leider ausverkauft
Tavaszköszöntésre hívunk titeket, de most egészen belülről indulva: egy mindfulness és meditációs workshop vár rátok, ahol elültetjük azt, amiről szeretnénk, hogy idén kivirágozzon.
Skandináv szövegelés Patat Bence műfordítóval és Száraz Eszter szerkesztő-rendezővel havonta az ISON-ban
Vidám Háry-túra a csarnok tereiben
Aranyosi Péter önálló estjében közéleti kérdéseket boncolgatva elmeséli, hogyan is boldogul egy magafajta ötvenes a felgyorsult, közösségi oldalakkal és PIN kódokkal átszőtt digitális világunkban.
„Mi a népköltészet?” – teszi fel a kérdést Csoóri Sándor Tenger és diólevél című esszéjében. A válaszkeresés már önmagában is jelzi Csoóri gondolkodásának lényegét: nem végleges definíciókat akar adni, hanem gondolkodásra késztet, vitára hív, és közben újra meg újra visszavezeti az olvasót a közösségi tapasztalathoz.
A tér mindent számon tart – a Willany Leó Társulat improvizációs táncszínháza
Vidám, zenés időutazás a 80-as évek világába, ahol ismét betupírozhatjuk a hajunkat, elmerülhetünk a sárvári termálkristály habjaiban egy pohár Traubit kortyolgatva, és ismét ovisok, kisdobosok, vagy iskolai discoban lassúzó, szerelmes tinik lehetünk, és válltöméses selyemblúzban slágereket dúdolhatunk világsikerről álmodozva.
Saly Noémi irdalom- és Budapest-történész előadását hallgathatják meg az érdeklődők. A jó hangulatú, élménydús történetek bepillantást adnak régmúlt idők különleges világába, titkaiba.
Várunk benneteket 2026.04.13-án 19:00-tól egy izgalmas Quiz Nightra, ahol összemérhetitek a tudásotokat, közben pedig mindenki azt eheti, amit igazán kíván.
Ha 100 nőt megkérdezünk, mit vár egy férfitól 99 rávágja, hogy biztonságot. Ezt ma a férfiak úgy értelmezik, hogy pénzt. Pedig a férfi szerepe megteremteni és fenntartani a környezete érzelmi biztonságát. De mit is jelent ez, ősidők óta ezt tesszük-e vagy csak most kell, hogyan vagyunk erre képesek, miként teremthető meg ez ma? Bedő Imre hiánypótló előadása szemléletet formál, gyakorlatba ültethető kapaszkodókat nyújt a férfiaknak és a velük szövetségben élő nőknek.
A POKET már nyolcadik éve építi egymásra figyelő közösségét, és terjeszi az irodalmat könnyen forgatható formában. A POKET kedvelői hisznek az elmélyülésben, a minőségi időtöltésben az őszinteségben, és találkoznak az irodalom köré szerveződő közösségi és színházi eseményeken.
Előadó: Dr. Piczkó Katalin, pszichiáter, tréner, coach, egyetemi oktató
Az előadás hossza: Kb. 100 perc
Szegedi Nemzeti Színház – Kooperáló Színházpedagógiai Alkotótér
színházi játszótér felnőtteknek
Bemutató: 2025. október 12.
Előadásunkat a Nagyszínház Imre Zoltán balett-termében játsszuk.
A sérelmek ára és a megbocsájtás szabadsága
Dr Tapolyai Emőke 2026
A családoknak szól Paár Julcsi magával ragadó, nép- és világzenei elemekből szövetelt, táncos, mesés kavalkádja. Impulzív, korosztályokon átívelő mesevilágba varázsolják át a nézőt a virtuóz zenészek, dinamikus és humoros táncszínházi elemek, lendületes sodrású játék. Nem csoda hát, hogy a történet szereplői és az őket minden kalandban végigkísérő muzsikusok mellett, a közönségből is előbújik a világot felfedezni vágyó gyermeki én, vagy egy merész, mindenre elszánt róka.
Aki nem hiszi, járjon utána!
Közreműködnek:
Paár Julcsi - ének, mese
Szakál Tamás - hegedű, ének, mese
Kováts Gergő - fúvós hangszerek
Szabó Dániel - cimbalom
Könczei Bálint - brácsa
Bognár András - nagybőgő
Csiki Gergely - tánc, koreográfia
Steier-Eichmüller Barbara - tánc
Az érzelmi intelligencia fejlesztése
Dr. Kádár Annamária
pszichológus, tréner, egyetemi oktató előadása
A Foltvarrás kékben című kiállítás a foltvarrás mint technika, közösség és életforma gazdagságát mutatja be. A Nagyjainktól örökül – kékfestő pályázat nyertes alkotásai mellett a tárlat a Magyar Foltvarró Céh több mint harminc évének történetét is felidézi. A foltvarrás – vagy patchwork – a kézimunka egyik legösszetettebb formája: különböző anyagdarabokból új textil születik, ahol minden öltés ritmust, történetet és személyes üzenetet hordoz. A kékfestés mesterségét beemelő művek a hagyomány és a kortárs kísérletezés határán mozognak, kézzel és géppel varrva, applikálva, tűzve és hímezve. A kiállítás egyszerre verseny és ünnep: a kézimunka csendes ideje, az alkotás öröme és a közösség megtartó ereje egyetlen szövetbe varrva.
OFTEX által regisztrált szakmai képzés.
A sérelmek ára, és a megbocsájtás szabadsága
Dr Tapolyai Emőke 2026
Esemény időtartama: 2 óra
Egy kis időutazásban vesznek részt a túra résztvevői, visszalátogatnak a közelmúlt sötétebb időszakába. A volt szovjet hadsereg egyik harckocsi gyakorló terére, és az ott található bunkereket keresik fel.
Főzőcskézős népmesecsokor bábokkal, zenével fűszerezve
Végy egy csapat játékoskedvű gyereket, és sózd be őket alaposan.
Sóskút és környéke figyelem! Mivel annyian kértétek, ezúttal hozzátok is érkezünk!
A sérelmek ára és a megbocsájtás szabadsága
Dr Tapolyai Emőke 2026
JÉZUS ÉS A ROCK AND ROLL
hit és popkultúra - igazságkereső beszélgetések élő folyama Horváth Gergely műsorvezetővel
Vendég: KISS TIBI
Ikonikus dal: NICK CAVE and the Bad Seeds: INTO MY ARMS
Magic Pass
Posten im Warenkorb
insgesamt:
Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!