Podujatie


Mesterek műhelye - Baráti, Guzzo, Várdai, Magyar, Simon, Várjon - Kamarazene Nagyteremre -

Mesterek műhelye - Baráti, Guzzo, Várdai, Magyar, Simon, Várjon - Kamarazene Nagyteremre -

A koncert magját az együtt zenélés, a kamarazene jelenti. Igaz ez a hangverseny második felére is, hiszen a szólisták nemcsak a zenekarral, hanem egymással is párbeszédbe lépnek majd.  Viac

Aktuálne podujatia



A szünet előtt felcsendülő két Beethoven-darab a szerző két szélső korszakából való. A harmadik (1798-as) hegedű-zongora szonáta – amelyet a komponista mesterének, Salierinek ajánlott – az ötödik (és egyben utolsó) cselló-zongora szonátával összehasonlítva nemcsak kontrasztot alkot, de a két mű a korszakokon átívelő beethoveni nyelvet is fel tudja mutatni. Közöttük Schumann saját korában legnépszerűbb alkotásából, a Tizenkét zongoradarab kis- és nagy gyermekeknek című sorozatból hangzanak el részletek. A koncert második felében Mendelssohn tizennégy évesen komponált versenyműve hangzik el, amely már a szerző harmadik concertója volt a sorban. A mű Mendelssohn életében nem jelent meg; első kritikai kiadására 1999-ig várni kellett, mára azonban a koncerttermek egyik leggyakrabban játszott Mendelssohn-versenyművévé vált.

Beethoven: 3. (Esz-dúr) hegedű-zongora szonáta, op. 12/3
Baráti Kristóf (hegedű), Magyar Valentin (zongora)
Schumann: Tizenkét zongoradarab kis- és nagy gyermekeknek, op. 85 » részletek
Simon Izabella, Várjon Dénes (zongora)
Beethoven: 5. (D-dúr) cselló-zongora szonáta, op. 102/2
Várdai István (cselló), Magyar Valentin (zongora)

SZÜNET

Mendelssohn: d-moll versenymű hegedűre, zongorára és vonószenekarra, MWV O4
Giovanni Guzzo (hegedű), Várjon Dénes (zongora)
Liszt Ferenc Kamarazenekar

Házigazda: Batta András 

Follow us!


Tipy


MAO 20 - születésnapi koncert Szép

Várkert Bazár, Rendezvényterem

A Modern Art Orchestra fennállásának 20. évfordulóját nagyszabású gálakoncerttel ünnepli december 28-án a Várkert Bazárban.

Ad

Quimby - A TEREPASZTAL LOVAGJAI

MVM Dome

Quimby - A TEREPASZTAL LOVAGJAI - 35 év szélmalomharc - 2026. március 28-án a Quimby az MVM Dome-ban újra felrajzolja…

A várakozás izgalmát idézve, angyalokkal keringőt járva csillagok fényességében, játszva elmerülni a karácsonyi csodavilágban. A Magyar Állami Népi Együttes Csodaváró…

Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Gift card

Ajándékozzon élményt!

Válogasson karácsonyi ajándékutalványainkból!

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.