Nagyzenekari koncert: Prokofjev – 2.

március

18.

Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

18. kedd 

Szergej Prokofjev: Nyitány héber témákra, Op. 34 bis;

3. (C-dúr) zongoraverseny, Op. 26;

Hamupipőke – szvit

Igor Levit (zongora)

vezényel: Fischer Iván

„Polgár. Európai. Zongorista.” Így mutatja be magát három szóban az az Igor Levit, aki a Fesztiválzenekar élén három koncerten Prokofjev valamennyi zongoraversenyét eljátssza. A New York Times által „nemzedéke egyik legfontosabb művészeként” számontartott előadó ezúttal a szerző leghíresebb és egyben leghagyományosabb zongoraversenyében, a háromtételes harmadikban lesz szólista. A művet Prokofjev eredeti héber témákra írt kamaranyitányának zenekari változata vezeti fel, a szünet után pedig a meséé lesz a főszerep. Csajkovszkij előtt tisztelgő Hamupipőke című balettjéből maga Prokofjev készített három különböző szvitet, amelyek ugyan felborítják a balett tételeinek eredeti sorrendjét, mégis jól kirajzolják a három felvonás történéseit. Fischer Iván ezúttal mindhárom szvit tételeiből válogatta össze a maga félidőnyi Hamupipőkéjét.

Prokofjev szinte soha nem használt műveihez népzenei vagy más szerzőtől kölcsönzött dallamokat. Ezért foglal el különleges helyet életművében héber témákra írt nyitánya, amely nem puszta stílusgyakorlat, hanem valódi héber dallamok feldolgozása. Megalkotására 1919-ben az Egyesült Államokban Simeon Bellison klarinétművész kérte fel a szerzőt, és inspiráció gyanánt egy daloskönyvet is adott neki. Prokofjev visszadobta a felkérést, majd mégis beleszeretett a dallamvilágba, és egy nap alatt felvázolta, majd kevesebb mint két hét alatt véglegesítette az eredetileg klarinétra, vonósnégyesre és zongorára megálmodott művet, amely két témát mutat be és dolgoz fel alaposan, a klezmer világát idézve.

Zenei ötlet nem vész el, csak átalakul – mondhatnánk Prokofjev 3. zongoraversenyére. A szerző ugyanis mindig lejegyezte azokat a dallamfoszlányokat, gondolatokat is, amelyeket végül nem használt fel. 1911 és 1918 közötti feljegyzéseinek egy részéből és az 1921-ben komponált új részekből született meg a 3. zongoraverseny, amely az öt közül egyedül követi a klasszikus, gyors-lassú-gyors felépítésű háromtételes formát. A tételek közel azonos hosszúságúak, tematikusan kiegyenlítettek, miközben ott van bennük a szerzőtől megszokott fanyar stílus és lenyűgöző hangszerelés. A lendületes nyitótétel után öt változatból álló variációs tétel következik, majd színes akkordokat bemutató, zongoristát próbáló finálé zárja a művet.

Üvegcipők, tökhintó, éjfélt ütő órából előugró törpék – pedig Prokofjev Hamupipőkéje a világégés legsötétebb éveiben, 1940 és 1944 között készült. A mű bemutatójára csak a háború befejezését követően, 1945-ben került sor Moszkvában. A balettből zenekari szviteket komponált a szerző, ám ezek korántsem merültek ki abban, hogy egymás után rendezte az eredeti partitúra válogatott számait: átdolgozott, kiegészített, sorrendet cserélt. Az első két szvit szinte csak az első két felvonás zenéit tartalmazza, vagyis a bál végén zárul, ám a harmadikban a herceg végre felkutatja Hamupipőkét.