Kup bilet
A moll áranyalatai
A Ferencsik bérlet hangversenyei a 2025/2026-os évadban is elsősorban a bécsi klasszikusok kedvelői számára kínálnak élményekben gazdag órákat.
Lehel-bérlet 4. hangverseny
A Kossuth-díjas Vujicsics együttes alapítótagja, a hetvenéves Borbély Mihály pályafutása során mindig azon dolgozott, hogy bemutassa a hangfolyamok útját azok forrása és deltavidéke között.
Immár több mint egy évtizede hagyományosan csendül fel az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Sabbathsong Klezmer Band újévi koncertje.
A Karzatkoncertek sorozata márciusban a 16–18. század orgonazenéjének világába kalauzolja a hallgatókat.
A társulat Bernarda Ballada című ÚJ előadása elsősorban a tánc nyelvén beszél. A dráma részleteiből és a szerző egyes költeményeiből álló szöveg és a folklórból merítkező zenei világ segítségével a mozgás, a tánc által idézi meg a lorcai költőiséget és érzelmi telítettséget, a szenvedély elsöprő erejét.
Gioachino Rossini
OLASZ NŐ ALGÍRBAN
Opera két felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal
BMW-Délutánok - Koncert
Az előadás hossza 2 óra egy szünettel.
Eredeti nyelven; Magyar, angol és eredeti nyelvű felirattal.
A hetvenes évek végén lelkesedésre adott okot, hogy egy új – ízig-vérig magyar – műfaj jelent meg a mozikban: az eastern (Talpuk alatt fütyül a szél, Rosszemberek). Rendezőjük, Szomjas György azonban a kritikai siker ellenére 1981-es filmjében egészen más irányba indult el.
Egy éjszaka, három történet Memphisben. Három nézőpontból. Jim Jarmusch kitalált ehhez a filmhez egy végtelenül izgalmas történetmesélést. (Későbbi filmjeiben is gyakran választja a mesemondás szokatlan formáit.) Ráadásul ezt csak a második történetben leplezi le. Innen kezdve viszont másként nézzük a filmet. Gonosz egy trükk, mert arra késztet bennünket, hogy sokkal alaposabban figyeljünk a részletekre, az apró jelekre.
A Jussen fivérek nyárindító koncertjükön huszadik századi és kortárs műveket hoznak a Nagyterembe.
Válogatás Szabó Dániel kompozícióiból, az Amerikában megjelent Intersections című albumról és az azóta készült új darabokból
A Dohány utcai Zsinagóga Budapest egyik kiemelt turisztikai látványossága, Európa legnagyobb, a világ második legnagyobb zsinagógája. 1859-ban épült mór stílusban, 3000 fő befogadására alkalmas. Nagysága a korabeli fővárosi zsidóság jelentőségét, magas színvonalú gazdasági és kulturális igényét bizonyítja.
A rapszódia jellemzője a zaklatottság, az érzelmek, a gondolatok szenvedélyes hullámzása, olyan akár a végtelen élet. Talán ez a műfaj a leginkább alkalmas arra, hogy megjelenítsük általa egy férfi és egy nő szerelmét, mely ugyanúgy lehet boldog, ahogyan boldogtalan is, de mindenképpen nyugtalan és feszült. A műsor a boldog szerelmet és az egymásra találást hivatott bemutatni, az ifjú pár végül összeköti életét, és boldogan élnek míg meg nem halnak, ahogy a népmesék is végződnek.
Sztárestek zongorával
Közreműködik: Freddie De Tommaso
FAURÉ / RAVEL / SAINT-SAËNS // Bavouzet / Takács-Nagy
FAURÉ: Masques et bergamasques, op. 112
RAVEL: D-dúr zongoraverseny bal kézre
SAINT-SAËNS: 3. (c-moll, „Orgona”) szimfónia, op. 78
A bécsi klasszika - M. Haydn, Dittersdorf, Mozart, Beethoven
A Harlem Globetrotters 100 éves jubileumi turnéja 2026-ban három állomással érkezik Magyarországra – Veszprémbe, Szegedre és Budapestre.
Ralph Bakshi nevét valószínűleg nem sokan ismerik, pedig a hetvenes évek elején még botrányt is kavart két animációs filmjével (Fritz, a macska; Heavy Traffic), amelyeket már-már felnőttfilmként emlegettek.
Eredeti nyelven, magyar felirattal.
A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.
Sokakat meglepett annak idején, hogy kétéves sikerszériájukat követően, miután megnyerték az A38 tehetségkutatóját, a Talentométert, és bevették Európa színpadait, köztük a Müpát is, a makrohang feloszlott. Aztán újabb, de kellemes meglepetést okoztak a hírrel, hogy 2023-ban újra megszólalt a „jazz for metalheads” – ahogy saját stílusukat meghatározzák.
Közreműködik:
Borbély Mihály - szaxofon, fúvós hangszerek
Dés András - ütőhangszerek
Fragment 24
A Hazám (Má vlast) a neves cseh zeneszerző, Bedřich Smetana hat szimfonikus költeményből álló ciklusa, amely a szülőföldje iránti szeretetben gyökerezik. A mű a cseh táj szépségeit, a főbb nemzeti legendákat, és részben a valós történelmi eseményeket ünnepli.
Egy zsidó család igaz története, amely a második világháború alatt Amszterdamban bujkált, majd röviddel a háború vége előtt a náci népirtás áldozatává vált. Anne Frank naplójában örökítette meg a bujkálás alatti életet.
Győri Filharmonikus Zenekar
Műsor:
W. A. Mozart: Cosi fan tutte – nyitány (5’)
A. Vivaldi: c-moll fagottverseny, RV 480 (11’)
A. Vivaldi: Esz-dúr fagottverseny, RV 483 (11’)
J. Haydn: D-dúr szimfónia No.104 (29’)
Közreműködik: Lakatos György – fagott
Vezényel: Madaras Gergely
Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni belső világa elevenedik meg Vecsei H. Miklós és a zenészekből, képzőművészekből álló QJÚB nevű társulás koncertszínházi előadásában. A produkcióval Radnóti Miklós halálának 80. évfordulójára emlékezünk.
Baráti Kristófot kifogástalan technikája, egyedülálló zenei kifejezésmódja és költői játéka emeli a világ élvonalbeli muzsikusai közé. Mindezek a kvalitásai a legkoncentráltabban, legtisztábban érvényesülnek Bach műveinek előadásában.
pozycji w koszyku
suma:
Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.