Program


Marialy Pacheco / CAFe 2018

Marialy Pacheco / CAFe 2018

A Németországban élő kubai zeneszerző és zongoraművész, Marialy Pacheco elnyerte a 2012-es Montreux-i Zongoraverseny szólista kategóriájának első díját. A jazzverseny 15 éves történetében korábban soha nem diadalmaskodott nő. Leszek Możdżer, a zsűri elnöke így fogalmazott: „Nem volt könnyű a döntőbe jutott három muzsikus között választani, végül a zenélés örömének hiteles közvetítése hatott a döntésre.  több...

Marialy Pacheco (1983) Havannában született, muzsikuscsaládban nőtt fel. 2002-ben megnyerte a kubai Jo-Jazz Havanna versenyt, a bírálóbizottság elnöke a Grammy-díjas Chucho Valdés volt. Két év múlva készítette első, Bendiciones című lemezét.

2013-ban Valentina Lisitsa és Maria Mazo mellett a patinás Bösendorfer exkluzív művésze lett. 2014-ben mutatkozott be klasszikus előadóként: Ausztráliában egy Bach-zongoraverseny szólistájaként lépett fel.

Kérjük Önöket, hogy az Opus Jazz Clubba váltott jegy mellé ne felejtsenek el asztalt foglalni!
Ülőhely csak asztalfoglalás esetén garantálható.
Asztalt jeggyel, internetes jegyváltás esetén utalványazonosítóval rendelkező vendégeinknek tudunk foglalni.
Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!
Közvetlenül koncertkezdés előtt történő jegyvásárlásnál vendégeink a meglévő asztalokat érkezési sorrendben foglalhatják el.

Telefon
+36 1 216 7894

A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivállal közös program.

Kövess minket!


Ajánló


Giorgio Moroder

Papp László Budapest Sportaréna

A ’70-es és ’80-as évek nagy slágerei és hangulata élőben elevendik meg 2019.…

Koncz Zsuzsa - Így volt szép...

Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ

"Azt remélem, hogy a régebbi és az újabb dalaim – ugyanúgy, mint eddig…

Royal Blood, vagyis királyi vér – ez a többértelmű címadás a Tudor-kort és…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok