Podujatie


Szegény Dzsoni és Árnika
8

Szegény Dzsoni és Árnika

A történetből megtudhatjuk, hogy hol lakik a jóságos Hétfejű Tündér, érdemes-e jónak lenni, és egymásra találhatnak-e azok, akiket maga a Százarcú Boszorkány átkozott meg, a kacsakirály és a kacsa-királykisasszony tanulságos históriájából pedig az is kiderül, hogy az önzetlen szeretet csodákra képes.  Viac

Aktuálne podujatia




Szegény Dzsoni és Árnika

Szegény Dzsoni és Árnika című előadásunk Lázár Ervin meséje nyomán készült, amely egy vándorútra kelő szerelmespár történetét meséli el. Az adaptációt Szirtes Edina Mókus semmivel sem összetéveszthető, szívet melengető világzenei dallamai és a slam poetry világából érkező Závada Péter játékos dalszövegei teszik gyerekek és felnőttek számára egyaránt élvezetessé. A történetből megtudhatjuk, hogy hol lakik a jóságos Hétfejű Tündér, érdemes-e jónak lenni, és egymásra találhatnak-e azok, akiket maga a Százarcú Boszorkány átkozott meg, a kacsakirály és a kacsa-királykisasszony tanulságos históriájából pedig az is kiderül, hogy az önzetlen szeretet csodákra képes.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem volt bábrendező szakos hallgatója, Szenteczki Zita egykori vizsgaelőadásaként debütáló darab többféle technikát vonultat fel, a klasszikus kesztyűs bábtól az óriásmaszkig.

Follow us!


Tipy


Spiró György: Szappanopera

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ, Szentendrei Teátrum, 6SZÍN

Ki a zsidó? Mi az, hogy zsidó? Budapesten, egy Holokauszt-kárpótlási ügynök csönget be egy nőhöz. A darab olyan tabukat tör…

Ments meg, szerelem! Szép

Városmajori Szabadtéri Színpad

Nyolc ember mulatságos és megható találkozása az online térben a pandémia idején. Musicalvígjáték a félreértésekről és a válságon győzedelmeskedő szerelemről.

1905. Elárverezik a párizsi Operaház teljes hajdani berendezéseit. Többek között egy csillárt, amely a kikiáltó szerint egy máig sem…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.