program


Sári bíró
6

Sári bíró

A Sári bíró Móricz Zsigmond első színműve, ami műfaját tekintve vígjáték, de minden látszólagos kedélyessége ellenére, túlmutat a népszínművek idilli faluábrázolásán, humora szatirikus, társadalombírálata Móricz finom valóságérzékét mutatja.

Dato



MÓRICZ ZSIGMOND

Sári bíró

Vígjáték két részben

 

Az előadás hossza 170 perc, egy szünettel

 

Bíróválasztásra készül a falu. A falu bíráját Sári bírónak csúfolják, mert helyette a felesége, Sári irányítja az ügyeket. Diktál nemcsak a családnak, a falunak is.

A pozíciójában megőszült bíró szívesen szabadulna székéből, de az asszony nem engedi. Most ő egyengeti férje útját a választáson. A bíró kénytelen összefogni fiával, Jóskával, aki szerelmes az ellenjelölt Pengő Kovács lányába, Lizibe. A fiatalok csak akkor lehetnek egymáséi, ha Pengő Kovács nyeri a bírói tisztet egyhangú szavazással.

A bonyodalom a klasszikus vígjátékok tanulságai szerint szövődik: a két öreg vetélytárs gyermekei egymást szeretik és szövetkeznek a háttérben. A terv remekül beválik. A régi bíró megmenekül megunt hivatalától, a szerelmesek megkaphatják egymást és a suszter házát a falu közepén. A hatalmát veszni féltő bíróné végül megenyhül és örömmel fogadja a családba Lizit, aki méltó folytatója anyósa család- és faluirányítói munkásságának, és így Sári bírónénak is megmarad a beleszólása a közügyekbe.
Anélkül, hogy az előadás aktualizálni kívánna, örökérvényű és tökéletesen mai, Nagy Viktor rendezésében egy múltat és jelent összekötő, zenés, édes-bús vígjátékká bővül, mely megejtően festi le ennek a falusi kis világnak igazságait, humorát és érintetlen báját.

 

Sári bíró …………………………………………………………………ifj. JÁSZAI LÁSZLÓ

A bíróné …………………………………………………………………ESZTERGÁLYOS CECÍLIA / BRUNNER MÁRTA

Jóska, a fiúk……………………………………………………………..ALMÁSI SÁNDOR

Lizi, a lánya……………………………………………………………..OROSZ CSENGE / BÁTYAI ÉVA

Pengő Kovács……………………………………………………………SZAKÁCS TIBOR

Gedi……………………………………………………………………..KAZÁRI ANDRÁS

Terka, a menyük…………………………………………………………PIKALI GERDA

Pista, annak gyereke……………………………………………………..BALOG ÁKOS

Manci……………………………………………………………………KONCZ ANDREA

Veroni……………………………………………………………………SZABÓ ZSUZSA

Hajdók sógor…………………………………………………………….VASS GYÖRGY

Varnyu…………………………………………………………………..INCZE JÓZSEF

Tügyi…………………………………………………………………….GYÜRKI ISTVÁN

Tarcali…………………………………………………………………..TÓTH TAMÁS

Tokaji……………………………………………………………………DARÁNYI ÁDÁM

Csobaji…………………………………………………………………..SZARVAS ATTILA

Gügye……………………………………………………………………BÁNFÖLDI SZILÁRD

Díszlet-jelmez: Csík György
Ügyelő: Lezó Ádám
Súgó: Jezsó Krisztina
Dramaturg: Falussy Lilla
A rendező munkatársa: Szelőczey Dóra

 

RENDEZŐ: NAGY VIKTOR

 


 

Follow us!


PÅ PLAKATEN


Ajándékozzon igazi szabadtéri hangulatot!

Szegedi Szabadtéri Játékok 2022

Nyáresti élmények karácsonyra Mamma Mia!, Chicago, La Traviata és egy egyedülálló tánc-szín-mű a Szabadság,szerelem!- Petőfi, a vitéz a 2022-es évad…

Az idei ünnepi est a családról, az alkotásról és a művészi generációk közös értékeiről szól. Az est vendégei két kivételes…

M. u. 80-ban az X bolygón az egértársadalom élete veszélyben forog. Az Intermouse rég visszavonult adu-ásza, Nick Grabowski az egerek…

Beyond the event
Jegy.hu Blog

Interesting facts, reviews and interviews to get ready for the experience!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Kære kunder

Like most websites Jegy.hu uses cookies to operate. I understand that InterTicket is collecting personal data in order to recommend special, personally tailored offers best suited for me. By clicking on “I accept”, I confirm that I have read and understood the data management rules in the Privacy Policy.

I accept