajdani Ökrös-koncertek állandó meghívottjaival, Balogh Kálmánnal, Berecz Andrással, Juhász Zoltánnal. A táncházmozgalom második hullámában alakult csapat olyan, a táncházakban ma is közkedvelt nótáknak a felröptetője volt, mint a kalotaszegi „Ej, nem szeretem az idők járását”, vagy az ördöngösfüzesi „Már Füzesből kihajtották a nyájat”, de lemezre vett zenéik ma is hallgatottak, mondhatni klasszikussá váltak (Kalotaszegi mulató énekek, Bonchida, háromszor). A koncertet nem csak az Ökrös zenekarral felnőtt idősebb generációnak ajánljuk, a fiatalok is megérezhetik zenéjükben a népzene átütő, lelket emelő szépségét, erejét.





Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.