Zenéjüket, albumaikat és színpadi produkciójukat csak a legemelkedettebb jelzőkkel illetik; fenomenális, elsöprő, briliáns, minőségi, mindig friss és lehengerlő. Önerőből, csak zenei teljesítményüknek köszönhetően vívták ki rajongók millióinak imádatát és a kritikusok megbecsülését: nincs olyan jelentős brit szakmai díj, mellyel ne büszkélkedhetnek, színre lépésük óta se szeri se száma az olyan zenekaroknak, akik úgy játszanak vagy úgy akarnak játszani, mint ők. Amióta bekerültek a köztudatba, várjuk a pillanatot, hogy fellépjenek a VOLTon, és csak azoknak kell elmondani, mekkora öröm lesz végre látni őket a fesztivál legnagyobb színpadán, akiket szégyenszemre még mindig zavarba hoz a kérdés: Who the Fuck Are Arctic Monkeys?.
Legfontosabb pillanat:
2003. június 13-án léptek fel először az otthonuk, Sheffield központjában található The Grapes nevű pubban, miután intenzív demógyártásban kezdtek a 2fly stúdióban, ahol elkészítették a tizenhét számból álló Beneath the Boardwalkot. Az anyag hamar felkerült a világhálóra és a lelkes megosztóknak köszönhetően a banda egyre nagyobb népszerűségnek örvendett, sőt a brit sajtó és országos rádióadók részéről is egyre komolyabb figyelmet kaptak. Egy helyi amatőr fotós és videómágus, Mark Bull volt, aki először klipet készített nekik, a Fake Tales of San Francisco demólemezükhöz hasonlóan komoly netes karriert futott be, a saját kiadású mini-EP, a Five Minutes with Arctic Monkey-s megjelenése után pedig már több ezer rajongó fogadta őket a Reading and Leeds fesztiválon. 2005 júniusában igazolta le őket a Domino kiadó: a Laurence Bell nappalijából irányított label címkéje alatt jött ki ugyanebben az évben ősszel a brit slágerlista élére került I Bet You Look Good on the Dancefloor, majd a When the Sun Goes Down. Ezek után senki nem volt meglepődve, hogy bemutatkozó albumuk, a Whatever People Say I Am, That's What I'm Not is a lemezeladási listák élén debütált. Arra viszont talán senki nem számított, hogy vele az Arctic Monkeys rekordot állít be: a lemez a legrövidebb idő alatt a legnagyobb példányszámban eladott albumként vonul be a brit könnyűzene történetébe.
Amit érdemes tudni!
Eddigi pályafutásuk során nem volt olyan albumuk, amivel mellényúltak volna: valamennyi lemezük vezette a brit eladási listát. Két albumot leszámítva, a Josh Homme által producerált, elődeihez képest sötétebb hangulatú Humbug (2007) és a karcosabb pop-témák felé nyitó Suck It and See (2011) kivételével mindegyik versenyben volt a Mercury-díjért, a Whatever People Say I Am, That's What I'm Nottal nyertek is. A legkülönbözőbb kategóriákban hétszer bizonyultak a legjobbnak a BRIT Awards-on, két Grammy-jelöléssel is büszkélkedhetnek, legfrissebb munkájukat, a tavaly szeptemberben megjelent AM-et az NME az év albumának választotta, valamint szinte érkezésének pillanatában felkerült arra a szintén általuk összeállított friss listára, melyen minden idők legnagyszerűbb lemezeit rangsorolták.
Legfontosabb számok:
Do I Wanna Know?, R U Mine?, Brainstorm, I Bet You Look Good on the Dancefloor, When the Sun Goes Down, Fluorescent Adolescent, Why Would You Call Me When You're High?, Crying Lightning, Leave Before the Lights Come On, Don't Sit Down 'Cause I Moved Your Chair, One For the Road, Arabella
Bővebb információ: http://
sziget.hu/volt/jegy/jegyarak
