Budapesti Kamaraszínház

Budapesti Kamaraszínház

A Budapesti Kamaraszínház 1991. januárjától működik ezzel a névvel. A színház 1999. április 1-je óta mostanáig Kiemelten Közhasznú Társaságként működött, június 1-jétől Nonprofit Kft-ként. A Népszínház jogutódjaként létrejött színházban az elmúlt időszakban valószínűleg a legtöbb belső változás, divatos szóval struktúra-váltás történt. A vidékre járó részlegek megszűntek, az opera és a tánctagozat levált az anyaszínházról, a színház irodái leköltöztek a Várból a színházak közelébe. A dolgozók létszáma felére csökkent. Tizenegy éve a Józsefváros helyett a Tivoliban játszanak.

Az 1990-es megnyitása után a színház friss hangot megütve új színt hozott Budapest színházi életébe. Kialakult egy egységes társulat. Szinte az első perctől kezdve a színház sikert-sikerre halmozott, így az ország egyik legsikeresebb művészszínházává vált. Munkájukat a közönség mellett a hazai és a nemzetközi szakma és a kritika is igen nagyra értékeli.

A Kamaraszínház struktúrája folyamatosan változott és jelenleg három játszó-hellyel rendelkezik. A főépület a Tivoli, a régi stúdiószínházuk az Ericsson Stúdió, emellett található a Budapesti Kamaraszínház harmadik játszóterme, a korszerű, légkondicionált Shure Stúdió.

HASZNOS INFORMÁCIÓK: Jegyek válthatók: A Tivoli Pénztárban (1065 Budapest, Nagymező u. 8.) naponta 14-19 óráig a Színház szervezési Irodájában (1075 Budapest, Károly krt.. 21.) hétfőtől péntekig 10.00-tól 19.30-ig, amennyiben nincs előadás 18 óráig, hétvégi előadásnapokon pénztár: 18.00-tól 19.30-ig
Tovább 1075 Budapest, Asbóth u. 24.

Részletes információ


A Budapesti Kamaraszínház 1991. januárjától működik ezzel a névvel.
A színház 1999. április 1-je óta mostanáig Kiemelten Közhasznú Társaságként működött, június 1-jétől Nonprofit Kft-ként. A Népszínház jogutódjaként létrejött színházban az elmúlt időszakban valószínűleg a legtöbb belső változás, divatos szóval struktúra-váltás történt. A vidékre járó részlegek megszűntek, az opera és a tánctagozat levált az anyaszínházról, a színház irodái leköltöztek a Várból a színházak közelébe. A dolgozók létszáma felére csökkent. Tizenegy éve a Józsefváros helyett a Tivoliban játszanak.

Az 1990-es megnyitása után a színház friss hangot megütve új színt hozott Budapest színházi életébe. Kialakult egy egységes társulat. Szinte az első perctől kezdve a színház sikert-sikerre halmozott, így az ország egyik legsikeresebb művészszínházává vált. Munkájukat a közönség mellett a hazai és a nemzetközi szakma és a kritika is igen nagyra értékeli.

A Kamaraszínház struktúrája folyamatosan változott és jelenleg három játszó-hellyel rendelkezik. A főépület a Tivoli, a régi stúdiószínházuk az Ericsson Stúdió, emellett található a Budapesti Kamaraszínház harmadik játszóterme, a korszerű, légkondicionált Shure Stúdió.

HASZNOS INFORMÁCIÓK:

Jegyek válthatók:
A Tivoli Pénztárban (1065 Budapest, Nagymező u. 8.)
naponta 14-19 óráig
a Színház szervezési Irodájában (1075 Budapest, Károly krt.. 21.)
hétfőtől péntekig 10.00-tól 19.30-ig, amennyiben nincs előadás 18 óráig,
hétvégi előadásnapokon pénztár: 18.00-tól 19.30-ig

Képek


Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!