Kúpte si vstupenku
táncjáték
Bemutató: 2026. március 07.
Felolvasószínház Janikovszky Éva műveiből, zenés korszakidézéssel egy felvonásban, Darvas Kristóf, Szász Enikő, György Zoltán Dávid és Martinkovics Máté közreműködésével.
Vígjáték két részben a Pesti Művész Színház előadásában
Jonathan Larson Tik-Tak… bumm! című, önéletrajzi ihletésű musicaljét először a New York-i Off-Broadwayn mutatták be, azóta bejárta a világ számos színpadát, a Netflix pedig 2021-ben készített belőle többszörösen díjazott filmet.
Rimszkij-Korszakov és Kabalevszkij. Egyikük a koncerttermek visszatérő vendége, másikuk inkább tantermek visszatérő vendége. Bár mindkét szerző számos műfajban komponált, előbbi főleg szimfonikus zenéjével vált ismertté, utóbbi pedig pedagógia célzattal írt műveivel.
Dumaszínház est
Egy este, ahol minden Claudia. Őszinte, személyes és elképesztően szórakoztató.
Dumaszínház est
Ritka magyar – gálaest a Müpában
Kallós Zoltán születésének 100. évfordulója alkalmából
Vannak esték, amelyek nem egyszerűen előadások, hanem közösségi események: találkozások egy életművel, egy szellemiséggel, egymással. A Ritka magyar című folklór gálaest ilyen alkalom. A Müpa színpadán megvalósuló ünnepi esttel Kallós Zoltán, a 20. századi magyar néprajz, népzene- és néptánckutatás meghatározó alakja előtt tisztelgünk születésének 100. évfordulóján.
Az előadás folyamán a nézők újra kisgyermekek lehetnek. Visszaemlékezhetnek azokra az időkre, amikor még felhőtlenül játszottak képzeletük határtalan világában. Gyermeki szemszögből élhetik át, ahogy két odaadó szülő mesehősök bőrébe bújva megtesz mindent, hogy gyermekeik elalvás előtt részesei legyenek egy nem mindennapi történetnek.
17-55 éves korosztály számára
Közérzetjavítás, mentális egészségmegőrzés, öngyógyítás, szemléletváltás egy tudatosságfejlesztő közösségben, szakember vezetésével. Havi két alkalommal.
Ünnepi hangversenyünk énekes szólistája a német–magyar mezzoszoprán CORINNA SCHEURLE egyaránt otthonosan mozog az opera, a dal műfajában. Tanulmányait Berlinben és Münchenben végezte, majd meghívást kapott a Berlini Állami Operaház Nemzetközi Operastúdiójába.
Our March session is especially designed for beginners who want to experience the satisfying process of creating a linocut.
Gimesy Péter művészettörténész-filozófus legújabb sorozatában a legismertebb progresszív rock zenekarok történetével foglalkozik. Az előadásokon a Genesis, a Yes és a Pink Floyd történetét ismerhetjük meg, az utolsó alkalommal pedig közkívánatra a 2024-es hard rock sorozatban már bemutatott Deep Purple történetét új elemekkel frissíti fel az előadó.
KultúrFlipper Könyvklub Ruff Orsolyával és Szeder Katával
Székely Csaba drámaíróként először 2011-ben, a POSZT Nyílt Fórum programjában tűnt fel, ahol Bányavirág című színdarabjáért a Színházi Dramaturgok Céhe neki ítélte oda a Vilmos-díjat. Pályája azóta töretlenül ível felfelé. Darabjait számos magyar színház bemutatta, ő pedig háromszor nyerte el a Színikritikusok díját a legjobb új magyar drámáért.
A Petrozsényi „Ion D. Sîrbu” Drámai Színház román nyelvű előadása, magyar feliratozással
Ez a koncert két érdekességet hoz az érzelmek, a kamarazene és a virtuóz hangszerjáték kedvelőinek.
Anton Arenszkij neve talán ismeretlenül hangozhat sokak számára, de hazájában kiemelkedő tanár, zongorista és komponistaként tartják számon. Késő romantikus stílusa inkább mutat rokonjegyeket Csajkovszkij zenéjével , mint tanárával, Rimszkij-Korszakovval.
Munkásságából kitűnnek kamara és szimfonikus művei, de többszáz zongoraművet is írt, köztük számos kétzongorás szvitet.
Moravetz Levente neve nem ismeretlen a színházba járó közönség előtt, hisz olyan előadások fűződnek a nevéhez, mint az „Egri csillagok” a „Zrínyi 1566” „A Fejedelem”, a „Sárkányszív” – családi lovas musical, vagy a nemrégiben színre vitt „Volt egy seregünk” vagy az „Isten rabjai” musicalek.
A szünet után, az előadás második felében beszélgetést tartunk az alkotókkal és Bérdi Márk szakpszichológussal.
Linda unja 17 éves házasságát, angol kertvárosi életét, a negyedik x közeledtét, de főleg a férjét, George-ot. Erről azonban a férfi nem akar tudomást venni, neki minden úgy jó, ahogy van. De amikor George elalszik szeretkezés közben, Lindának végképp elege lesz: úgy érzi, joga van még minőségi érzékiséghez, figyelemhez, szerelemhez, élethez. Válni akar.
Két nagyon különböző, mégis egymásból táplálkozó zenei univerzum találkozik ezen az estén a Müpa színpadán: a Söndörgő, a balkáni és délszláv zenei hagyományok egyik legizgalmasabb magyar képviselője, valamint a világhírű Balanescu Quartet, amely mesterien hozza közel egymáshoz a kortárs klasszikus zenét és a határokat nem ismerő kreatív improvizációt.
A Big Fish kvartett a Dancing Birds trió és Léa Ciechelski szaxofonos együttműködéséből született. A projekt eredetileg azzal a céllal jött létre, hogy a négy zenész fejet hajtson a 20. század olyan nagyságai előtt, mint Paul Motian, Ornette Coleman vagy Chris Lightcap, ám munkájuk hamar személyesebb irányt vett, amelyben valamennyiük kompozíciós megközelítései helyet kaphatnak.
Hamupipőke // Zenés mesejáték // Mézeskalács MeseSzínház
zenés mesejáték egy felvonásban
položka/y v košíku
celkom:
Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.