Program


Old Boys 40. - Születésnapi koncert

Old Boys 40. - Születésnapi koncert

Az elmúlt 40 év legnagyobb slágerei az Old Boys tolmácsolásában.  több...

Az Old Boys együttes 1979-ben alakult és azóta is tevékeny szereplője a hazai könnyűzenei életnek. Nevük elsősorban az oldies zene (50-es, 60-as, 70-es évek angolszász zenéje) széles spektrumú, sok műfajt és eredeti előadót felölelő repertoárjuk magas színvonalú előadását jelenti a széles korosztályú hallgatóság számára. A ma 12 fős együttes műsora az oldies kor zenei palettájának szinte összes műfaját és előadói egyéniségét magában foglalja. (Rock and roll, pop, rock, blues, soul, country, stb.) A hat különböző szóló énekesi hang és a korlátlan vokál lehetősége mindig is nagyon széles skálájú „eredeti” hangzás elérését tette és teszi lehetővé az együttes számára. Az együttes folyamatosan bővíti repertoárját minden, nekik tetsző és tőlük jól megszólaló műfajban, előadóktól. Ma már a repertoár kiegészült mintegy 20 %-ban „frissebb kor” zenéjével is, egészen napjainkig.

A 40 éves együttes eddig mintegy 7000 koncertet, fellépést tud maga mögött, melyekben előfordultak mindenféle fellépések szerte Európában: stadionos, sportcsarnokos óriás koncertek mellett sok-sok egyetemi és kis klubos fellépés, bálok, céges rendezvények, fesztiválok, stb. A műfaj és generációjuk „óriásaival” léptek fel együtt Európa különböző színpadjain. Előzenekarként Budapesten Chuck Berry, Jerry Lee Luis, Joe Cocker, külföldön Tremeloes, Johnny and the Hurricanes, Percy Sladge, Dave Clark Five, Spencer Davis Group, hogy csak néhányat említsünk.

Kövessen minket!


Ajánló


Evanescence

Papp László Budapest Sportaréna

A legújabb európai turnéja keretében Budapestre is ellátogat az amerikai EVANESCENCE, 2019. szeptember…

Színházak Éjszakája 2019

Budapesten, több helyszínen

2019. szeptember 21-én ismét Színházak Éjszakája! Az esemény idei szlogenje “Te mit viszel…

A jubileumi nagykoncert egyszeri és megismételhetetlen zenei élményt ígér.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok