VARNUS XAVER ORGONAHANGVERSENYE A MEZŐLAKI VARNUS TEREM AVATÁSA ALKALMÁBÓL

Varnus Xaver két esztendővel ezelőtt megvásárolt egy gyönyörű, XIX. századi templomot Kanadában, koncertteremmé alakította át, és sikeres nyári fesztivált indított el benne. E sikeren felbuzdulva 2020 utolsó heteiben megvásárolta a bájos dunántúli kis falu, Mezőlak pusztulásra ítélt Evangélikus Öregtemplomát, elkezdte az épület restaurálást, vásárolt hozzá Németországból egy csodálatos hangú, 2500 sípos nagyorgonát, és 2023. május 14-én lesz az új nevén immár Varnus terem avatása.

 

Varnus Xaver korunk talán legismertebb orgonaművésze. YouTube csatornáját (youtube.com/xavervarnus) 32 millióan nézték meg ezidáig, Bach koncertjének filmje, amelyet a Berlini Dóm nagyorgonáján rögzítettek, a maga közel 14 milliós YouTube megtekintésével hivatalosan is a történelem legnagyobb nézettségű orgonahangversenyévé lett.
Nyaranta az Atlanti-óceán kanadai partján lévő magán-koncerttermének orgonáján ad kultikus hangversenyeket, minden ősszel és tavasszal pedig a világ nagy katedrálisaiban és koncerttermeiben ad teltházas hangversenyeket, amelyeknek közös jellemzője, hogy hónapokkal előre nem lehet már jegyeket kapni rájuk.
Az elmúlt negyven esztendőben sokan, és sokféleképpen méltatták Varnus Xaver művészetét - Mark Wigmore, Kanada klasszikus zenei rádiója, a New Classical FM kritikusa egyenesen ezt mondta róla: “A XXI. század orgonazenéjének egyik legmeghatározóbb alakja”, míg Robert Everett-Green, a The Globe and Mail kritikusa ezt írta: “Lehetetlen szavakkal leírni játékának szemfelnyitó erejét.” Ám évtizedekkel korábban, amikor kanadai évei után Varnus Xaver 1990. augusztusában visszatért szülőhazájába, és dupla koncertet adott a budavári Mátyás-templomban, a fiatal zenetörténész és zenekritikus, Dr. Solymosi Tari Emőke, aki ma már a Zeneakadémia professzora és Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, ezt a recenziót írta 1990. augusztus 27-én az Esti Hírlap hasábjain:
“Volt, aki csukott szemmel hallgatta. Volt, aki a zene ritmusára egész testével ízlett-mozgott. Volt, aki könnyezett, és volt, aki egy templomi díszre meredt, mosolygó arccal, csillogó szemmel. Ez nem egy orgonakoncert volt a sok közül. Ez csoda volt, melyet oly ritkán élhetünk meg, szertartás, amelyen a tehetséggel megáldott ember titkokba avat be minket, elbűvöl, fölemel, kiteljesít, újjávarázsol. Ilyenkor részesei lehetünk egy hatalmas, csodálatos erő működésének, mely erőt csak bámulni tudjuk, és a hatalmába kerülni, birtokolni nem. Varnus Xaver a Mátyás-templomban Bachot játszott. Bachot, olyan méltósággal és természetességgel, olyan lenyűgözően, hogy az embernek eszébe sem jutott, hogy ezt másképp is lehetne. Időhöz és térhez nem kötött, örök szellemi-lelki áramlatok érintését érezhettük, már akkor, amikor először szólalt meg az orgona. Ebben a muzsikálásban olyan rend volt, mint a világmindenségben, úgy következtek a hangok egymás után, ahogyan a bolygók haladnak a pályájukon. A d-moll toccata és fúga után improvizált, nyolc tételben. Micsoda káprázatos hangszínkavalkád volt ez, és micsoda különös asszociációkat keltett! Az őstehetség az őselemeknek adott hangot. Egyszer mintha a káoszbeli ősbugyogást, máskor mintha a mindent elsöprő tűz ropogását hallottuk volna. És a tudat, hogy mindez ott és akkor, a fülünk hallatára születik, és soha meg nem ismételhető - hátborzongató. Igazi romantikus művészegyéniség és romantikus ember a maga misztikum iránti vonzalmával. Olyan, mintha a múlt századból csöppent volna ide, amikor a közönség is tudott még igazán rajongani az igazi művészetért, amikor még hitt abban, hogy a művészet isteni megnyilatkozás. Varnus képes olyan érzelmeket kelteni, hogy úgy érezzük, falak omlanak le bennünk. Ezért közvetítheti a legnagyobb szellemek üzenetét. Neki megadatott, hogy megteremtse azt a bizonyos szent percet, amikor a művész körül megáll a levegő. Koncertje után a közönség egy emberként állt fel, és az orgonakarzat felé nézve ünnepelte. Jegyezzük meg itthon is a nevét. A nagyvilág már megjegyezte.”