Buy tickets
The Lukács season ticket consists of three concerts full of new joys to discover.
Az igazán meglepő dolgok olyankor születnek, amikor két látszólag külön világ találkozik. Mint amikor két idegen apránként megtalálja egymásban a közös pontokat, ismeretséget kötnek és létrehoznak egy addig ismeretlen világot: a barátságot.
A zene és az irodalom esetén hívjuk ezt most szinapszisnak. A szinapszisok olyan sejtek közötti kapcsolódási helyek, amelyeken keresztül az ingerület egyik sejtről a másikra terjed. Ez igen gyakran oda és vissza történik, pont mint két egymásra reagáló művészeti ág. A projektben ezt a reakciót szemlélhetjük közösen Süveg Márk (Saiid) és Wunderlich Márton produkcióján keresztül, ahol Bach szólóhegedűre írt művei, Saiid szövegei és Pilinszky János versei improvizatív formában együtt alakítják két művészeti ág történetének dramaturgiáját.
A Rejtélyes történelem című sorozat kevésbé ismert, vagy ismertnek vélt, de sokszor tévhitekkel övezett történeti esemény nyomába eredve vizsgálja a magyar múlt egyes kérdéseit. A program házigazdája Katona Csaba történész, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának munkatársa, aki minden témát egy meghívott vendéggel jár körbe és mutat be a közönségnek.
Az életmentő játék
Africa Star
Cypriot drama, 107 min, 2024
in Greek, with Hungarian and French subtitles
Diana Dobreva a Nemzeti Színház Salome előadásának világhírű rendezője újabb izgalmas és látványos előadása, aki a 2024-es és 2025-ös MITEM után (Odüsszeusz, Moby Dick, Vér nélkül) újra görög klasszikust állít színpadra.
Hungarian documentary, 71 min, 2025
in Hungarian, with English subtitules
" .. reggel izzadva ébredünk és felsikoltunk hogy nincs ott a foga íve a nyakunkon
csak egy hajszál a torkunkon
és amikor már azt érezzük nincs tovább nem lehet tovább .. "
A BENCZÚR HÁZ BEMUTATÓJA
18 éven felülieknek!
Az előadás hossza 100 perc 1 szünettel.
„Az Egy gyilkosság mellékszálai harmincöt-negyven perces olvasmány. Pontosan annyi idő, mint amennyit állítólag B. Sándor őrködött kint az utcán, amennyi időt az elkövetők bent töltöttek. Csak sejtjük, ki ölt, és ki volt az őrszem. Borbély Szilárd az egyetlen valóságos szemtanú, még akkor is, ha nem talált kiutat a labirintusból. Minden betűje, minden szava, minden mondata hiteles. Mert az ő valóságértelmezésének ideája fájdalmasan életszerű.” (Üzenet Dogville-ből)
Ne hagyja ki a gyönyörű zene felejthetetlen estjét, amelyen a világ egyik legkiválóbb zongoristája és zeneszerzője, Ludovico Einaudi dallamai csendülnek fel egy briliáns cseh zongorista előadásában.
A Foltvarrás kékben című kiállítás a foltvarrás mint technika, közösség és életforma gazdagságát mutatja be.
A Kontrasztok című kamarazenei sorozatban a Zeneakadémia hallgatói, ifjú művészei lépnek fel a legkülönbözőbb hangszer-összeállításokban.
Two misunderstood people starved for love who in their own way have taken on a role to protect themselves from disappointment. However, neither of them could have imagined that on that particular day in Oradea, their meeting would lead to a new and passionate romance... one that would sweep them both away and shake Hungarian literature to its very foundations.
Ripoff Raskolnikov tizennyolc évesen utcazenészként járta Európát. A kontinens népzenéitől jutott el az amerikai folklórban gyökerező dalszerzői világig – abba a hagyományba, amely Bob Dylan vagy Tom Waits zenéjét is meghatározza.
Romhányi József 105 - zenés est és a legvidámabb pódiumbeszélgetés a sokoldalú, rímhányó költőről
Vajda: Magnificat
Mozart: c-moll mise
Országos Egyesített Kórus
Budafoki Dohnányi Zenekar
Vezényel: Hollerung Gábor
KultúrFlipper Könyvklub Ruff Orsolyával és Szeder Katával
Elképesztő akrobatikus mutatványok, lélegzetelállító magasban végzett produkciók és a világ legkiválóbb légtornászai – utóbbi Magyarországon, először!
Csatlakozz Te is a három napos nemzetközi fesztiválhoz, ahol több mint 300 produkció szemtanúja lehetsz, a szakma legjobbjai értékelik a tehetséget, és a döntő napot egy varázslatos Gála koronázza meg Köllő Babett és Maka Gyula vezetésével
GALLAI Judit – cselló
KEMENES András – zongora
A tavalyi nagy sikerű Bach koncert után most romantikus műsorral jelentkeznek a művészek.
Műsor:
D-dúr csembalóverseny BWV 1054
g-moll csembalóverseny BWV 1058
d-moll hegedűverseny BWV 1052a
c-moll két-csembalós versenymű BWV 1062
Flottilla | Nunkovics Róbert tárlatvezetése
A provokatív, ironikus, rendkívül népszerű stand up comedy igazi felszabadító effektussal él. Akik már látták, állítják, hogy a két nem közötti megértés és elfogadás útját indítja el. Valami megváltozik előadás után, ha más nem is, a kommunikáció mikéntje bizonyosan. Megnyílik egy olyan érzékelési tartomány, amely addig zárva maradt.
A hétvégi Ringató foglalkozásokra az apukák, nagyszülők és minden szeretett hozzátartozó is el tud jönni énekelni és játszani. Ünnepi hangulatban telnek azok a Ringatók, ahol minden családból több felnőtt is elkíséri a gyerekeket.
A Néprajzi Múzeum 2024 októberében átadott gyűjteményi kiállítása a múzeum történetének ötödik állandó kiállítása. A több mint 3000 négyzetméteres kiállítótérben 8 tematikus egységben csaknem 3600 műtárggyal találkozhatnak a látogatók.
Robert Schumann
3. (Esz-dúr, „Rajnai”) szimfónia, Op. 97
Szünet
Richard Wagner
A walkür – Wotan búcsúja és tűzvarázs
A koncert az Iván mesél sorozat része.
Few bands in Hungary can boast an uninterrupted 45-year career marked by continuous creativity and success on both the national and international stages. Solaris now celebrates this remarkable anniversary with the release of a monumental double studio album titled Marsbéli Krónikák III, which will be presented to the audience in a special concert at the Várkert Bazár stage.
A Kontrasztok című kamarazenei sorozatban a Zeneakadémia hallgatói, ifjú művészei adnak ízelítőt az intézmény kamarazenei életéből.
The 1924 silent film by Buster Keaton, the deadpan burlesque master of the stony face who always took extraordinary risks both as an actor and a director, will be screened before the Müpa audience on this occasion with improvised organ accompaniment.
A játék egy idősödő férfi, George és egy fiatal nő, Louise lassan kibontakozó szerelméről szól, amelynek nyitóképeként a férfi magányos mindennapjaiba pillantunk bele.
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.