Tünet Együttes (Szabó Réka Társulata): Szeánsz

Rendező: Szabó Réka
Szereplők: Dózsa Ákos, Góbi Rita, Gőz István, Kántor Kata, Kövesdi László, Szász Dániel, Vadas Zsófia Tamara
Zene: Keleti András, Márkos Albert
Kosztüm: Bodnár Enikő
Fény: Szirtes Attila
Dramaturg: Peer Krisztián
Külön köszönet: Farkas Zsolt

Szeretnéd, ha bevennénk? Tudod a szabályokat?
Ez nem villamos, hogy kiszállok-beszállok, nem nyílik az ajtó, de minek is nyílna. Szuszog az egész szerkezet.
Hogy tudnánk együtt venni a levegőt? Csak ha kifújom, van mit beszívnod. Kicsit elhasznált, de mit van mit tenni, ilyen szűk térben.
Ha bántasz, azonnal sírok. Ha kedveskedsz, azonnal mosolygok. Ha figyelsz rám, produkálom magam. Ha csinálsz valami érdekeset, én is azt akarom csinálni. Ha van valamid, nekem is kell. Csalok, hazudok, én leszek az első. Ha mégse, megmondlak.
Szeretnék köztetek lenni, én, a legkülönb.
Hogy tudna együtt dobogni a szívünk, ha egyszer mindannyiunké össze-vissza ver?

A 2006-ban a Budapesti Őszi Fesztiválon bemutatott Szeánsz kortárs musical hangszerek és zenészek nélkül. Az előadásban minden zene emberi hangok és tárgyakból előcsalogatott zajok-zörejek segítségével jön létre. A játszótérre emlékeztető színpad nagyranőtt gyermek szereplői egy közös szeánszon idézik meg az elveszett aranykort, ám minden kísérletük kudarcba fullad, mert a csapatot ellentétek, pozícióharcok, személyes érvényesülési kísérletek zilálják szét. Az előadásban szereplő táncosok és színészek közös improvizációk során hozták létre szatirikus és groteszk víziójukat a felnőttek játékairól és játszmáiról, az együttműködés és a kommunikáció csapdahelyzeteiről.

Az előadást 2007-ben jelölték Magyarország egyik legrangosabb koreográfusi díjára, a Lábán Rudolf-díjra, valamint beválogatták a németországi Ludwigshafenben tartott No Ballet nemzetközi koreográfusversenyre.

„Egyszer fönt, másszor lent: öt táncos és két színész tökéletesen összeforrott létezése hozza össze ezt a libikókát, olykor valaki a mozgás- és hangsorozat élére áll, a többiek követik, van, aki ügyesen, van, aki vonakodva, és van, aki viccet csinálva saját „ügyetlenségéből”. (…) Az egész nagyon vicces. Virtuóz váltások, kiapadhatatlan fantázia. Semmi aritmia.”
(Csáki Judit, Magyar Narancs)