Olyan mű született, amely nem a liturgikus hagyományba illeszkedik, hanem a koncertteremben érzi otthon magát, olyannyira, hogy 1874-es bemutatója óta halottak napján - a 10-11. században ünneppé nyilvánított napon - Mozart Requiemje mellett ez szólal meg a leggyakrabban. Persze, nem csak ekkor - népszerűségének egyik oka az lehet, hogy az addig operái révén világhírűvé lett zeneszerző hitelesen tudta benne kifejezni mindazt az érzelmet és árnyalatot, amit ez a hárombetűs szó jelent: gyász.
A művet a Művészetek Palotájában az az Alberto Veronesi dirigálja a két jeles magyar együttes élén, akiről hosszan lehetne sorolni, mely rangos operafesztiválok és operatársulatok művészeti vezetője a világ különböző pontjain. Az olasz dirigens azonban a 19. századi itáliai zenés színházi műveknek nemcsak kimagasló előadója és ismerője, hanem kutatója is. Nevéhez fűződik például Puccini, Mascagni, Leoncavallo operáinak lelkes kritikai visszhangot kiváltó felvétele, illetve bemutatója olyan énekes nagyságok közreműködésével, mint Elīna Garanča, Angela Gheorghiu, Roberto Alagna és Placidó Domingo.
Közreműködik: Norma Fantini - szoprán, Németh Judit - mezzoszoprán, Stefano Secco - tenor, Samuel Yuon - basszus, MR Szimfonikusok, MR Énekkar (karigazgató: Somos Csaba), Nemzeti Énekkar (karigazgató: Antal Mátyás)
Vezényel: Alberto Veronesi