Buy tickets
Isten átússza értünk a végtelent oda-vissza, kétszer is. Jézus lecsippantja kedvenc burundi lattéját soha le nem járó aranykártyájával. Éva a kalocsai papucsával szétveri az édenkerti kígyó fejét. Pilátus jobb lábbal kelt, szabadon engedi a Messiást.
VADRÓZSÁK TÁNCHÁZ az Őrmezei Közösségi Házban – ezúttal Búzai táncokkal!
A Ládafia garázsvásár a budakalászi Kós Károly Művelődési Házban évek óta nagy sikerrel működik, az eladók és a vásárlók legnagyobb örömére. Havi rendszerességű eseményein sok-sok tárgy cserélt gazdát: amire itt már nem volt szükség, ott életre kelhetett, az új tulajdonos legnagyobb örömére. Végtére is, ez a garázsvásárok lényege, nem igaz?
Nőnap alkalmából lehetőség szerint madarat szeretnénk fogatni minden megjelent nővel, nagymamával, kismamával, kislánnyal és nagylánnyal.
Fedezd fel velünk az erőművészet gyöngyszemét és barangoljuk be együtt az egykori November 7. Hőerőmű ipari monstrumait!
Juhász László örök, a gyerekdalai pedig örökzöldek. Míg a kicsik zenét hallgatnak, játszanak és énekelnek, a szülők szakértőkkel konzultálhatnak arról, hogyan hozhatják a legjobb formájukat 6 éves korig ajánlott.
Márciusi téma: Online/offline szülők egy online világban - megerősít vagy elbizonytalanít? És mit mond erről a Chat GPT?
GYERKŐC KREATÍV FESTŐSULI
Gyerkőc Kreatív Festősuli indul februártól a Wekerlei Kultúrházban!
Tarts velünk 2026. március 7-én, 10:00 órakor a Varázsvölgy Kokárdakészítő workshopján, ahol együtt alkothatjuk meg március 15. ünnepi jelképét!
Ebben az időszakban előkerülnek a nemzeti színek – idén ne csak viseld, készítsd is el saját kokárdádat.
A hosszú tél után mindig nagy örömet jelent a március elején szirmaikat bontó leánykökörcsinek látványa. Túránk során a Strázsa-hegyi tanösvényt járjuk be kökörcsinek és egyéb koratavaszi virágok után kutatva.
Közreműködők:
Kecskés Karina színésznő, mesemondó
Fehérváry Lilla muzsikus, énekes
Mi sül ki abból, ha a konyha egyszer csak életre kel?
Ha a sótartó elkóborol, a lábos mesét mond, és a kanalaknak is megjön a beszélhetnékjük?
Járd be velünk az újjászületett Lovardát a pincétől a padlásig, hogy megismerd az épület történetét és kulisszatitkait is!
Gyere el várostörténeti sétánkra, amelynek keretén belül megismerheted a Margit-szigeti domonkos apácakolostor, a domonkos rend, és Szent Margit életének történetét, miközben korabeli élőzenével repítünk vissza a középkorba!
Kutyabarát séta!
A Barlangok Hónapja alkalmából Vincze Péter geológus rendhagyó hosszúságú, tartalmú és útvonalú túra keretében kalauzolja végig az érdeklődőket hazánk leghosszabb barlangja, a Pál-völgyi-barlang kiépített szakaszain.
Ismerd meg velünk a Budavári Palota viharos történetét az Anjou királyok erődítményétől a második világháborún át egészen napjainkig!
A Barlangok Hónapja alkalmából Vincze Péter geológus rendhagyó hosszúságú, tartalmú és útvonalú túra keretében ismerteti meg az érdeklődőket a Budapest föld alatti virágoskertjeként emlegetett Szemlő-hegyi-barlang értékeivel.
A Kuckakaó mesesátor egy csoda sátor, amit közösen varázsolunk ide, a Wekerlei Kultúrházba, és ha ügyesen mondjuk a varázsigét, akkor mesét, közös játékot, kézműves foglalkozást és kakaót varázsolunk. Fontos, hogy hozd a mesés jókedvedet, a zseblámpádat, a tesódat, és a plüssödet!
Teázz és korzózz velünk a Kossuth utcán, majd csodálkozz rá az esti város lüktetésére a veszprémi "felhőkarcoló" első lakója ablakából!
Rendezvény csak 45 feletti nőknek!
Dr. Bártfay Réka pszichiáter kávéházi beszélgetésének címe: „Nők 45 felett – mi az újrakezdés receptje?”
Énidő. Kreativitás. Egy pohár bor.
Engedd el az állandó rohanást és megfelelést, itt az este, ami csak rólad szól!
Alkoss egyedi táskát, olyat, amilyen TE vagy!
Honleányok, zászlóanyák, honvédnők – a forradalom és a nők!
Március 7-én különleges estére hívjuk vendégeinket a Fácánligetben, ahol a nőnap és a márciusi forradalom szelleme találkozik egy közös élményben.
Honleányok, zászlóanyák, honvédnők – a forradalom és a nők!
Március 7-én különleges estére hívjuk vendégeinket a Fácánligetben, ahol a nőnap és a márciusi forradalom szelleme találkozik egy közös élményben.
Közreműködnek a Zeneakadémia zongora szakos hallgatói:
Grosch Dániel, Jenei Lúcia Donatella, Kovács Gregor, Paládi Máté
Izgő-mozgó Hangerdő | zenepedagógiai foglalkozás | Öröm-Hang-Ár alkotóműhely
A tematikus vasárnap délelőttön, négy helyszínen számtalan kézműves technikát, festési eljárást sajátíthatnak el a résztvevők.
Célunk, hogy olyan érdekes módszereket is megmutassunk, melyek megismerésére máshol nincs lehetőség.
A programokon megtalálja a helyét a kisiskolás és a szülő egyaránt.
Recommended for children ages 4 to 10
Hungarian-language discussion programme.
Szeretettel várunk minden játékos kedvű érdeklődőt a Napfényes Rendezvényterembe– legyen szó könnyed nevetésről vagy izgalmas kihívásokról, itt mindenki megtalálhatja a neki való játékélményt!
Titkokat rejtő palota? Szellemi, históriai, építészettörténeti kalandozás? Mindez együtt és külön-külön is igaz az egykori patika- és lakóházra, amely a budai Várnegyedben, a Dísz téren található.
Ismerd meg velünk Ybl Miklós egyik remekművének történetét az építésétől egészen napjainkig és gyönyörködj a lenyűgöző budapesti panorámában!
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.