Thor az utóbbi években igencsak nagy ismertségre tett szert, köszönhető ez talán Chris Hemsworthnek is, aki 2011 óta testesíti meg a Marvel-filmekben az északi istent. Bár a Marvel Univerzumban is folyamatosan változik Thor személyisége – és kinézete is –, érdekes megnézni azt is, milyen változásokon esett át a vörös hajú szakállas, buta skandináv isten, amikor belépett a Marvel világába.
A MÁV Szimfonikusok Baráti Köre a 2024/2025-ös évadban is szeretettel vár minden kedves érdeklődőt!
Bábos anyanyelvi játszóház Bogyó és Babóca, Kippkopp, Boribon történeteivel és játék régi időkből való mackókkal, játékszerekkel, bababútorokkal, hintalóval, autókkal.
BÉLAMŰHELY HANGSZERCSÉPELŐ
élménypedagógia – interakció – public art
A Madarak és Fák Napja alkalmából Pilisszentivánra invitáljuk a madárkedvelőket.
A Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület Látogatóközpontja minden korosztály számára tartogat
izgalmakat.
Nemezelő kézműves foglalkozás
Készíts róka figurát egy néprajzi állatmotívum alapján!
2024. május 11. szombat - 10.30-13.30h
A jazz New Orleansban nevelkedett, ahol idősebb testvére, Blues is, akitől igen sokat tanult. Ahogy fejlődtek, cseperedtek, kiderült, hogy a két testvér sok mindenben különbözik egymástól. Blues általában szomorú és panaszosan énekel. Jazz vidám, játékos, és nem tűri a kötöttségeket. Mindig valami újat akar, és egyre több játékszert gyűjt maga köré..
A Kalimpa Színház mesekoncertje magyar népmese alapján készült, népdalokkal gazdagítva és népi hangszerekkel kísérve.
Játssza: Medgyesi Anna
Zenél: Tóth László zongoraművész
Fedezze fel Budapestet egy teljesen új szemszögből és hajózzon velünk a Dunán, ahonnan megcsodálhatja a város gyönyörűen kivilágított épületeit és nevezetességeit.
Csodálja meg Budapest panorámáját a Dunáról naplementekor, egy hűsítő koktéllal a kezében! A jegyár tartalmaz 2 alkoholos, vagy alkoholmentes koktélt. A hajón csokoládé, mogyoró és tortilla chips kapható.
A Hagyományok Háza állandó táncháza, melyet 19-21 óráig tánctanítás előz meg. A tánctanításnak és a táncháznak a Hagyományok Háza Átriuma ad otthont, minden szombaton 19 óra és hajnali 2 között! Szombat esténként itt a helyed a Hagyományok Háza táncházában, tanuld és járd velünk a táncot!
A Hagyományok Háza állandó táncház-sorozatának a Hagyományok Háza Átriuma ad otthont, minden szombaton 21 óra és hajnal 2 között.
Szombat esténként itt a helyed a Hagyományok Háza táncházában, tanuld és járd velünk a táncot!
Az alábbi területekre érvényes a belépőkártya:
Szálkahalmi tanösvény, Hortobágy‐halastavi tanösvény, Górési tanösvény és Fekete‐rét tanösvény, A Hortobágyi Halgazdaság Zrt. kezelésében lévő halastavakra
Boros Lajos, gomba-szakellenőr, a Magyar Mikológiai Társaság tagja vezeti be az érdeklődőket az alföld gombavilágába.
A homoki erdőssztyeppek egyik legértékesebb képviselője a Peszéri-erdő. A túra során gyönyörködhetünk tavaszi virágokban, mint pl. a gyöngyvirág és a tarka nőszirom. Emellett megismerkedünk a különösen fajgazdag, Felső-kiskunsági erdőssztyepp növény- és állatvilágával.
A Budai Vár-barlang Budapest egyik legkülönlegesebb látnivalója, Magyarország egyik legrendhagyóbb barlangja.
Ismerd meg a Budai Vár alatt húzódó barlangrendszer látogatók elől eddig elzárt részeit, gyere velünk egy izgalmas történelmi és természetismereti utazásra!
Pünkösdi vigadalom - GYERMEKTÁNCHÁZ a Bem Táncegyüttessel
Ez a gasztronómiai kaland magával viszi érzékeit egy utazásra, amely Budapest ikonikus nevezetességeinek lélegzetelállító kilátásával párosul. Csatlakozzon hozzánk a Gróf Széchényi Hajó fedélzetére egy felejthetetlen Villásreggeli élményért. Foglalja le jegyét most, és készüljön fel egy királyi lakomára.
A Budai Vár-barlang Budapest egyik legkülönlegesebb látnivalója, Magyarország egyik legrendhagyóbb barlangja. Ismerd meg a Budai Vár alatt húzódó barlangrendszer látogatók elől eddig elzárt részeit, gyere velünk egy izgalmas történelmi és természetismereti utazásra!
A hajóút alatt láthatod a lélegzetelállító dunai panorámát. Lehetőséged nyílik különleges fényképek készítésére a Budai várról, a Szabadság hídról, a Gellért-hegyről és számos más látványosságról. Megcsodálhatod a klasszikus magyar építészet kiemelkedő alkotásait, mindezt a hullámokon ringatózva.
„Táncolok míg élek, mert tánc nélkül nincs élet.” (M.Graham)
Beszélgetős sorozat a művészvilágból és közéletből ismert személyiségekkel
Vendég: STAHL JUDIT
televíziós műsorvezető, üzletasszony
Állami támogatás nélkül gyártották le a Landerer – jelenetet, amit több százezren néztek meg idén márciusban az interneten. Évek óta együtt dolgoznak, és építik Magyarország Kedvenc Műsorát a youtube-on. Barátok és pályatársak. Rainer- Micsinyei Nóra, Janklovics Péter és Lengyel Tamás lesznek Veiszer Alinda beszélgetőtársai.
Ahol énekelnek, ott béke van. Rég tudjuk, hogy a közösségi éneklésnek megtartó ereje van és a saját hang használata gyógyító rezgéseket, építő folyamatokat képes elindítani testben és lélekben egyaránt.
Bősze Ádám zenetörténész legújabb előadás-sorozata Budapesten, a Lóvasúton.
Színházak Terézvárosban
Előadó: Katona Csaba történész
Posten im Warenkorb
insgesamt:
Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!