Hálát adok az Istennek azért, hogy kellő időben - éppen a Nagyvizit egy korábbi felújításakor - találkoztam Gyurkovics Tiborral, aki kitüntetett barátságával és szellemi gondviselésével. Lényével megérintett, ráébresztett az ember mivoltának lényegére: arra, hogy önazonosság nélkül nemhogy írni, de még élni sem szabad. Versei, regényei, színdarabjai mindenkiben felidézik a repülés, a szárnyalás boldogságát, aki veszi a fáradtságot és megtanul "gyurkovicsul". Kiváló alkalom lehet ez arra, hogy idén lenne nyolcvan éves.
Számomra már a Nagyvizit próbái során beigazolódott, hogy az Újpest Színház színművészei akkora szeretettel és hitelességgel keltik életre a darab hőseit, ahogyan arra még soha senki sem törekedett. Tudatosult bennem az is, hogy mire gondolhatott Tibor, amikor egyik utolsó földi találkozásunkkor Isten szempillantását emlegette. Úgy hitte, hogy az Örökkévaló, akárcsak egy ihletett drámaíró, végtelen szeretete által képes egy szempillantás alatt átrendezni teremtményei sorsát azzal, hogy bizonyos embereket összehoz, társként a másik mellé rendel, és így lényegében az egész teremtés módosul. Mi, persze, utólag nagyképűen hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a véletlen játéka volt. Holott rajtunk keresztül nyilvánult meg az Isten által kigondolt drámai fordulat, mely egész további életünket megváltoztatta. (Borbély László)