Program


Népzene és néptánc / Hangvár – Építsünk zenét

Népzene és néptánc / Hangvár – Építsünk zenét

Az épületekhez hasonlóan a zeneművek is apró alkotóelemekből állnak – hangokból, hangszínekből, szabályokból és azok játékos megszegéséből. A Hangvár sorozat az építőkövekre fókuszál, amelyekből ezúttal népzenei formákat rakunk össze.
 more

Current events



A sorozat népzenei kiadásának záróeseménye rendhagyónak ígérkezik – a koncert ugyanis táncházzal egészül ki. De vajon hogyan játszik a zenész, amikor táncot kísér? Ki alkalmazkodik: a zenekar vagy a táncos? Mitől lesz „táncolható” a muzsika? Beszélünk szóló, páros, lassú és gyors táncokról, a dűvőről, az esztamról és persze arról, hogy ezek miért kulcsfontosságúak a tánczene ritmusában. A Budapest Folk Duo által vezetett műsor a magyar népi tánczene sajátosságait tárja fel, majd az elmélet gyakorlatba csap át: a sorozat lezárásaként mindenki táncra is perdülhet a Hetedhét táncház extra eseményének keretében, Farkas Zoltán „Batyu” és Tóth Ildikó „Fecske” táncmesterek vezetésével.

Közreműködők:
hegedű Biszak Bence
bőgő Bernáth Ádám
brácsa Erős Barnabás

Pásztorhóra Zenekar:
hegedű Bergics András
koboz Szlama László
cimbalom Egerváry Mátyás
dob Okos Gergely

Korosztály: 8-14 év

Rendező: Müpa

Follow us!


Suggestions


DOMINGO-HAUSER-DIMASH

MVM Dome

2026. április 18-án Budapesten az MVM Dome ad otthont annak a kivételes zenei eseménynek, amelyen Plácido Domingo, HAUSER és Dimash…

POGÁNY INDULÓ

MVM Dome

Pogány Induló hatalmas koncerttel tér vissza az MVM Dome-ba! Pályatársaival az egyik legütősebb bulit ígéri a rajongóknak.

Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Gift card

Ajándékozzon élményt!

Válogasson karácsonyi ajándékutalványainkból!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.