Biográfia helyett tehát inkább egy kis ars-poetica magamról, és a zenéről.
Próbáltál már karaoke-zni? Ismerős ugye, hogy milyen furán szól a hangod közönség előtt, és mikrofonban, mint otthon például főzés közben, vagy a fürdőszobában a zuhany alatt? Milyen könnyen hiszi azt az ember, hogy „Ó, hát énekelni nem egy nagy dolog!" Aztán emlékezz vissza, mennyire bátortalanul adtad elő a kedvenc dalodat egyedül, ismeretlen közönség előtt. Mintha sosem énekelted volna, vagy valami ilyesmi, igaz? Persze, lehet, hogy bátran kiálltál, ha őstehetség vagy, vagy, ha előtte legurítottál egy kis „ihletadó" nedűt a torkodon! De ezek még akkor is csak hangok, tisztán-hamisan, ahogy sikerült. Hol van még a dinamika, az előadásmód, és sok-sok más, amitől kész produkció lesz?
Drága klarinét főtárgy tanárom mondta egyszer, Kovács Béla: „a profi a kis dolgoktól lesz profi! Nézz meg egy magasugrót! Tízből tíz versenyző biztosan átugorja a két méter harmincas magasságot, de ha néhány centivel feljebb teszik a lécet, a legtöbben leverik! Nem a két méter harminc, hanem az a pár centi a lényeg!" Így vagyunk mi mindennel az életben igaz? A dolgok nagy részéhez sokan konyítunk valamit, de ha már speciális a megoldandó feladat, szakértőt hívunk. Ez így van jól! Ez a rend, nem lehet mindenki polihisztor, és nem is kell, hogy az legyen.
Egy hangszeren az első feladat, hogy minden egyes hangot meg kell tanulnod ezerféleképpen eljátszani, és csak utána jöhet a „többi", ami a zene lényege! Ha pedig hosszabb ideig nem gyakorolsz, berozsdásodsz, mert akármennyire kézben van a hangszer, mégis egy idegen tárgy, nem a tested része. Miután megtanultad, onnét kezdve folyamatosan karban kell tartanod a mozdulataidat a hangszer játszófelületén, lehet az billentyű, vagy akár húr. A fúvós hangszereknél még hozzájön a szájtartás, és a tüdő megfelelő használatának elsajátítása is... és ez még csak a jéghegy csúcsa!
Mindezt csupán azért osztottam meg veled ilyen részletességgel, hogy érzékeltetni próbáljam a zenélés velejáróit, és hogy mennyi munkával jár akár egyetlen dal tökéletes, közönség által élvezhető előadása, legyen az egy Bach hegedűverseny, vagy egy jó magyar slágerzene. Végül, ha már úgy érezed profi zenész vagy, van még egy nehéz próbatétel: a Közönség.
Úgy kell előadni a műsorodat közönség előtt is, mint amikor otthon a legjobban játszod el gyakorlás közben! Ez nem mindig sikerül ám, még az úgynevezett profiknak sem! Ha jó formában vagy, és mindentől el tudsz vonatkoztatni, akkor viszont nyert ügyed van!
Én a színpadon akkor érzem magam igazán felszabadultnak, amikor már nem én játszom a zenét, hanem a zene játszik engem... Amikor a zene átveszi az uralmat fölöttem, szinte lebegek, és már nem érzem magam semminek, megszűntem létezni atomjaimban, csak a zene, ez a másfajta dimenzió tölti ki az egész létezésem. Ilyenkor egy dolog számít, hogy végigjátszhassam a dalt, semmi más. Megáll az idő körülöttem, és bárhol történik ez meg velem, lovas kocsival sem lehetne elvonszolni onnét...
Igen, ez az igazi! Akár egy meditáció. Fantasztikus, doppingoló érzés.
Talán ezért zenélek, talán minden zenész ezért csinálja!
Nagyobb szakmai állomások az életemben:
Zeneakadémiai diplom
MÁV Szimfonikusok
BM Duna Művészegyüttes (klarinétos)
Magyar Rádió (zenei szerkesztő)
Hyatt Regency Hotel (instrumentális zene, előadó művész)
FilmAgent Kft. (zeneszerző, filmzene)
Interaktív Kft.
Hosszabb vendégszereplések:
Bad Berneck, Norderney (Németország, műsoros est, fellépő művész)
Kuba (fellépő művész) "
