Popular programs

3907 Programmer


Kelemen Barnabás és Concerto Budapest
A Kodály-bérlet zárókoncertjén folytatódik Keller András és a Concerto Budapest romantikus sorozata, amelyben előadják a romantikus zeneirodalom legnagyobb hatású műveit.

A darab hat különböző hátterű nőről szól, akik látszólag semmiben sem hasonlítanak egymásra, mégis ugyanarra az önbizalom-növelő rúdtánckurzusra jelentkeznek – ám hamar kiderül, hogy nem csupán a szexi mozgás miatt jöttek.

A WIGMORE SOLOISTS kiemelkedő muzsikusok társulása, művészeti vezetője Michael Collins, és az együttes létrehozásában részt vett a Wigmore Hall igazgatója, John Gilhooly. Az együttes széles és változatos repertoárt játszik, és elkötelezett amellett, hogy a nagyszerű műveket a lehető legmagasabb szinten újítsa meg.

Haydn: 32. (C-dúr) vonósnégyes, Hob. III:39, op. 33/3 („Madár”)
Eötvös: Korrespondenz
Beethoven: 15. (a-moll) vonósnégyes, op. 132

A Testbe zárt ima táncszínházi produkció az egykori táncművész, Horváth Renátó tragikus hirtelenséggel bekövetkezett bénulásának történetét és az ezzel járó periódusait dolgozza fel.

A programon való részvétel regisztrációhoz kötött!
Vajon milyen egy éjszaka a bezárt múzeumban, mi történik lámpaoltás után a tárgyakkal? Most itt a lehetőség, hogy a saját szemeddel győződj meg róla. Gyere és tölts velünk egy izgalmas éjszakát a Néprajzi Múzeumban! Diákcsoportoknak és családoknak.

Van, hogy csak pislákol, van, hogy nem is értjük, hogy lehet ennyire erős. Van, hogy kialszik, s nem tudjuk meglehet-e gyújtani újra és ha igen, mégis hogyan.
Mindennek az eredője, a belső indíttatás, mely döntéseinket határozza meg, úton a cél felé.🛣️

vígjáték két részben
Történik napjainkban, Párizs egyik előkelő negyedében

Zs. Vincze Zsuzsa koreográfus több évtizedes alkotó munkájának formanyelve a magyar folklór, az eredeti néptánc, amely szűnni nem akaró inspirációt jelent az idén Kossuth-díjjal kitüntetett művész számára. Az egy egész életutat összegző műsorban megannyi ihlető érzelemre komponált tematikus koreográfiák és a magyar néphagyomány iránti szenvedélyről tanúskodó előadásrészletek kerülnek bemutatásra.

A darab címe Fekete tyúk ami nem véletlen, hiszen az 1987-ben alakult világhírű Parno Graszt zenekar dalai csendülnek fel 4 hangszerre átdolgozva (hegedű, gitár, tangóharmonika, kahon).

A breaking kultúra napjaink egyik legszínesebb táncstílusa, ami az utcáról egészen az olimpiáig menetelt.

A jól ismert történet most két mai magyar szerző tolmácsolásában elevenedik újjá. Gyönyörű dalokkal, tehetséges fiatal énekes színészekkel gyönyörű díszletek között újszerű tolmácsolásban.

Halász Judit színészi pályafutásával párhuzamosan új műfajt teremtett előadóművészként. Magyar költők verseit évtizedek óta énekli gyermekeknek - a magyar könnyűzene legjobbjainak megzenésítésében. Generációk nevelkedtek fel lemezeinek hallgatása közben. 18 megjelent lemez után egész estés filmkoncertet forgattak a művésznővel. A Csirbiri koncerten a filmkoncert zenei anyagából hallható válogatás, amely csokorba fogja Halász Judit egyedülálló pályafutásának legnépszerűbb alkotásait.

A Keleti István Művészeti Szakgimnázium végzős hallgatóinak előadása

Ismeritek Hamupipőke történetét? Nos, Hamupipőkének nem volt jó dolga, hiszen mostohája és fogadott testvérei állandóan gúnyolták, csúfolták. Végül egy különös véletlen segítségével mégis eljutott, az áhított bálba ahol találkozott egy délceg fiúval...

Zenés bábjáték a Fabula Bábszínház előadásában.

A nagysikerű A MINISZTER FÉLRELÉP című film újra színpadon a Bánfalvy Stúdió produkciójában!

Először Győrújbaráton!
Az 50. éves Győrújbarát SE születésnapi buliján DELTA Koncert!

Színház a legkisebbeknek!
A 0-4 éves korosztályt és szüleiket, nagyszüleiket várja a Lóvasút babaszínházi sorozata.

MAZSOLA ÉS TÁDÉ
zenés bábjáték - Ametist Bábszínház előadása

Játékos hangszerismertető sorozat – 4 éves kortól 10 éves korig ajánlott

A családoknak szól Paár Julcsi magával ragadó, nép- és világzenei elemekből szövetelt, táncos, mesés kavalkádja. Impulzív, korosztályokon átívelő mesevilágba varázsolják át a nézőt a virtuóz zenészek, dinamikus és humoros táncszínházi elemek, lendületes sodrású játék. Nem csoda hát, hogy a történet szereplői és az őket minden kalandban végigkísérő muzsikusok mellett, a közönségből is előbújik a világot felfedezni vágyó gyermeki én, vagy egy merész, mindenre elszánt róka.

Aki nem hiszi, járjon utána!

Közreműködnek:
Paár Julcsi - ének, mese
Szakál Tamás - hegedű, ének, mese
Kováts Gergő - fúvós hangszerek
Szabó Dániel - cimbalom
Könczei Bálint - brácsa
Bognár András - nagybőgő
Csiki Gergely - tánc, koreográfia
Steier-Eichmüller Barbara - tánc

Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.