Tytuł


Wybierz termin


Kup bilet
-20%
Szép

Paulik László – hegedű
Börzsönyi Máté – kürt
Balog József – fortepiano

 

A Liszt- és Artisjus-díjas zongoraművész, Balog József nemzedéke egyik legsokoldalúbb tagja, repertoárja Rameau-tól a kortársakig terjed, s kedveli a ritkaságokat, az ínyencségeket. Egyik állandó kamarapartnere a szintén Liszt-díjas Paulik László, a régizene szerelmese és a korhű hegedülés hazai úttörője, az Orfeo Zenekar alapító koncertmestere, valamint Börzsönyi Máté, a Budafoki Dohnányi Zenekar kürtművésze. Műsoruk Beethoven és Brahms kamarazenéjének talán kevésbé ismert rétegeit tárja elénk.

Az akkor még alig ismert Beethoven op. 17-es szonátáját Giovanno Puntónak, a kor ünnepelt virtuóz kürtművészének komponálta 1800-ban. A háromtételes mű a natúrkürt sajátosságaira épít, és már Beethoven korában is gyakran adták elő csellón. Ismertebb Beethoven-mű a hetedik hegedű-zongoraszonáta, az op.30-as sorozat második darabja, mely 1801-2 során keletkezett, 1803. májusi publikálásának dedikáltja I. Sándor cár. A mű már a gyakorlott szonátaírót mutatja, s néhány új vonása is van: pl. nincs ismétlés az első tétel kidolgozásában, a kidolgozásban nem jelenik meg a főtéma. A scherzo az egyik legjátékosabb Beethoven-tétel, hetyke karaktere ellentétben áll a komor zárótétellel, mely azonban szintén mutat táncos vonásokat.

 

Az idős Brahms talán legszebb, legbensőségesebb zongoraművei az op.116-119. közötti darabok, melyek közül az 1892 nyarán írott op. 117. Három intermezzót maga Brahms is három altatóként jellemezte. A szerző Bad Ischlben tartózkodott, és egy barátjától levélben kért kottapapírt, hogy le tudja jegyezni a műveket, melyek talán csak azért maradtak ránk, mert az idős Clara Schumann tudomást szerzett létezésükről, és elkérte őket a szerzőtől. Brahms Kürttriója egy frissebb, fiatalabb szerzőt mutat. Az 1865-ben keletkezett négytételes mű a korban már szinte elavult natúrkürtöt alkalmazza, sötétebb hangszíne miatt. A másik lehetséges ok – ahogy Ligeti György a saját Kürttriója kapcsán kiemeli – a három hangszer háromféle hangképzése, mely valójában háromféle intonációs skálát használ.

Follow us!


Proponujemy również


Mága Zoltán - XVIII. Budapesti Újévi Koncert

Papp László Budapest Sportaréna

2026. január 1-én immár tizennyolcadik alkalommal kerül megrendezésre Mága Zoltán Budapesti Újévi Koncertje, Magyarország és Európa egyik legjelentősebb kulturális eseménye.

December 9-én a Budapesti Fesztiválzenekar és az izraeli ütőhangszeres Zohar Fresco különleges koncertjére várjuk az OMIKE esten, a Rumbach zsinagógában.…

A Budafoki Dohnányi Zenekar ikonikus karácsonyi koncertshow-ja az idei évben is grandiózus látvánnyal, elsöprő zenei élménnyel várja a látogatókat. A…

Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Gift card

Ajándékozzon élményt!

Válogasson karácsonyi ajándékutalványainkból!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.