program


Savaria Szimfonikus Zenekar

Savaria Szimfonikus Zenekar

KÖNNYED AMERIKAI ESTE

Dato



1892-ben, a New York-i zeneakadémia megalapításakor még azért hívták meg annak élére Dvorákot, hogy egy elsőszámú európai zenei tekintély vigye sikerre az intézményt. Néhány évtizeddel később azonban Amerika már úgy volt az európai gyökerű klasszikuszenei élet egyik középpontja, hogy közben kiforrott saját zenei kultúrája is volt, a jazz. Ez a stílus aztán meghódította a világot, és ahogyan a klasszikus zenéről a világon mindenhol Európa jut az emberek eszébe, a jazzről pedig Amerika.
Ezen az estén ebben a világban tehetünk körutazást. Az orosz zsidó bevándorlók gyermekeként született Gershwin néhány év alatt az amerikaiak identitásformáló szerzője lett, akinek musiceljei, dalai és szimfonikus kompozíciói máig nagy népszerűségnek örvendenek a zenei életben. Első pillantásra talán azt hinnénk, hogy a Girl Crazy című musical nyitányát nem ismerjük, de meghallgatva a zenét, rájöhetünk, hogy ott felidézett dalok nagyon is ismerősen csengenek.
A Kék rapszódia - amelyről tudjuk, hogy igazából nem is kék, hanem melankolikus, de szeretnénk ilyen vidáman melankolikusok lenni - virtuóz zongoraszólamával, színes hangszerelésével és vicces történetével - Gershwin annyira elfelejtette a megrendelést, hogy egy újságcikkből értesült arról, hogy dolgozik a darabon - méltán híres és népszerű darab a zongoristák és a közönség körében is. Az Egy amerikai Párizsban című szimfonikus költemény azért is különleges, mert nemcsak Amerikából hordoz egy szeletet, hanem abból is, hogyan látták 100 évvel ezelőtt Párizst Amerikából.
Leonard Bernstein a 20. század egyik különleges figurája. Az amerikai születésű karmester a klasszikus repertoár vezénylésében szezett magának nemzetközi hírnevet, de zeneszerzőként teljesen amerikai, jazzes és könnyed. Ezt bizonyítja a West Side Story című musicaljéből készült táncsorozat is.

Kiss Márton - zongora
vezényel: Dubóczky Gergely

Műsor:
Gershwin: Girl Crazy - nyitány
Bernstein: West Side Story - szimfonikus táncok
Gershwin: Kék rapszódia
Gershwin: Egy amerikai Párizsban

Follow us!


PÅ PLAKATEN


Egység és sokszínűség. A Nemzeti Filharmonikusok 2024/2025-ös évadának koncertjei bejárják a hangverseny repertoár valamennyi fejezetét, tallózva régi és új között.

Szállj fel szabad madár

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ

Honfoglalás, Európa, Magyarország, Nemzeti dal, Hazám, hazám, István, a király, … Magyarország ikonikus dalai két felvonásos, 21. századi látványvilágú nagyszabású…

A darab egy különleges és Magyarországon egyedülálló feldolgozásban viszi színpadra Petőfi Sándor életének egy meghatározó időszakát.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.