program


Dato



Aki kicsit is ismeri, vagy legalább hallotta Kálmándy Mihályt énekelni, tudja, hogy a koncentráció, a legjobb pillanat felismerése, valamint a ritmusérzék a kiváló baritonista legfontosabb erényei között szerepelnek. Hatévesen zongorázni kezdett, később klasszikus gitározott, és más hangszereket is kipróbált, mindeközben operákat hallgatott a rádióban, majd a készülék előtt állva vezényelt is. 1985-ben a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskolán szerzett énekművészi diplomát. Itt énekelte először Nabucco szerepét, ami egész eddigi pályáján végigkísérte, sőt nemzetközi karrierje is ezzel indult Triesztben. Sikere számos felkérést hozott világszerte, fellépett Rómában, Nápolyban, Bécsben, Stockholmban, Londonban, Varsóban, de Szöulban és Új-Zélandon is tapsoltak neki, miközben a Magyar Állami Operaházban is folyamatosan énekelte a nagy baritonszerepeket. 1988-as debütálása óta az intézmény egyik oszlopos tagjává nőtte ki magát, több mint 600 alkalommal lépett színre a budapesti közönség előtt.

Follow us!


PÅ PLAKATEN


Fenyő Ünnep Swing&Roll

Erkel Színház Budapest

Minden, ami Fenyő, minden, ami örökzöld, az idén újra megkoronázza a Fenyő Ünnepet! Rock & Roll, Swing, Rockabilly elképesztő kavalkádja…

PETER BENCE

MVM Dome

Péter Bence új showja nem csupán friss dalokkal és lenyűgöző zongorajátékkal, hanem minden eddiginél látványosabb vizuális világgal, színpadi megoldásokkal és…

A Hooligans 30 éves jubileumi koncertje, „A VÉR NEM VÁLT VÍZZÉ” 2026. február 14-én a Papp László Budapest Sportarénában kerül…

Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Gift card

Ajándékozzon élményt!

Válogasson karácsonyi ajándékutalványainkból!

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.