Szarvas, Evangélikus Ótemplom

Szarvas, Evangélikus Ótemplom

1722-ben báró Jarruckern János felvidéki evangélikus szlovákokat hívott, és telepített le a török kiűzése idején néptelenné vált településen. A lakosság az ezt követő években olyannyira megsokszorozódott, hogy sok család továbbköltözött Nyíregyházára és Nagylakra, mert nem jutott számukra termőföld. Tessedik Sámuel, a neves botanikus lelkész irányításával indult el a mai templom felépítése, amely a szarvasiak negyedik istentiszteleti helye. Tessedik a Felvidékről tutajok segítségével hozatta az ácsmunkákhoz szükséges faanyagot.1786 és 88 között Kümnach Lajos pozsonyi építész tervei szerint készült el az impozáns méretekkel rendelkező Ótemplom. A torony még a korábbi templomhoz épült 1775-ben. Magyarország második legnagyobb evangélikus temploma copf és kora klasszicista stílusjegyeket visel. Homlokzat előtti tornya a templom monumentális méreteihez viszonyítva szembetűnően alacsony. Ebben valaha négy harang lakott: 17, 10, 3 és 1 mázsásak. A 18. században fűthető szobát alakítottak ki a harangok alatti szinten a tűzőrség számára. Tűz esetén a harangozás mellett nappal zászlóval jelezték a tűz irányát, éjjel pedig a harangok mellett trombita is megszólalt. A földszinten félköríves ablakok, fölöttük pedig szegmensívesek sorakoznak. Az alföldi templomok jellegzetessége, hogy a torony alatti bejárat nem a főhomolokzaton, hanem a torony keleti oldalán található. Szintén az Alföld evangélikus templomainak sajátossága, hogy a torony csúcsán nem kereszt, hanem csillag és kakas magasodik, ennek oka az ország keleti részének református hagyományaiban keresendő. A torony kétoldalán lévő oromfalak szélén kancsó-díszítmények láthatók. A torony földszintjén négy egyszerű támpillér húzódik. Belseje 3500 ülőhellyel rendelkezik, közel 5000 főt képes befogadni. A teret négy oldalról kétemeletes karzat övezi. A bejárat felöli oldalon helyezkedik el a templom híres orgonája, mely 3 manuálos és 36 regiszteres, 2484 síppal és 7 nyelvregiszterrel rendelkezik. Herótek József pesti orgonaépítő tervezte 1804-ben, majd 1879-ben Rieger Ottó jelentős mértékben átalakította.
Fortsæt Vajda Péter u. 5-7., 5540 Szarvas

Szarvas, Evangélikus Ótemplom

0 events


Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.