Nyerges Gábor Ádám estje

Mi születik a jóreménység foka és egy utcanév találkozásából? És mennyit kóstál (per kilója) egy ember piaci értéke? És mi az eltüntetésének, illetve konzerválásának javallott módja, mik a kockázatok és mellékhatások? Milyen egy még talán élhető város, mennyire mediterránok a térség lakói? Mitől jár lehajtott fővel a takarítószemélyzet, mit sóhajt magában, hangtalanul az államtitkár?

Ami biztos (biztosan biztos?), hogy két óvodásmosolyú fiatal egyén halad hazafelé egy feltúrt utcán, a rájuk sötétedett nyárban-őszben. Épp olyan biztos ez, mint elgázolt madarak kiterített szárnyú fekvése bizonyos forgalmasabb átkelőhelyeken.

„A bizalom téglával betört ablak.
Zörgeti a szél a ráragasztott,
színtelen nejlont.”

Hogy valóban inkább örömteli fejlemény-e, hogy a kísérlet lezárultával immáron végre erről is többet, biztosabbat tudhatunk, majd talán eldöntjük, mielőtt elköszönő mosolyunk észrevétlen visszavált semleges arckifejezésre, amint elfordul a tekintet, mintha mi sem történt volna.

Elvégre, bár mind nyomorultak vagyunk, minden a létező legnagyobb rendben.