Program


Zene–szó: Szakcsi Lakatos Béla estje / LITERÁRIUM EXTRA

Zene–szó: Szakcsi Lakatos Béla estje / LITERÁRIUM EXTRA

A Magyar Kultúra Napján a Müpa különleges műsorral tiszteleg a 2017/18-ra Az évad művészévé választott Szakcsi Lakatos Béla szerteágazóan gazdag munkássága előtt.  more

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Monday, January 22 2018 7:00PM

A kortárs jazz meghatározó alakjának nemzetközi karrierjét az 1970-ben a Montreux-i Jazzfesztiválon Pege Aladár kvar¬tettjével elnyert második díj indította el. A Rákfogó együttes, majd a Saturnus tagjaként jelentős szerepe volt a fúziós zene hazai elterjedésében, de érdeklődése kiterjedt a komoly¬zene és a jazz ötvözésére is. A 2004-ben megjelent Na dara! (Ne félj!) című albuma a cigány jazz műfajteremtő darabjának tekinthető. Életműve elismeréseként 2005-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, 2006-ban Prima-díjban részesült, 2014-ben A Nemzet Művészévé választották. Az utóbbi időben behatóan foglalkozott Kurtág György és Ligeti György műveivel, mert továbbra is elhivatottan kísérletezik azzal, hogy az elkülönülő zenei műfajokból közös nyelvet teremtsen.

Koncertjeire legújabban a jazz és a kortárs improvizáció ötvözése jellemző. Ezzel túllépi a megszokott kereteket, a klasszikus és a kortárs zenére, a népzenére, valamint a jazz¬re egyaránt reagáló progresszív stílust hozva létre. Ez a határokat feszegető, autonóm nyi¬tottság, csillapíthatatlan kísérletező kedv ihlette meg a műsor alkotóit, hogy a kortárs magyar irodalom legjavából hívjanak meg hozzá társakat. Szakcsi, Bereményi Géza, Darvasi László és Závada Pál közös fellépése a zene és az irodalom izgalmas párbeszédének ígérkezik.


Rendező: Müpa

Our offer


Kukorica Jancsi és Iluska megindító szerelmi története, a csodás, magyar népmesei motívumokban bővelkedő daljáték, mely híven követi az eredeti művet - és amely több mint száz éve visszatérő sikerdarabja a hazai és határon túli színpadoknak -, negyven év után ismét látható lesz a Budapesti Operettszínházban.

Janikovszky – lánykori nevén Kucses – Éva tizenkét és tizennyolc éves kora között, 1938-tól 1944-ig vezette a naplóját. Negyedik naplófüzetének borítóján ceruzával írva ez áll: „Kizárólag az utókor számára.”

Follow us!


Suggestions


20°C felett 20% kedvezmény

József Attila Színház

Tombol a tavasz, vár rád a #JASZ! Fiatal társulatunk tehetséges sztárjainak minden előadását 20% bulikedvezménnyel nézheted meg évadzárás előtt!

SopronFest

Sopron - Lővérek

2024-ben május 17-18-19-én, vagyis a pünkösdi hétvégén zajlanak a SopronFest kiemelt eseményei megnövelt helyszínen a Lővérekben.

Gaetano Donizetti LA FILLE DU RÉGIMENT Comic opera in two acts, in French, with spoken dialogues in Hungarian, with Hungarian,…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.