Gárdonyi Géza Színház

Gárdonyi Géza Színház

Állandó kőszínháza 1904 óta van Egernek. Az egész színház 920 m2 területen épült fel. A színházavató díszelőadásra 1904. augusztus 20-án került sor. Az est díszvendége Gárdonyi Géza volt, aki külön erre az alkalomra írta a "Dobó István szelleme" című előjátékot. A jelenet bemutatását követően került sor Dobsa Lajos: István, első magyar király című szomorújátékának előadására.

1908-ban az épületbe költözött az első egri mozgófénykép vállalat,a mozi, amely a színházban tartotta előadásait.1948-ban államosították a színház épületében üzemeltetett Palota mozit, majd 1949-ben a színház épületét is államosították.

1955-ben Eger végre önálló társulattal rendelkező színházat kapott. Az épület ekkor vette fel a Gárdonyi Géza nevet.

1964. december 14-én a felújítást követően, megnyílt az új épület.  Az ünnepi alkalomra az Egri csillagokat tűzték műsorra. Az önálló társulattal rendelkező egri színház életében már végjáték az 1965/66-os évad. Már régóta sejteni lehetett az önállóság megszüntetését. 1967-től az egri színház befogadó színház lett.

1996-ban pályázatot írtak ki a színház igazgatói posztjára. Az öt pályázó közül a Megyei Közgyűlés Beke Sándort választja a Gárdonyi Géza Színház vezetőjének. Az új igazgató-főrendező a családra és a morálra épülő művészi elveit igyekezett mihamarabb valóra váltani. Ennek jegyében mutatták be Ratkó József: Segítsd a királyt című drámáját 1996. augusztus 12-én. Az első egri évad műsorterve egyaránt tartalmazott klasszikusokat és külföldi szerzőket, zenés vígjátékot és fajsúlyos drámákat. 2000-ben a rekonstrukció és bővítés megvalósulásával lényegesen javultak a színház működési körülményei, és mintegy 1500 m2-rel növekedett a színházépület alapterülete.

Tovább 3300 Eger, Hatvani kapu tér 4.

Gárdonyi Géza Színház

1566. szeptember 7. Véget ér Szigetvár ostroma. Mindössze három várvédő marad életben. Köztük Cserenkó, aki később megírta a szigetvári ostrom hiteles történetét.

A magány cudar egy lakótárs. Dideregni kezd tőle az ember, és folyton takarózna, melegedne. De nem tud. Nincs annyi takaró. Játékidő: 1 óra 30 perc (1 szünettel) , mesejáték

„Az életet nem olyannak kell elfogadni amilyen, hanem amilyen lehetne!” – kiáltja Cervantes-Don Quijote. Igen, amilyen lehetne… Dale Wassermann - Mitch Leigh - Joe Darion: LA MANCHA LOVAGJA musical

Kálmán Imre Csárdáskirálynő cìmű operettjét méltán emlegethetjük minden idők legnépszerűbb operettjének.De nevezhetjük az operettek operettjének is, és egyik minősítés sem túlzás.

tragikomédia 2 részben Játékidő: 3 óra (1 szünettel)

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

x

A felhasználói élmény növelése érdekében oldalunk cookie-kat használ. Oldalunk használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. RendbenTovábbi információ