Program


Oláh Krisztián: Parallel Reflections / CAFe 2020

Oláh Krisztián: Parallel Reflections / CAFe 2020

Oláh Krisztián: Saját kompozíciók jazzkvartettre
Oláh Krisztián: Parallel Reflections – szvit – ősbemutató

Oláh Krisztián: Parallel Reflections / CAFe 2020

Műsor:
Oláh Krisztián: Saját kompozíciók jazzkvartettre
Oláh Krisztián: Parallel Reflections – szvit – ősbemutató

A fiatal zongorista, Oláh Krisztián a hazai jazzélet egyik meghatározó egyénisége. Mindössze húszévesen lett a 2015-ös Montreux-i Jazzfesztivál 3. helyezettje, ezt követően egy kéthetes akadémiai program keretén belül olyan nevekkel koncertezett együtt, mint Al Jarreau, Kurt Rosenwinkel, Nils Petter Molvær vagy Joe Sanders. 2016-ban a Magyar Jazz Szövetség az év fiatal jazz-zenészének választotta, 2018 decemberében pedig – első magyar zenészként – meghívást kapott az amerikai Thelonious Monk Institute nemzetközi jazzversenyére, ahol a világ 14 legjobb jazz-zongoristája között mérette meg magát.
Parallel Reflections című művében a vonószenekar és a jazzkvartett kapcsolatának kortárs átértelmezésére, új kontextusba helyezésére tesz kísérletet. A hat tételből álló szvitben éppúgy fellelhetők a barokk, a neoromantika és a kora 20. század klasszikus zenéjének elemei, mint a kortárs jazz harmónia- és ritmusvilága.

Follow us!


Suggestions


10

Radnóti Színház

A Bánya-trilógiával híressé vált erdélyi drámaíró, Székely Csaba legújabb színdarabját a tízparancsolat ihlette.

Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató 2021

MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis, Kecskemét

Nyolc év után újra eljött ez a pillanat: a Magyar Honvédség tucatnyi nemzet…

Baráznay Ignácz történetünk képzeletbeli főhőse. Ő a Szabadságharc mártírja, kit a nemzet csak…

Beyond the event
Jegy.hu Blog

Interesting facts, reviews and interviews to get ready for the experience!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Dear Customer,

Like most websites Jegy.hu uses cookies to operate. I understand that InterTicket is collecting personal data in order to recommend special, personally tailored offers best suited for me. By clicking on “I accept”, I confirm that I have read and understood the data management rules in the Privacy Policy.

I accept