Tytuł


PASO - Big Band

PASO - Big Band

A PASO mindig is úttörő volt a kísérletezésben, hiszen játszottak már népzenei ihletésű dalokat is, és ez a zenekar volt az első fellépő a Müpa Szimfonik sorozatában is. 2018-ban ismét új kaland következik: a komoly- és népzenei hagyományok után most a big band swing sűrű textúrájában merítkeznek meg.  więcej

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Piątek, 28 Grudnia 2018 19:00

Az 1900-as évek füstös jazzklubjaiból indult zenék már keletkezésükkor nagy hatást gyakoroltak a Jamaica szigetének tikkasztó hőségében született karibi tánczenére, hiszen a helyi Alpha Boy School növendékei jazz-improvizációkkal jutottak el odáig, hogy útjára indítsák azt, amit ma ska zeneként ismerünk. A PASO most ezt az irányt kísérli meg megfordítani, és a ska zenéből kíván eljutni egy big band hangszerelésű ska-jazz világig. Dalaikat most először bigband-hangszereléssel és bigband-felállással adják elő, így több mint egy tucat fúvóssal szólalnak majd meg a legnagyobb Pannonia Allstars Ska Orchestra-slágerek - némelyik akár teljesen swinges lüktetésbe áthelyezve.

Nasza oferta


Ezt a darabot irodalmunk tényleges szereplői és azok sorsa ihlették. A részleteket azonban sokhelyütt a szerzők és a műfaj igényei alakították.

Follow us!


Proponujemy również


A Harry Potter filmzenék mágikus világa

MOM Kulturális Központ

A filmek és játékok zenéin alapuló koncertek Európa-szerte ismert specialistája, a francia Overlook Events most a Harry Potter-filmek legemlékezetesebb zenéit…

Két házaspár összeül, hogy egyszer s mindenkorra rendezzék fiaik konfliktusát. A találkozó vitába torkollik, felfedve minden szereplő valódi arcát.

Tizenkét embernek kell döntenie egy ember sorsáról: bűnös vagy nem bűnös. De hogyan hozhat egyhangú döntést, hogyan találhatja meg a…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.