Nagyzenekari koncert: Stravinsky

Nagyzenekari koncert: Stravinsky

Hamiskártyások, egy szalvétára skiccelt hegedűverseny, egy elszabaduló paprikajancsi – Stravinsky élete, rendkívül változatos életműve és sokszínű, folyamatosan alakuló stílusa tele van meghökkentő, forradalmi vagy épp groteszk ötletekkel és megoldásokkal. Valamennyi műve külön világ, mégis összefogja őket a tabudöntögető, konvenciókra fittyet hányó zseni szellemisége. A pókerpartit elmesélő és a vásári Pierrot-bábu történetét feldolgozó balettzenék között a szerző hegedűversenye szólal meg, amely érdekes módon épp Stravinsky hangszerismereti hiányosságai miatt tudott leválni a műfaj hagyományairól. Fischer Iván szerint az est szólistája is a maga útját járó művész: „Patricia Kopatchinskaja iszonyú ötletes és néha provokatívan eredeti. Hallatlan fantáziájú hegedűs.”

„Ennek a balettnek a szereplői a póker magas lapjai, illetve a játékosok küzdelme a kártyaasztal zöld posztóján. A helyzetet valamennyi osztásban bonyolítják a csaló dzsóker végeláthatatlan fortélyai, aki magát legyőzhetetlennek tartja” – kezdődik Stravinsky leírása az eredetileg balettnek készült, sok apró tánctételt tartalmazó absztrakt alkotásához. A keringőt, indulót, dáma-szólót, pakli-balettkart, valamint Beethoventől, Strausstól, Rossinitől, Csajkovszkijtól és Raveltől származó idézeteket felvonultató Kártyajáték három pókerleosztást mutat be, amelyekből végül kiderül, hogy a dzsóker is legyőzhető, vagy ahogy Fischer Iván fogalmaz, „fel lehet lázadni a hamiskártyások ellen”.

Stravinsky kiválóan értett művei frappáns befejezéséhez. A Kártyajáték csattanója is igen hatásos, a Hegedűverseny fináléját azonban Robert Craft, Stravinsky életrajzírója egyenesen az egyik legizgalmasabb befejezésnek nevezte, amit a szerző valaha írt. Pedig a darab sikerében Stravinsky korántsem volt biztos. Nem ismerve kellőképp a hangszer sajátosságait, csak úgy fogadta el a felkérést, ha a darab címzettje, a hegedűművész Samuel Dushkin a komponálás alatt mindvégig konzultál vele. Az összes tétel elején ugyanaz az akkord áll, amit Stravinsky először egy szalvétára jegyzett fel. Amikor Dushkin játszhatónak ítélte, hamar papírra vetette a teljes művet.

A koncertet Stravinsky orosz korszakának egyik legjelentősebb balettzenéje zárja. A szerző 1910 végén Svájcban készült felvázolni a Tavaszi áldozat kottáját, ám a megterhelő munka előtt, mintegy pihenésképp, írt egy koncertdarabot. A keserédes bohócról szóló zene nagyon megtetszett az Orosz Balett igazgatójának, Gyagilevnek, aki arra bátorította a szerzőt, dolgozza ki művét. Így született meg az orosz vásár forgatagában megjelenő commedia dell’arte, a Petruska. A művet ironikus-groteszk hangvétel, az érzelmek és a romantika kigúnyolása, a szentimentális közönség megmosolygása jellemzi. A négy képből álló táncjáték reménytelen szerelemről, féltékenységről és gyilkosságról mesél.